Keresés

Futás Futás 

Két próféta: Martos Balázs atya elmélkedése az évközi 13. vasárnapra

Egy próféta, aki előre szalad, aki megelőzi korát, aki csak a lényegről hajlandó beszélni, aki csak legelöl, a sor élén képes menetelni, és egy másik, aki tekintettel van a többiekre, akinek apja és anyja van, aki szalad a másik után, hogy beérje, hogy idegenségében is elérje. Ismerjük talán mi is a prófétáknak, Isten embereinek e két típusát.

Az Ószövetség lapjain többnyire olyan meghívás történetekkel találkozunk, amelyekben próféták számolnak be saját meghívásukról: Isten választja ki és hívja meg Izajást, Jeremiást, Ámoszt, Isten szólítja meg Mózest az égő csipkebokorból, Gedeonhoz is ő szól közvetlenül, ahogy a gyermek Sámuelhez a templomban, Héli főpap idején. Az egyetlen eset, amelyben Isten csak közvetetten, küldött útján van jelen, Elizeusé. Elizeust Illés hívja prófétai szolgálatra, igaz, szintén Isten parancsára, ezért isteni tekintéllyel. Ha a többi történet azt hangsúlyozta, hogy Isten maga kötelezi el magát a próféta vagy kiválasztott mellett, Elizeus története, amelyet vasárnap hallunk, Illés tekintélyére, Istennel való legközvetlenebb kapcsolatára helyezi a hangsúlyt. Jézus hív majd hasonló erővel és tekintéllyel követésére.

Amikor Illés és Elizeus találkozik, hátterük, eddigi életélményük a lehető legtávolabb áll egymástól. Illés a Hóreb hegyéről jön. Isten megjelent neki, olyan intenzíven, olyan közvetlenül, hogy köntösével kellett eltakarnia az arcát, mert félt Istenre tekinteni. Elpanaszolta fájdalmát, magányát, prófétai kudarcát: egyedül maradt Baál papjaival szemben, s most az életére törnek. Illés a királlyal és a királynővel, Áchábbal és Izebellel szállt szembe, a nagypolitika érdekeit sértette, amikor kiállt Izrael Istene mellett. Védelme, útmutatója, békéltetője és új küldetésének eredete is maga Isten, a vihar, tűz és földrengés Istene, aki neki mégis szelíd szellőben tárja fel magát. Elizeus ezzel szemben a mindennapok embere. Tehetős gazda, tizenkét pár ökörrel szánt, amikor Illés rátalál. Családi kötelékei fontosak neki, apjának és anyjának akar búcsúcsókot adni. Szolgáinak, a többi munkásnak készít lakomát, afféle búcsúzó ünnepet, mielőtt Illés nyomába szegődik.

Illést tüzes forgószél ragadja majd az égbe, de ő maga is ilyen váratlan égi jel, késlekedést alig tűrő küldött. Köntösét rádobja Elizeusra, s csak azután magyarázza meg, mit akar ezzel. Előbb cselekszik, s csak azután beszél. Mindjárt tovább megy, választ se vár, mint olyasvalaki, aki tudja, hogy a világ egyetlen intésére megváltozik. Elizeus hajlékony és emberi, dolgozik, engedélyt kér, áldozatot mutat be és ünnepel. Legfeljebb a tizenkét pár ökör említése utal arra, hogy küldetése egész Izraelhez, a tizenkét törzsből álló néphez szól majd.

Illés a köntösével takarta el arcát Isten színe előtt, s most éppen ez az Elizeusra dobott köntös jelzi, hogy lefoglalja őt, elhívja mindennapi elfoglaltságainak világából. A köntös a próféta vándor életmódjának jele. A szegény ember éjszaka ebbe takarózik. A köntös a kiválasztott fenséges, édes magányának jelképe, amelybe Istenért burkolózott. Illés köntöse lesz majd hátrahagyott hatalmának, prófétai erejének jele Elizeus számára, amikor mestere égbe ragadtatik, illetve Sámuelt is köntöséről ismeri fel Saul, amikor En-Dórban megidézi neki a halottlátó. Elizeus elrendezi a dolgait és kapcsolatait, de döntése kezdettől fogva szilárd: ökreit áldozatul adja, és munkaeszközét, ekéjét égeti el, hogy a tűzön ételt készítsen.

Egy próféta, aki előre szalad, aki megelőzi korát, aki csak a lényegről hajlandó beszélni, aki csak legelöl, a sor élén képes menetelni, és egy másik, aki tekintettel van a többiekre, akinek apja és anyja van, aki szalad a másik után, hogy beérje, hogy idegenségében is elérje. Ismerjük talán mi is a prófétáknak, Isten embereinek e két típusát. Azokat, akiket fennkölt szavaikért, mély értelmű gondolataikért, utánozhatatlan szentségükért szeretünk és tisztelünk, és azokat, akiknek kedvessége elérhetővé teszi és megszelídíti a végtelent.

Vajon Jézus melyik arcát ismerjük inkább? Akárhogy is érzünk és gondolkodunk vele kapcsolatban, ő hatalmasabb, semhogy nekünk kellene helyette hatalmaskodnunk, és szelídebb, semhogy nekünk kellene őt megszelídítenünk.

Évközi 13. vasárnap, C év; 1 Kir 19,19-21

Martos Balázs atya elmélkedése
27 június 2019, 13:37