Istenélmény és misztika – P. Szabó Ferenc jegyzete – 2. rész
P. Szabó Ferenc - Vatikán
A misztikus (isten)tapasztalat egyetemesen megfigyelhető az emberi történelemben a legprimitívebbektől a civilizáció magas fokára jutott emberekig.
P. Henri de Lubac jezsuita teológus főleg teológus pályája elején sokat foglalkozott a nem keresztény vallásokkal, főleg a buddhizmussal. Később a „humanista” ateizmus drámáját és Nietzsche-féle ateista „misztikát” elemezte és bírálta. De főleg az Isten képére alkotott emberi szellem természetes Isten utáni vágyát és annak a Természetfelettivel való kapcsolatát tanulmányozta híres monográfiáiban. Több más írásában, például a missziókról, a nagy vallásokról, nevezetesen a buddhizmusról szóló munkáiban foglalkozott a nem keresztény misztikával.[1] A Misztika és Misztérium című alapvető tanulmányában pedig vázlatosan összefoglalta elgondolásának főbb vonásait, amelyeket jegyzetem második részében ismertetek.
P. Lubac már fél századdal ezelőtt felhívta figyelmet a napjainkba égetően időszerű jelenségre:[2] amikor a vallások találkozásáról van szó – akár a keleti misztikákról vagy a világvallásokról - szembe kerülünk az egyre terjedő szekularizmussal és az ateista humanizmussal. A keresztény misztika sajátosságának megvilágításakor a jezsuita teológus számára a legfőbb kritérium mindig „Krisztus fénye” volt, Krisztus Misztériuma, akkor is, amikor leleplezte a Nietzschére hivatkozó, hamis újpogány misztikát.[3]
Krisztus minden újdonságot elhozott saját Személyében
H. de Lubac a Természetfelettiről, a kegyelemről értekezve[4] gyakran idézi Szent Iréneusz egyházatya híres kijelentését: Krisztus saját személyében elhozott minden újságot, hogy megújítsa, újraélessze az embert. Hitünk Tárgya, a dogma Igazsága csodálatosan egy, csodálatosan Élő. A dogmákat emberek fogalmazzák meg, így az isteni kinyilatkoztatást kanalizálják. „Élő Központjuk, isteni Központjuk, ahonnan minden szétsugárzik, és Akihez mindennek el kell vezetnie bennünket: Jézus Krisztus. Jézus Krisztus maga a Szeretet személyes megnyilatkozása. Jézus Krisztus, akiben a bölcsesség és a tudomány minden kincse rejlik, mert Benne rejlik az istenség egész teljessége. Jézus Krisztus, az Atya Szava, aki Őt kimondja és adja teljesen. Az Ő Személye egyedülálló valóságán kívül nincs abszolút újság, nincs tulajdonképpeni Kinyilatkoztatás, nincs igazi transzcendencia. Mindig ismételni kell, visszatérve Szent Iréneusz szavaihoz: omnem novitatem attulit, semetipsum afferens.” Krisztus fénye: a Kereszt fénye, a kereszténység fénye: a szeretet fénye. Jézus Krisztus a Szeretet személyes megjelenése.
Lubac atya kimutatja, hogy a Természetfeletti és a misztika témája kapcsolódik egymáshoz: az Isten látásának természetes vágya a gyökere a keresztény misztikus tapasztalatnak is. Mivel az ember Isten képmása, imago Dei, vagyis szellem és szabadság, gondolkodni és szeretni képes lény, azért capax Dei, vagyis képes Istennel kapcsolatba lépni és Isten ajándékát befogadni, képes részesedni az isteni természetben (megistenülés).
H. de Lubac hosszú fejtegetéseit összefoglalja az ágostoni vallomás: „Fecistinos ad Te…” „Magadnak, [magadért] teremtettél – örök szeretettel magadhoz rendeltél, ezért mindaddig nyugtalanul keresünk – örökös szomjúhozással keressük az Igazat, a Jót – amíg Téged el nem értünk, Veled nem egyesültünk. Végtelen vágyakozásunkat csak a Végtelen tudja betölteni. Ágoston - túlhaladva az újplatonikusok és részben a sztoikusok filozófiáján - a pogány filozófusokat „megkeresztelő” Ambrus püspök prédikációi hatására fedezte fel Krisztust, aki Út, Igazság és Élet.
