Egy ismeretlen úr vendége…: Martos Balázs atya elmélkedése Úrnapjára
Úrnapján Melkizedek és Ábrám találkozásának történetét olvassuk a Teremtés könyve 14. fejezetéből. Melkizedek király és a magasságbeli Isten főpapja, kenyeret és bort hoz Ábrámnak. A Zsidóknak írt levél Krisztus előképét látja Melkizedekben, akinek királyi méltóságát és örök papságát dicséri (vö. Zsid 7,1-3). Ha Melkizedek képében Krisztus ajánlja fel kenyerét és borát, máris az Eucharisztia titkához érkeztünk, amelyet most ünneplünk.
De miről is szól az ősi történet, Melkizedek és Ábrám találkozása? Ábrám csatából érkezik. Unokaöccsét, Lótot magával sodorta a nagyok háborúja, fogságba esett egy olyan hadjárat peremén, amelyet hatalmas országok királyai vezettek a kánaánita kisállamok vezetői ellen. Amikor Ábrám erről hall, segítségére siet rokonának, üldözőbe veszi, majd az éj leple alatt megveri az ellenfél csapatait, s így kiszabadítja Lótot és embereit (vö. Ter 14,11-16). A kánaánita királyok képviseletében előbb Szodoma királya, majd Szálem királya, Melkizedek vonul ki elébe, hogy megköszönje bátor tettét. Szálem azt jelenti, béke, s ez a város minden bizonnyal a későbbi Jeruzsálemet akarja jelenteni, a béke városát, amelyet majd Dávid hódít meg és tesz fővárosává.
Melkizedek neve is beszédes: azt jelenti, „az én királyom az igazság”. Vagyis: Isten, aki az én királyom, akiben bízom, az igazság Istene. Melkizedekről azt is megtudjuk, hogy a „magasságbeli Isten” főpapja volt. A legfőbb kánaánita istenséget tisztelte, Élt, akit később a zsidóság is szívesen azonosított Izrael Istenével. Szodoma királyával Ábrám csak a zsákmányról beszél, Melkizedekkel való találkozásában viszont fontos gesztusok követik egymást. Mint király, Melkizedek kenyeret és bort hoz, tisztelettel fogadja Ábrámot, sőt ünnepet rendez neki. Mint főpap, áldást mond rá a magasságbeli Isten nevében, illetve kimondja, hogy Ábrám már eddig is áldott, ahogy ezt az ellenség feletti győzelme is bizonyítja. Míg Ábrám Szodoma királyának egyszerűen átengedi a zsákmányt, Melkizedeknek tizedet ad, s ezzel elismeri papi méltóságát és jogát.
Az ősatya és a főpap-király találkozását mindig jelképes értékűnek tartották. Melkizedekben hol az igaz Istent tisztelő pogányok első alakját látták, hol pedig, mint már utaltunk rá, Krisztus előképének tekintették, akivel váratlan feltűnése, a béke és igazság képviselete, Jeruzsálemmel való kapcsolata hozta összefüggésbe. Ábrám viszont, mint a zsidók ősatyja, ebben a jelenetben mintha előre megtisztelné és megszentelné Jeruzsálemet, ahol az Úr majd templomot építtet, a zsidóság legszentebb helyét.
De mit mond nekünk ez a néhány sor, hogyan találjunk összefüggést mai életünk és e több évezredes hagyomány között? Először talán arra gondolhatunk, hogy Melkizedek és Ábrám találkozását mennyire átjárja a béke, a kiengesztelődés, az ünnep és a bőség. Ábrám hadjáratból jön, Lótot szabadította ki, s a „béke városának” királyával találkozik. Aki Istennel találkozik, aki Eucharisztiát ünnepel, a béke követe lesz. Isten bőségéből merít, s ezért inkább akar adni, mint kapni.
Másodszor elgondolkoztat Melkizedek és Jeruzsálem, a későbbi zsidó kultuszhely kapcsolata. Melkizedekből előbb Ábrámon át, majd – a 110. zsoltár közvetítésével – Dávidon át lett a zsidó hagyomány és vallásosság sokszínű, kedves alakja, akit hol égi közvetítőnek, angyalnak, hol Noé leszármazottjának tartottak. Amikor Melkizedek kenyerében és borában Jézus Eucharisztiáját szemléljük, hisszük, hogy ő minden emberi áldozatot, gondolkodást, vallást összefog és összegyűjt. Felemeli kenyerünk és borunk örömét, békéjét, és minket is igazságossággá akar tenni és megáldani, ahogy az Ábrámmal történt.
Belépni az Eucharisztia misztériumába, hogy békében járhassunk. Hogy az Úr a mindennapjainkat, a történetünket, a szívünk mélyét is magához vegye. Ebben segít Melkizedek, Szálem titokzatos királya.
Úrnapja, C év
