Keresés

Vatican News
Hitünk szent titka: Dienes Valéria kiadatlan eszmélődései az Eucharisztiáról. P. Szabó Ferenc könyvének borítója Hitünk szent titka: Dienes Valéria kiadatlan eszmélődései az Eucharisztiáról. P. Szabó Ferenc könyvének borítója 

Hitünk szent titka: Dienes Valéria kiadatlan eszmélődései az Eucharisztiáról

Ismertetjük P. Szabó Ferenc SJ “Hitünk szent titka” c. új könyvét (JTMR –Távlatok, Bp. 2019), amely a Bergson-tanítvány filozófus, Dienes Valéria kiadatlan naplójegyzeteinek egyik összefüggő sorozatát teszi közzé bevezetésekkel, magyarázatokkal. Ezeknek a hajnali eszmélődéseknek témája az Eucharisztia, a szentmise és szentségimádás.

 Az 1978-ban közel száz évesen  elhunyt Dienes Valéria – felhasználva a bergsoni intuíciót és időszintézist, valamint bekapcsolva Teilhard de Chardin eucharisztikus misztikáját- eredeti  módon elmélyíti az Eucharisztia titkát. Ezek a megélt csodálatos eszmélődések hozzájárulnak a jövőre Budapesten megtartandó Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus  lelki előkészítéséhez.

   Szabó Ferenc atya 1965-ben személyesen megismerkedett Dienes Valériával, könyvet írt a filozófus  asszony életéről és hosszú évekig tartó szellemi  barátságukról.[1]  Most bemutatott új könyve bevezetőjében is visszautal erre, valamint arra az “Eszméletcserére”, amelyet korábban több tanulmányában kifejtett, és tavaly júliusban itt a Vatikáni Rádióban is  összefoglalt : “A 20. század lelki megújulásának három tanúja:  Teilhard de Chardin – Prohászka Ottokár – Dienes Valéria”-  címmel.

Az 1905–1915 között katolikus hitre tért írók, művészek, gondolkodók jelentős részének ihletője a zsidó származású filozófus, Henri Bergson spirituális filozófiája volt, aki élete végén (†1941) szintén eljutott az Evangélium Krisztusához, de nem vette fel a keresztséget üldözött zsidókkal vállalt szolidaritásból. Henri Bergson 1911/12-ben Párizsban, a Collège de France-ban tartotta híres előadásait. Ezeket hallgatta Dienes Valéria (†1978) is, aki 1922-ben Bergson spirituális filozófiájának megismerését tekintette gyermekkori hitéhez való visszatérése kezdetének. Ismeretes, hogy Dienes Valéria lett Henri Bergson, majd Teilhard de Chardin műveinek egyik fordítója és eszméiknek hazai terjesztője. 1924-től pedig a szintén bergsoni ihletésű fehérvári püspököt, Prohászka Ottokárt (†1927) választotta lelki vezetőjének, miközben létrehozta - szintén a bergsoni filozófia inspirációjára - a mozdulatművészetet, az orkesztikát.

Dienes Valéria, maga is vérbeli filozófus, nemcsak fordította Bergson és Teilhard műveit, hanem továbbfejlesztette „mesterei” gondolatait, és egy sajátos „eszméletcsere”, ozmózis révén született meg prohászkai-teilhard-i ihletésű misztikája, éspedig mindhármuk lelkiségének napja az Eucharisztia volt.

P. Szabó: Dienes Valériával 1965-ben Párizsban megismerkedtem, segítettem neki a Hit az emberben címmel megjelent Teilhard-válogatás fordításának megvalósításában. Ettől kezdve élete végéig kapcsolatban maradtunk. Vali néni hat évvel halála előtt (1972. január 23-i) hozzám intézett levelében többek között ezt írta: „Talán emlékszik, Feri, milyen vonalakon jár a gondolatom. Ha az ember életének már a tizedik évtizedében él, nagyon kimélyül az időgondolat, a nem-idő, és olyan különös, meglepő eszmefüzérek alakulnak, kivált, ha Bergsonnal, Prohászkával Teilhard ’mezőnyein’ sétál az ember. És Jézus emberi eszmélete ennek a három léleknek világításában… Még nem aludt el bennem a gondolat a kilencvenharmadik esztendőben. Csak más meneteléssel jár, és megváltozott – romlott vagy megjavult – műszereivel dolgozik. Vagy talán nem is ’dolgozik’, csak él.”

Dienes Valéria szellemi hagyatéka az OSZK Kézirattárában (Fond 223) található, jórészt még feldolgozatlan. A kézírásos füzetek („üzenetek”), bekötött naplók sokaságából Beöthy Ildikóval, az OSZK munkatársával válogattam. Az Eucharisztiáról szóló eszmélődések egységes sorozatát – amely az 1957. év májusától októberéig született – néhány kivétellel közzétetettem, és a későbbi füzetekből még hozzá válogattam még néhány elmélkedést. Maga Dienes Valéria is tudatában volt rendkívüli ihletettségének: könyvnek szánta a naponta írt sorozatot (sőt még arra is gondolt, hogy elküldi őket a „Szentséges Atyá”-nak).