Ebben az üdvrendben az ember ténylegesen Istenhez van rendelve. A teremtés ajándékán túl megkapta az istengyermekség kegyelmét, ezt a második ingyenes ajándékot, amely révén – a Lélek teremtő erejével – új teremtmény lesz. Mivel Istenhez van rendelve, Isten színe látásának a vágya létébe van írva, és nem csupán „ráadás”, külsődleges járulék. Az isteni ajándék tehát teljesen ingyenes: nem csupán az Isten látása természetes vágyának „meghosszabbítása”, nem csupán mennyiségi, hanem minőségi „ugrásról” van szó.
A zsinat tanítása
A II. Vatikáni zsinaton is fontos szerepet játszó H. de Lubac hivatkozik a Gaudium et spes 21. pontjára, amely az ateizmussal foglalkozik: „Az Egyház nagyon jól tudja, hogy amikor védelmezi az emberi hivatás méltóságát, és visszaadja a reményt azoknak, akik kétségbe estek végső sorsuk felől, üzenete összhangban van az emberi szív legtitkosabb vágyaival…” (GS 21) itt, a folytatásban hivatkozik Szent Ágoston Vallomására: „Magadnak [magadhoz] teremtettél minket, és nyugtalan a szívünk, amíg meg nem nyugszik tebenned.”- Ezt teszi a Katolikus Egyház Katekizmusa (=KEK) is.
Végül Lubac idézi a nagyon fontos Gaudium et spes 22. pontjának első mondatát: „Az ember misztériuma csak a megtestesült Ige misztériumában világosodik meg igazán.” A következő alapvető paradoxonról van szó: a teremtéssel (imago Dei) az isteni hasonlósághoz (similitudo) vagyunk rendelve, a végtelenre szóló hivatásunk a végtelen hívása véges természetünkben. Tökéletes ajándék, abszolút ingyenes és minket megelőző. A végtelen Szeretet kelti fel és méri ki a vágyat, amelyre Ő válaszol. Ez az ember keresztény paradoxona, amelyet a pogányok nem ismertek.
H. de Lubac szerint, paradox módon, e természetes adottságban, képességben keresendő a sajátos keresztény misztika gyökere, lehetőségének alapja.[5] Tény, hogy hogy történelmileg különböző formákat ölt az embernél az Isten vágya, a Természetfeletti utáni olthatatlan vágyakozás”. Függetlenül minden történelmi kinyilatkoztatástól, ott van minden emberben a lélek »szent pontja«, amely természetszerűen megérinti Istent.
„Az ember született állapotában »Isten képmása«, és végső soron a »hasonlóságra«, az Istennel való valóságos egységre van rendelve. Isten történelmi kinyilatkoztatása Izraelben, majd – az idők teljességekor – egyetlen Fia, Jézus Krisztus eljövetelekor, amely kinyilatkoztatást az Egyház ad át a világ végezetéig) az objektíven adott feltétel minden embernek, hogy belépjen a hit szabad tette által a »hasonulás« folyamatába, illetve a misztikus, jegyesi egyesülésbe, amelyet az egy, élő és igaz Isten felkínál. Így a »képmásra« alapozott, tulajdonképpeni keresztény misztika teljesen megragadja, és átalakítja az emberi lélek sajátos természetes miszticizmusát, eltöltve – túl mindazon, amit hinni, remélni és szeretni tudna – [vágyott] tárgyával és a közvetítővel, amit nem tudna magának adni, és még elképzelni sem.”
