Keresés

Ascension of the Virgin Mary in Czestochowa Ascension of the Virgin Mary in Czestochowa 

Több mint 60 ezer zarándok Nagyboldogasszony ünnepén Częstochowában

Idén is fiatalok tízezrei zarándokoltak el a Jasna Gorai Fekete Madonnához, hogy hálát adjanak a mennybe felvett Szűzanyának, aki mindig védelmezte és ha kellett helyreállította Lengyelország függetlenségét.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán       

Jubileumi zarándoklat

„A jó végül mindig a rossz fölé kerekedik, mert a jó a világban működik, a jó a szeretet útja, mely Istentől ered” – mondta Jan Romeo Pawłowski érsek, pápai delegátus, aki augusztus 15-én a Nagyboldogasszony-napi szentmisét bemutatta. A szentmisét annak az ünnepségsorozatnak a keretében tartották, mely a Szentszék és a Lengyelország közötti diplomáciai kapcsolatok helyreállításának századik évfordulóját ünnepli. A zarándokok zöme a hagyományos Varsó – Częstochowa gyalogos zarándoklat keretében érkezett Jasna Gorára, mintegy tíznapos menetelést követően.

Itt a Jasna Gorán mindig szabadok voltunk

Jan Pawłowski érsek szentbeszédében megállapította: „Jasna Gora, a Fényes Hegy a történelem során mindig összegyűjtötte a lengyeleket, mint Lengyelország Királynőjének lelki trónusa, mint lelki főváros. Ahogy gyakran mondta Szent II. János Pál pápa ezen a zarándokhelyen: ’A lengyelek a történelem során hozzászoktak ahhoz, hogy ide zarándokoljanak, mert itt van a Nemzet Szíve, hiszen itt dobog Mária szíve. Itt mindig szabadok voltunk’. És íme, most is szabadok vagyunk” – állapította meg a szent Pápa nyomán Pawłowski érsek.

Még ha ki is kezdenek velünk, akkor is a jót tesszük

„Ne engedjük, hogy a rossz legyőzzön bennünket, hanem a jóval győzzük le a rosszat. Alkossunk jót, cselekedjünk jól, éljünk jól! – bíztatott a pápai legátus. Még ha ki is kezdenek velünk és ujjal ránk is mutogatnak, hogy megbüntessenek bennünket, akkor is a jót tesszük. Mert a jó, a szép és a szeretet az az útvonal, melyen mi haladunk”. A zarándoklatokról a kegyhely vezetője elmondta, hogy az idei jubileumi zarándoklat május 12-én kezdődött és 182 gyalogos zarándokcsoport érkezett Jasna Gorára, összesen közel százezer zarándok, több mint a tavalyi esztendőben.

A centenáriumi emlékezés záróköve

A Szentszék és a Lengyelország közötti diplomáciai kapcsolatok helyreállításának századik évfordulóját ünneplő események idén március 13-án kezdődtek, melyre Ferenc pápa üzenetét Pietro Parolin bíboros államtitkár hozta el Varsóba. Az eseményen részt vett Anna Azari, Izrael varsói nagykövete és így nyilatkozott: „A béke és a boldogság a legfontosabb az életünkben, ezt kívánom most itt mindenkinek”. A centenárium ünnepről a lengyel posta új bélyegsorozat kibocsátásával emlékezett meg. Június hatodikán a varsói apostoli nunciatúra kertjében felavatták Achille Ratti – a Vatikáni Rádiót 1931-ben megalapító későbbi XI. Piusz pápa – szobrát, aki a diplomáciai kapcsolatok helyreállítása után az első apostoli nunciusként tevékenykedett Varsóban. XV. Benedek pápa 1918  áprilisában küldte őt Lengyelországba először apostoli vizitátorként, majd nunciusként.

                      

17 augusztus 2019, 13:16