Mivel Vali néni életében nem voltak véletlenek, valószínűnek tartom, hogy 1957-ben, Prohászka Ottokár halálának 30. évfordulóján lejegyzett eszmélődéseit, miként előtte és utána a lelki órákra írt evangéliumi elmélkedéseit részben Prohászka püspök „sugalmazására” írta. 1924-ben lett a fehérvári püspök lelki lánya. Lelki kapcsolatuk három éve során az Eucharisztiáról is beszélgettek. Prohászka püspök 1924-es naplójegyzeteiben (és a készülő Élet kenyerében) az Oltáriszentség iránti mélységes áhítat és a szárnyaló dicséret/imádás kap költői kifejezést, amely misztika Valéria adorációiban is visszatér.

 A hitben megélt eszmélődéseinek „műfaját” Dienes Valéria több naplójegyzetében igyekezett meghatározni. Hangsúlyoznunk kell: az ő átélt eszmélődései rögzítésében, amikor igyekezett kimondani, képekkel, költői hasonlatokkal „kimondani” a kimondhatatlant, továbbfejleszti a bergsoni intuíciót úgy, hogy az átélésben már jelen van a Hit, amely bekapcsolja őt a szellemországba, (a Teilhard-féle „Isteni Erőtérbe). Ízelítőül három naplójegyzetéből idézünk.

1957. Karácsony (december 21-26.) a megtestesülés titkáról elmélkedik

Mi történt karácsony éjszakáján?

„Az anyagvilág, az eleven is, csak annyit tud, hogy egy istállóban gyermek született. Érzékszervekkel dolgozik és szavakkal mondja el a történést.

De van egy másik világ is. Az nem szavakkal közöl. Onnan-jövő tudomás egyszerű adottság. Közvetlenebb és biztosabb. És nem illeszkedik szavakba. Nehéz beletörnie magát a beszéd formáiba és azért próbál halmozni analóg kifejezéseket, hogy megmutassa a mindenik mögött várakozó szavakba-nem-önthetőt.  Aki e szavaknak fogalmi kapcsolatain át akar hozzáférni, az nem éri el. Úgy kellene „megérteni” vagy inkább átvenni, hogy a különböző analóg fogalmiságok egymásra feküdjenek és egymásban közömbösítsék azt, ami darabos; abból lenne valami eredő-kép, az közelebb volna ahhoz a szellemországi üzenethez, ami az analóg mondatkísérleteket súgta. Így rá lehetne látni arra a valóságra, ha az a tudomásul vevő eszmélés hajlandó volna abba a magatartásba helyezkedni, mely egészeket fogad el mindenestül, ahelyett, hogy részleteket illesztene össze. Úgy viszonyulna ez a kétféle ismeretanyag, mint az összerakó játék a vetítőgéphez. De ez is durva, csak az anyagból lopott hasonlat.” (…)

»Hit«-nek is nevezik ezt a szemet. Azt mondják, hogy kérni kell, és meg lehet kapni. Ez tájékoztat a szellemországban, csak nem szabad úgy érteni, mint vak elfogadást, hanem mint látó tapasztalatot.”

„Meg kell tanulni, hogy szüntelenül adoráljunk (1957. augusztus 26. hajnal)

Ez az a folytonos ima, melyet Jézus követel. Nem kell megszűnni vele soha.

A lélek hajlandó belemerülni a napi foglalkozásba. Odaadja magát annak egészen. Nem tudja kettéválasztani magát, és azt hiszi, csak akkor dolgozik, ha minden figyelmével munkájánál van.

Ez tévedés azért, mert az emberi lélekben van kétféle figyelem. Egyik a cselekvő figyelem, másik az elmélyedő figyelem. A cselekvő figyelem belegyökerezik abba, amit Bergson a »faj figyelmének« nevez. Megvan az állatban is, és arra adatott, hogy az életet védje. Azt a kettős, polárisan kettős életet, mely a lélek és a test létközössége. (…)

Van azonban az emberi eszmélésben egy másik figyelőképesség. Elmélyedőnek mondtam, és mezeje tágabb, mint a közönséges figyelemé. Igazában ez volna az intuíció figyelme. Ez nem egészen van a hatalmunkban, mert az akaratunk inkább a munka figyelmének pártjára áll, megszokta, hogy azzal dolgozik, s az megszokta, hogy az akaratnak engedelmeskedik.

Az elmélyedő figyelem az a képesség, amelyet folytonosan kérnünk kell. Nem a mi akaratunkból él, hanem Isten akaratából. Nem a mi hívásunkból indul, hanem Isten küldéséből. Feladata nem az, hogy rávilágítson egy teendőre, hanem az, hogy belemerüljön egy környezetbe /az Isteni „Erőtérbe”./ Sokszor jelen van anélkül, hogy a cselekvő figyelem bármiképpen is kárt szenvedne általa, sőt anélkül, hogy a cselekvő figyelem tudna róla. Az elmerül valamibe szint: [elmerül] abba, amit lát; az elmélyedő figyelem abba merül el, amit nem lát.