Maurice Blondel, mint filozófus, az immanencia módszerével ugyanezt a vágyakozást elemezte az emberben, elmélyítette azt az „űrt”, amelyet csak Krisztus misztériuma tud betölteni. A missziók teológiájával foglalkozó, Indiába induló, Jules Monchanin abbé feljegyezte, hogy Lubac hosszan a misztikáról beszélt neki, arról az intuícióról, amely már skolasztikus kora óta foglalkoztatta.[6]
Lubac korai írásaiban gyakran tesz említést a misztikáról, misztikusokról, mindig Krisztus misztériumára utalva.[7] A most elemzett tanulmányban olvassuk: „A misztikus érzi, hogy lelkiéletében elmélyíti a kívülről kapott, mindig erősen megőrzött kijelentést; de ugyanakkor egy másik érzés az uralkodó benne: az alapjában véve kimondhatatlan misztérium mindig végtelenül túlhaladja a misztikus tapasztalatot. (…) A keresztény misztikus tapasztalata nem Én-jének elmélyítése, hanem léte legmélyén a Hit elmélyítése. (…) A keresztény tapasztalat nem csupán – mint mondják – részesedés Krisztus tapasztalatában, még ha azt felsőbbrendűnek és egyedülállónak tartják is; hanem részesedés Krisztus Valóságában – bár mindig fogyatékos, és ezt egyre jobban érzi a misztikus, amint előrehalad az elmélyítésben.”
Misztérium és misztika
A Misztérium és a misztika egymást megtermékenyíti, és állandóan növekszik a távolság közöttük, ami lehetővé teszi a teológusnak, hogy meghatározza a keresztény misztika kritériumait. H. de Lubac nyolc ilyen kritériumot jelöl meg:
1) A keresztény misztika nem a „képmás”, hanem a „hasonlóság” misztikája, vagyis meg kell különböztetni a minden emberben meglévő, elidegeníthetetlen Isten-képmást az Istennel való egységtől, amely a hasonlóság egyesülése. Ez utóbbi a Misztérium kegyelmi adománya a hitben. 2) A keresztény misztika a hitből fakadó reménység misztikája. 3) Minthogy a hitben kapott Misztérium hatására bontakozik ki, e Misztérium Isten Igéje megtestesülése, amelyet a Szentírás nyilatkoztat ki; a keresztény misztika lényegileg az Írások megértésén alapul. „A Misztérium az Írások értelme, a misztika annak megértése.” (Mindezt Lubac megmutatta a patrisztikus és középkori exegézist elemző monográfiáiban.) 4) Ám a kereszténység, ellentétben azzal, amit mondani szokás – nem „a Könyv vallása”. A keresztény misztika a Valóságot célozza, a megtestesült Ige Misztériumát. Erről beszél a Dei Verbum kezdetű zsinati konstitúció, amelynek kidolgozásában Henri de Lubac atya részt vett. A mítosszal ellentétben – következésképp az illúziótól eltérően –, amelynek enged a buddhista misztika lefokozva a valóságot – a Misztérium maga az első és az utolsó Valóság, amelyet a misztikus asszimilál, vagy inkább: amely asszimilálja a misztikust. A Misztériumban a Jelenlét egyre valósabb, amilyen mértékben a misztikus lendület asszimilálja. Isten Dicsősége nem semmisíti meg a teremtményeket. Az Ige megtestesülése felveszi magába és befejezi az első teremtéskor befejezetlen, még inkább a sebzett vagy a bűn által megromlott valóságot, bevezetve a „képmást” a „hasonlóság” vagy az örök Élet Dicsőségébe; ez az örök Élet az egyetlen igaz Isten ismerete és az Övé, akit elküldött a történelembe: Jézus Krisztusé (vö. Jn 17,3). 