Szíved, lelked mélyéből: Martos Balázs atya elmélkedése az évközi 15. vasárnapra
Az idei évben vasárnap még nem is olvastunk a Második Törvénykönyvből. Pedig ez is az Ószövetség legszerethetőbb könyvei közé tartozik. Ez Mózes öt könyvének pecsétje, kulcsa, kicsengése. Olyan könyv, amely sokszor elismétli buzdításait, hogy azok visszhangozzanak a hívőben, betöltsék gondolatait és szívét.
A Második Törvénykönyv Mózes beszédje, amelyet a néphez intéz a Jordán partján. A vándorlás évei leteltek, a nép megérkezett az ígéret földjéhez. Mózes emlékezteti őket a megtett útra, újra eléjük adja a törvényt, és arra inti őket, éljenek most már az ajándékba kapott földön úgy, ahogy Isten tanította őket. Az előírások betartásánál azonban többről van szó. A vándorlás nagy tapasztalata Isten szeretete, gondoskodása, amelyet meg kell élni, fel kell fogni, amelyért jó hálásnak lenni, s amelyre szívből jövő szeretettel kell válaszolni. Mózes újra meg újra ismétli a csodás tetteket, és újra meg újra ismétli, hogyan kell erre válaszolni a törvény, a parancsok, rendeletek és végzések megtartásával, szeretettel Isten és emberek iránt.
„Engedelmeskedj az Úr, a te Istened szavának…!” Az engedelmesség az Úr szavának meghallását és meghallgatását jelenti. A szó eleven tapasztalat, amelyet a nép hallott a pusztában, amelyre a természet hangjai, égzengés és villámlás emlékeztetik, s amely szívének mélyében is visszhangzik. Hallgass a szavára, újra meg újra, engedd, hogy az engedelmesség megteremjen és növekedjen benned. Nemcsak dönteni kell Isten mellett, hanem hagyni kell, hogy szava elevenné váljon a szívünkben, megérintsen, magával ragadjon.
Szakaszunk a Második Törvénykönyv végéről való. Az ismétlés ismétlése, hiszen az egész könyv átismétli a pusztai vándorlás tapasztalatát, a befejező részben pedig Mózes átismétli még egyszer azt, amit korábban megfogalmazott. A buzdítás, hogy az Úr Istenhez, Izrael Istenéhez szívünk és lelkünk mélyéből térjünk meg, valójában megújítja a „Halld, Izrael” kezdetű buzdítást és hitvallást (vö. MTörv 6,4-5). Aki olyan sokszor ismétel egy-egy buzdítást, mint Mózes, valójában újra meg újra kopogtat a másik szívén, amíg csak bebocsátást nem nyer. Isten türelmes. Szakaszunk előtt, a 30. fejezet első részletében Isten megbocsátó szeretetéről van szó. Ez teszi lehetővé, hogy Izrael és benne az egyes hívők újra meg újra megtérjenek. Nem Isten fordult el tőlük, hanem ők távolodtak el Istentől.
Mózes aztán folytatja: „Ez a törvény, amelyet ma adok neked, nem túlságosan nehéz, és nem is elérhetetlen számodra.” Majd: „Egészen közel van hozzád a törvény, a szádban és a szívedben, így hozzá szabhatod tetteidet.” Ez a kijelentés egyfelől újra visszhangozza a könyv igazságait: az egész azért íródott, hogy a törvény szíven találja a hívőt, a hívő végre szívébe fogadja a törvényt, elmélkedjen róla, beszéljen róla, akár otthon van, akár útra kel, reggel és este. A törvény a szájában és a szívében van, kimondja, de a szívével is fontolgatja, a hitvallás a szavaiból a belsejébe tart. A törvény nem elérhetetlen, hiszen Isten maga szállt alá, hogy az ember szívébe írja. Nincs távol, hiszen Isten tengereken vezette át népét, hogy mellette legyen, hogy tanítgassa, mint szülő a gyermekét.
A Római levélben Pál apostol ünnepli majd a megtestesült és feltámadt Krisztus jelenlétét úgy, hogy utal Mózesnek erre a buzdítására (vö. Róm 10,6-10). Ugyanő ír arról a bensőnkbe írott törvényről, amely minden embert eligazít és kötelez (Róm 2,14-15), a lelkiismeretről. Az evangéliumban pedig Jézus példázatát halljuk az irgalmas szamaritánusról (Lk 10,25-37), akinek a szíve Isten szívét tükrözi: azzal az irgalommal él, amely Isten szívéből fakad. Ez a törvény teljessége.
Évközi 15. vasárnap, C év
