Keresés

Vatican News
Conversione di san Paolo Apostolo, Fra Angelico Conversione di san Paolo Apostolo, Fra Angelico 

Találkozás az élő Istennel - P. Szabó Ferenc sorozatának 2. része: Isten nem halt meg!

Szellemtörténészek (J. Maritain, H. de Lubac, M. Buber) nyomán Benedek és Ferenc pápa is visszautalnak F. Nietzsche, a modern ateizmus prófétája lázas látomására: „Isten meghalt!”.

P. Szabó Ferenc - Vatikán

Isten nem halt meg! (Postmodern kor: az ember halála)

Már a Lumen Fidei bevezetője (2.pont) így jellemzi korunk szellemi állapotát:Amikor a hit e világosságáról szólunk, hallhatjuk sok kortársunk ellenvetéseit. A modern korban azt gondolják, hogy ez a világosság megfelelő lehetett az ókori társadalmaknak, de az újabb koroknak, a felnőtté vált, eszére büszke embernek, aki arra vágyik, hogy új módon fedezze fel a jövőt, nem jelent semmit. Ebben az értelemben a hit csalóka fénynek tűnik, amely megakadályozta az embert a bátor tudás kimunkálásában. Az ifjú Nietzsche arra szólította fel a nővérét, Elisabethet, hogy merjen kockáztatni „új utakat járva az autonóm viselkedés bizonytalanságában”. És hozzátette: „Ezen a ponton szétválnak az emberiség útjai: ha a lélek békéjét és a boldogságot akarod elérni, akkor csak higgy; de ha az igazság tanítványa akarsz lenni, akkor kutass.” [3] A hitet szembeállította a kutatással. Innen kiindulva bontakoztatta ki Nietzsche a kereszténység elleni kritikáját, mondván, hogy a kereszténység – megfosztva az életet az újdonságtól és a jövőtől – megcsonkította az emberi létet. Így nézve a hit csalóka fény, amely megakadályozza a szabad emberek útját a holnap felé.” (Így Ferenc pápa.)

Napfogyatkozás

 A modernitást a nietzschei „Isten meghalt” metaforával is szokták jellemezni. A globalizáció erősödésével – minden pozitív hozadéka ellenére -  csak fokozódott az egységesülő világ gazdasági-kulturális-erkölcsi válsága. E világválságban, amelyben benne sodródnak a keresztény egyházak is, nyugtalanul kutatjuk a jövő körvonalait, az emberiség, a kereszténység és az egyház jövőjét. Mit remélhetünk, mit remélhet az újabb nemzedék? Miként tudunk számot adni a bennünk levő reménységről? (1Pt 3,16)

A II. Vatikáni zsinat (Gaudium et spes, 31) ismert megállapítását idézzük: „Joggal hihetjük, hogy az emberiség jövője azoknak a kezében van, akik fel tudják tárni az utánuk következő nemzedékeknek az élet és a remény forrásait.”

A harmadik évezred elején a kulturális (és gazdasági) válság kihat az egyházi életre, a keresztények hitére is. A szekularizáció, amelynek van pozitív oldala is, szekularizmussá, vagyis teljes evilágisággá, ateizmussá alakul. Ez már nem a kommunista idők harcos (politikai) ateizmusa, hanem egyre többen „megvannak” Isten nélkül: úgy élnek, mintha Isten nem létezne.

A posztmodern kort viszont már egyes gondolkodók (C.-L. Strauss, M. Foucault) az ember halálával jellemzik. A XX. század „emberarcú barbársága”, a totalitárius ideológiák és politikai gyakorlatok embertelensége igazolja azt, hogy „ha a Nap eltűnik, a visszfény is elenyészik” (H. de Lubac): az Isten képmására alkotott és Istenhez rendelt ember nem lehet igazán ember Isten nélkül. Az ateista humanizmus, ha teljesen következetes, emberellenes humanizmus,-  idézték a pápák a nagy jezsuita teológus hajdani diagnózisát. Ezt megtapasztalta a XX. század nemzedéke.