5) A keresztény misztika – ez az előzőkből következik – szükségképpen egyházi misztika, mivelhogy a Megtestesülés először az Egyházban valósítja meg az Ige és az emberiség nászát. Mindaz, amit a keresztény lélekről mondunk, először az Egyház együttesében valósul meg. „Admirabile commercium et connubium” ( „Csodálatos csere és házasság”) énekli a liturgia. Henri de Lubac híres, a pápák által idézett Corpus Mysticum c. monográfiájában a hagyomány alapján megmutatta az Egyház misztériuma és az Eucharisztia misztériuma „misztikus” kapcsolatát: Az eucharisztikus Test építi az egyházi Testet. 6) Lubac Elmélkedés az Egyházról c. könyve IX. fejezetét az Egyház és Szűz Mária kapcsolatának szentelte. Itt összefoglalta (számtalan hivatkozással) az Énekek éneke spirituális értelmezésének történetét. A szerelmi költemény szimbolizálja Krisztus és az Egyház, illetve a keresztény lélek (anima ecclesiastica) és Isten Igéje szeretetkapcsolatát, egyesülését. A keresztény misztika a személyes Isten személyes szeretetének – lelki házasságának – misztikája. 7) A keresztény misztika szentháromságos misztika, minthogy Jézus Krisztusban az egész szentháromság kinyilatkoztatja és közli magát. - Végül 8) Ezek azok a vonások, amelyek alapján a keresztény misztika felismerhető. Az egyetlen szeretet szó elég lenne, hogy a keresztény misztika lényegét megjelöljük. „Isten Szeretet”, jelenti ki Szent János (1Jn 4,9 és 16). És Szent Ágoston tömören összefoglalja a Krisztus által hozott újságot: „Szeress, és tégy, amit akarsz!”[8] Természetesen az egyházatya nem szabadosságra buzdít: a szeretet minden törvény összfoglalata, az igazi szeretetnek megvannak a követelményei, ahogy azt Szent Pál a Korintusiaknak írt első levele 13. fejezetében a szeretet-himnuszban olvassuk.
Ignáci misztika – jezsuiták
Szent Ignác misztikája Krisztus-központú.[9] H. de Lubac eszmélődései a Rendalapító lelkiségének, misztikájának távlatában bontakoztak ki. Őrá is vonatkozik, amit nagy rendtársairól, mestereiről és barátairól mondott egy a keresztény hitről tartott 1959-es előadásában. Ebben – miután hangsúlyozta, hogy hitünk lényege Jézus Krisztus Személye – felsorolja azokat a rendtársait, akik Krisztus tanúi voltak, és az ő mesterei a keresztény hagyomány és az ignáci Lelkigyakorlatok szellemének átadásában, megállapította róluk: „Ha volt valami igazán közös jegy, amely jellemezte e jezsuiták egész apostoli munkáját, egész gondolkodásukat, egész életüket: ez hitük Jézus Krisztusban, mindenek Középpontjában. A hit emberei voltak: Krisztus tanúi.”[10]
[1] „Fondements théologiques des missions”, két előadás Lyonban 1940 decemberében. La Rencontre du bouddisme et de l’Occident, Paris, 1952, 259–285. – Lubac utal (MM 40–41) mások tanulmányaira is: F. von Hügel, L. de Grandmaison SJ, H. Bergson (Les deuxsources de la morale et de la religion), J-A. Cuttat, L. Massignon és Teilhard de Chardin különböző írásai.
[2] Különböző műveiben: Catholicisme, Proudhon et le chistianisme, Le Drame de l’humanismeathée…
[3]Affrontements mystiques, 1950, 124–126.
[4] „Krisztus fénye”, Bevezetés Henri de Lubac SJ életművébe.
[5] Vö. még Rudolf Voderholzer, Henri de Lubac begegnen, Sankt Ulrich Verlag, Augsburg, 1999, 169–174.
[6] Henri de Lubac visszaemlékezéseiben gyakran tesz említést J. Monchanin abbéról.
[7]Vö. A. M. Haas, Felemelkedés, alászállás, áttörés, 98–105 (misztika–misztérium)
[8] Vö. Henri de Lubac SJ, Paradoxes, 188: „Ama et facquodvis”.
[9] Szent Ignác misztikus tapasztalatáról lásd Szabó Ferenc SJ–Bartók Tibor SJ (szerk.), Jezsuiták Szent Ignác nyomdokain, SZIT, Bp., 2006.
[10] Oeuvres complétes, V, 436–437.