Az eszmélet néha tudomást vesz róla, néha nem. Mikor újból felveszi annak rejtett áramát, érzi, hogy az időközben is megvolt. Olyan figyelem ez, melynek folytonossága lüktető, egy­-egy kivillanás (közben is világít, tudom), egy-egy megfogódzás (közben is tartanak, tudom): hasonlít az édesanyja ölében alvó gyermekhez, aki álmában felpillant a szeretve vágyott anya­arcra és felismervén azt, megnyugodva újból álomba merül. Ha nem azt az arcot pillantaná meg, felriadna. Aki állt már alvó gyermek mellett, aki álmából feltekint, ismeri ezt az újrakapcsolódást, mely nem újrakezdés, csak a folytonosság tudomásulvétele.

Ennek a figyelésnek a világos eszméletbe eső tartalma csak ennyi. Nem körvonalas képjárás, nem formált gondolat, csak belső tudomás, talán olyan a léleknek, mint a testnek a szívverés, az érlüktetés állandóságának, a spontán lélegzetvétel folytonosságának érzése. Valami bennem-valóságnak szellemi megérzése, mely fönntart  bennem egy magasabb-rendű létet, mint ahogyan testem létét majdnem tudomásom nélkül fenntartják azok a belső reszketések, melyek azt mondják nekem, hogy anyagból vagyok.

»Szellemből vagy« – súgja ez a másik figyelem – ne feledd, kapcsolva vagy, megszámlálhatatlan összetartozásokkal vagy belefűzve egy beláthatatlan szellemegységbe, egy határolhatatlan szellemi kozmoszba, melynek csak árnya a csillagvilág; szellemiség járja át az egész mindenséget és az atomszellemektől az angyalokig minden ott reszket az Isten ölén.”

Megérteni?" (1957. június 30.) Megérteni az Eucharisztiát?

Másképpen kell megérteni egy matematikai tételt és másképpen egy hitigazságot. (…)

Megérteni az Eucharisztiát? Igen, lélekkel, igen, akarattal, szeretettel. Az egész ember kell hozzá. Az értelem lényünknek csak töredéke, csak tetteink kormányozására hivatott műszer, a megismerésben már korlátai vannak. Az értelem nem az egész ember, az Eucharisztia megértéséhez pedig az egész ember kell.

Ennek az egész embernek kell belevetnie magát a megismerés fényébe. Ennek az érzelemvilággal, akarattal, hittel megáldott egész lénynek odaadására van szükség ahhoz, hogy az Eucharisztia mint átértett, átérzett, áttüzesedett Valóság költözzék be gondolkodásunkba. Egész mivoltunkat rá kell tennünk arra a gondolatra, nem okoskodással, hanem egész valónkat igénybevevő, teljesítő, valósító átéléssel, az egybeolvadás biztonságának tudatával, minden sallangot levető és minden mellékzöngétől megszabaduló szellemi függetlenséggel.

Ez a föltétele annak, hogy ebben a példátlan ajándékban élménnyé, valóságos megtapasztalássá váljék bennünk az Eucharisztia. És akkor ez a megismerés végtelenül több lesz, mint a megértés. Nem fogalomjáték többé, hanem valóság, egyesülés, összeolvadás. Nem kell már elemezni, hogy felismerhessem, mert minden belőle kielemezhetővel együtt adva van nekem abban a teljes és közvetlen átélésben, mellyel benne Istennel találkozom. Nem pusztán találkozom, hanem azonosulok, létem határáig Istenné válok. Annyira válok Istenné, amennyit megbír belőle a lelkem. És ebben az összeolvadásban már nem kell nekem az értelem bizonysága. Mosolygok rajta, mint mosolyogna a gyermek, aki látja, érzi a napsugarat, átéli fényességét, melegét, és most elébe állana valaki egy iskolafüzettel és abból magyarázni kezdené, hogy milyen a nap és bizonyítani kezdené, hogy van. Bizonyosan becsukná szemeit, bedugná füleit, és szépen kémé, hogy ne zavarják, mert ő már »ismeri« a napot. –  Amen.”

Dienes Valéria 1978. június 8-án hunyt el (már belépett századik évé­be). Lelki atyja, Belon Gellért püspök június 27-én temette a Farkasréti temetőben.

Még aznap este megemlékeztem a nagy halottról a Vatikáni Rádióban. A végén Vali néni korábban elküldött versét: „Jön az Isten” - c. versét idéztük. Az utolsó versszak így hangzik:

Jön az Isten, Három és az Egy,
Megpillantod, honnan merre megy.
Hazamentél, nem hiányzik semmi:
elindultál mindörökké lenni…

 

[1] Szabó Ferenc SJ, Dienes Valéria önmagáról, „Mai írók és gondolkodók/9”, Agapé, Szeged, 2001.

16 július 2019, 15:09