Mi az ateizmussal szemben ezt valljuk: a Isten nem halt meg, a Nap létezik, az Örökkévaló nem halhat meg, legfeljebb csak az emberi tudatokból, lelkiismeretekből van távol, számukra rejtőzik. Valami az isteni Nap és az emberi szem közé került: az emberi gőg felhője elhomályosítja a Napot: napfogyatkozás történt. Erről írt mélyreható elemzést Martin Buber (1878-1965) izraeli-osztrák vallásfilozófus 1953-ban Gottesfinsternis (Isteni napfogyatkozás) c. könyvében. Idézem eszmélődését: „Az égi fény megfogyatkozása, Isten elhomályosulása jellemzi azt az órát, amelyben élünk. De ezt a folyamatot nem lehet kellőképpen körülírni pusztán az emberi szellemben végbement változásokból kiindulva. Ha a nap elhomályosul, ez azt jelenti, hogy valami ’történt’ közötte és szemünk között, tehát a szem nem felelős érte. A filozófia nem gondolja, hogy vakok vagyunk Isten előtt, vakok az Ő észrevételére. De azt tartja, hogy ma hiányzik nekünk olyan szellemi forma, amely ösvényt nyit a magasztos képeihez, és lehetővé teszi az ’istenek Istene’ (Hölderlin) új megjelenését. Ám ott, ahol valami ’történik’, mint most is, az Ég és a Föld között, az embernek nem sikerülhet a földi gondolkodás szintjén megtalálnia a misztérium kulcsát. Az, ami az előttünk levő transzcendencia hatótávolságát nem éri el, csak fokozza annak sötétségét. Tényként vesszük, hogy az ember teljesen kiüresítette önmagában a természetfeletti világot. Azok az alapelvek és eszmények, amelyek így vagy úgy az „Emberbe” kapcsolódtak, eltűntek. Igaz, az ember igazi ’vis-à-vis’-ja – amit (Akit) nem érhet el, ha csupán ’Rá’ gondol, hanem csak úgy, ha ’Te’-nek szólítja – elhomályosulhat az ember szeme előtt; de azért Ő (Isten) továbbra is él: elfelejtve is, ’napfogyatkozás’ mögött élő marad. Az ember eltörli még ’Isten’ nevét is, amelynek nincs többé létjogosultsága, ha már többé nem ’az ember Istene’, mert már maga az ember ’Isten’ nevének szükségszerű megfelelője. Ő, akit e névvel neveznek, már csak örökkévalósága fényében él. Nekünk pedig – gyilkosoknak – kiszolgáltatva a Halálnak – a sötétség a lakóhelyünk.”[1]

Buber helyesen figyelte meg, hogy nem annyira az ember vakságáról van szó, hiszen – valljuk  a Biblia alapján – Isten az embert saját képére és hasonlatosságára teremtette, tehát szellemi és szabad lénynek, aki képes megismerni (felismerni a teremtett világ szemlélése révén Teremtőjét, képes Te-én viszonyba lépni és párbeszédet folytatni Istennel. De az is igaz, hogy a legtöbb ember megreked a bálványimádásnál: a teremtményeket bálványozza, nem emelkedik fel a személyes Istenig. A személyes Abszolútum, Isten iránti érzék hiányzik náluk. Mi keresztények valljuk, hogy az Atyaisten a krisztusi kinyilatkoztatás által jött segítségünkre. „Tudjuk, hogy Istentől vagyunk.(…) Tudjuk azt is, hogy Isten Fia eljött, és érzéket adott nekünk, hogy megismerjük az igaz Istent. Ezzel az ő igaz Fiában, Jézus Krisztusban vagyunk: Ő az igaz Isten és az örök élet.” (1Jn 5, 19-20; vö. Jn 1, 18)

 

[1] Martin Buber, Gottesfinsternis, francia fordítás alapján idézem: Eclipse de Dieu, Nouvelle Cité, Paris, 1987, 26-27.

P. Szabó Ferenc sorozatának 2. része
11 július 2019, 17:21