A Lélek bennünk él: Martos Balázs atya elmélkedése Pünkösdvasárnapra
Pünkösd, a Szentlélek eljövetelének ünnepe, kezdettől fogva személyes élmény, ugyanakkor az egész egyházat érintő esemény. Az első pünkösd leírása, ahogy azt az Apostolok cselekedeteiből ismerjük, közösségi élményről, feltartóztathatatlan erőről tanúskodik, amely a sok különböző nyelvű, eredetű, kultúrájú embert egységbe gyűjti, felbátorítja, megtérésre és missziós küldetésre is buzdítja. Az ősegyház tanúságtétele ugyanakkor a Szentlélek kiáradásának és munkálkodásának személyes, személyre szabott, az egyes hívők életét gazdagító és irányító valóságáról is szól. A Lélek kiárad, hogy az egyházat éltesse. A Lélek kiárad a hívők szívébe, hogy személyes növekedésüket, Krisztussal való kapcsolatukat, hitük és életük vezetését segítse és erősítse.
A Szentlélek személyes működésének és a hívők életére tett hatásának egyik legszebb összefoglalása a Római levél 8. fejezetéből való. Ennek részletét olvassuk pünkösd vasárnapján második olvasmányként. Érdemes felidézni, hogy az egész fejezet milyen fontos a levél érvelésében. Pál apostol előbb szembesít a világ, zsidók és pogányok Istenre utaltságával, a megváltás szükségességével, s azután, a levél 3. fejezetének végétől fejti ki, mit jelent Krisztus megváltása, és hogyan felel erre a belé vetett hit. A keresztény hívő ugyan még megtapasztalja belső megosztottságát, még küzd benne a régi és az új élet, de már megtapasztalta és a keresztségben meg is vallotta Krisztus szeretetét, amelyre hittel válaszolt. Isten, mondja Pál apostol, nem hagyja, hogy megszégyenüljenek azok, akik benne bíznak, sőt, „dicsekedhetnek a reményben”, amelyet a Szentlélek folyton éleszt a szívükben.
Ennek az egész útnak, amelyet Pál az emberi és hívő tapasztalat mellett az Ószövetségből vett példákkal tesz érthetővé, befejezése és első koronája a levél 8. fejezete, amelyet pünkösdkor olvasunk. A megváltás érezhető gyümölcse, a hívek belső életének irányítója a Szentlélek jelenléte. Hogyan működik ő bennünk?
Pál először is a „test szerint” és a „lélek szerint” élt életet állítja szembe egymással. Tudnunk kell, hogy a „test” jelentése itt elsősorban nem fizikai, testi valóságunk, inkább a szokásaink, a világgal való sebzett kapcsolatunk, amellyel az eredeti bűn óta mindannyian személyesen is küszködünk. Test szerint élni azt jelenti, hogy az önzéssel, bűnnel, fenyegetéssel terhelt valóságra önzéssel, bűnnel és magunk védelmével válaszolunk, s ezzel eleve bezárkózunk ebbe a bűnnel terhelt valóságba, másrészt fenn is tartjuk ennek körforgását. Lélek szerint élni azt jelenti, hogy a Lélek vezetésével saját legbelsőbb forrásainkból élünk, amelyeket Isten teremtett és Krisztus alakja szerint alakít. Pál az egész folyamat drámai igazságát mondja ki: a testből, ebből a bűnben való megrekedésből halál, a Lélek vezetéséből, a megigazulásból élet származik.
Ez az élet személyes ajándék, sőt a személy valódi születése. Ezért igaz, hogy mintegy életre születve megpillantjuk és nevén szólítjuk, akiben újjászületünk. „Akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai… a fogadott fiúság Lelkét nyertétek el, általa szólítjuk őt így, Abba, Atya!” A Lélek vezetése a tettek igazságát, de a legbelső istenkapcsolatunkat is érinti. Ahogy Krisztus Atyjának szólította Istent, általa, vele, benne mi is gyermekek leszünk. Pál azt az ősi, arám megszólítást idézi, amelyet valószínűleg az első tanítványok hallottak Jézustól: Abba, Atya!
Krisztussal Isten gyermekének lenni öröm és felelősség. Be kell látni, hogy „szenvednünk kell vele együtt, hogy vele együtt meg is dicsőüljünk.” Ez az „örökség”, ez az Istentől megígért és az idők végén várható jutalom, amelyet aztán senki nem vehet el tőlünk, mégis megér minden nehézséget, beteljesíti a hit útját, a Lélek megkezdett működését. Megéri embernek lenni, lélekből élni, a Lélek vezetését a szívünkben megérteni és elfogadni.
Pünkösdvasárnap, C év, Róm 8,8-17
