Cerca

Vatican News
2019.05.04 Ordinazione diaconale di Hiba György SJ ungherese nella Chiesa del Gesú "Megrendítő volt számomra a kézföltétel"  

Hittem Jézus megtartó szeretetében - Hiba György jezsuita a diakónusszenteléséről

Április 23-án kedden délután négy órakor a jezsuiták római Gesù főtemplomában diakónussá szentelték Hiba György magyar jezsuita skolasztikust. Összesen tizenkét fiatal jezsuita skolasztikus állt a szentelő püspök elé, kérte és fogadta, hogy beléphessenek a papi rend diakónus fokozatába és ezáltal az evangélium hirdetésére valamint a szeretetszolgálatra kapjanak különleges küldetést. A keddi szentelést követően Hiba György felkereste a Vatikáni Rádió magyar szerkesztőségét és megosztotta velünk személyes tapasztalatait.

P. Vértesaljai László SJ - Vatikán

Megrendítő volt számomra a püspök kézföltétele  

Ez a diakónusszentelés egy pontja annak a megelőző folyamatnak, ami azt előkészítette. A püspök kézfeltételében volt valami megrendítő számomra. Hosszú óta idáig is szerzetesként éltem, miután beléptem a rendbe és mindig is ezt az utat szerettem volna járni,a papság felé vezető utat, mégis amikor most ott voltam a szentelésen, azt éreztem, mintha most kilépnék a színfalak mögül. Ott állok, teljesen áttetszően, szorongással, izgalommal és annak a tudatával, hogy ez most örökre szól.

Valóságosan kiléptem a vállalásommal az emberek elé  

Szerzetesként immár kilenc éve élek a Jézus Társaságában, a noviciátus végén egyszerű örök fogadalmat tettünk, amit évente kétszer megújítunk. Benne van tehát az, hogy én elköteleződtem Isten felé, a Társaság felé, és mégis valahogy olyannak éltem meg ezt a diakónus szentelést, hogy most fizikailag is kilépek és fizikailag is odaadom magam, mindazzal együtt, amit még esetleg nem adtam oda az Úrnak, most azt is Neki akarom adni. Ettől valójában azt éltem meg, hogy elkezdek kiüresedni azért, hogy Őt befogadhassam. Azt, amit ott átéltem, nem tudom másként nevezni, mint hogy megrendítő folyamat volt. Rádöbbentett arra, hogy igen, én egyszerűen csak Őt szeretném hordozni.        

A húsvéti üres sír azt üzente nekem, hogy Jézus vár rám…

A szentelés utáni napok nagyon mozgalmasak voltak, sok barátom érkezett a szentelésemre és velük voltam. A szentelés előtt mi szentelendők egy nyolcnapos lelkigyakorlaton vettünk részt, ahol elkezdtünk készülődni erre a szentelésre. Hazatérve bekapcsolódtunk a húsvéti Szent Háromnap ünneplésébe, ami tovább segítette a szentelési készületünket. Húsvét hétfőn reggel (tehát egy nappal a szentelés előtt) lementem imádkozni a kápolnánkba, és azt éltem meg, hogy ott vagyok az üres sír előtt, én is benézek az apostolokkal együtt az üres sírba, és csak a gyolcsokat látom, úgymond a múltamnak a darabjait. Az Úr azonban nincs ott, de vár rám, csak azt nem tudtam még akkor, hogy hol. Csak az volt bennem akkor, hogy várakozni, várakozni. Ebben volt egyfajta feszültség. Utána pedig kedden, a szentelés előtti órában a szentelendő rendtársaimmal együtt félrevonultunk Szent Ignác szobáiba, hogy ott együtt imádkozzunk, majd a Miatyánkot mondtuk együtt, mindenki a saját nyelvén,  és aztán együtt vonultunk énekelve a szertartás helyére. Ezek voltak azok a pillanatok, melyek segítettek abban, hogy felkészüljek.

A diakónus szolgálat legfontosabb mozzanata…

A diakónusi szolgálat legfontosabb mozzanata számomra az volt, hogy eljutottam egy olyan pontra, hogy olyanná váljak, mint egy edény, mely felfogja Isten szeretetét. Ám mindaddig nem tudja továbbadni azt, hacsak fel nem töltődik. Amikor feltöltődik, akkor a túlcsordulásból tud adni. Számomra mindez hasonló: töltődöm Isten szeretetével és alig várom, hogy túlcsorduljon, hogy abból tényleg tudjak adni a többi ember számára. Ez a vágy mozgott bennem, hogy az Istent így szolgáljam: ami bennem túlcsordul, azt adjam az embereknek, hogy az életté váljon bennük, hogy nekik is életet adjon mindaz, ami nekem is életet adott.    

Jövőjéről így vall Hiba György:

Most fejeződik a római teológiai tanulmányom harmadik, záró esztendeje. A vizsgaidőszak után hazatérek, hogy otthon egy éven át lelkipásztori munkát végezzek. Ennek pontos helyét még nem ismerem. Engem a Társaságba a szentignáci lelkigyakorlatok hoztak be. A lelkigyakorlatok csendjében a kísérés során megtapasztalhattam azt, hogy az Isten szeret és megtart. Ez erőt és bizalmat adott.

Hittem Jézus megtartó szeretetében

Hogy most vagyok Rómában, mint jezsuita, annak, köszönhetem, hogy hittem Jézus megtartó szeretetében. Ez a tapasztalat a nehéz időszakokban is átsegített.  Ezt szeretném átadni és a  lelkigyakorlatot szeretném megismertetni az emberekkel, bármilyen formában. Kimenni plébániákra, vagy csak egyszerűen az emberekkel való beszélgetésekben, zárt lelkigyakorlatokban, bármilyen formában. Ebből szeretnék adni, hogy rátaláljanak az Istenre, hogy felismerjék őt az életükben.

Igehirdetés, szegények szolgálata, lelkigyakorlatok: valahogy összetartoznak

Alapvetően szociálisan érzékeny vagyok, van kapcsolatom a szegényekkel, de valahogy úgy érzem, hogy ezek harmóniában állnak össze, hogy a lelkigyakorlatok, a szegényekkel való kapcsolat és az igehirdetés. Én azt tapasztaltam az életemben, hogy ezek valahogy összetalálkoznak. Kérdés az, hogy mikor melyik válik hangsúlyossá az adott pillanatban. De azt is érzem, hogy a Társaság kimondta az elsődleges feladatai között a lelkigyakorlatok művelését és segíteni szeretnék az embereknek abban, hogy kiengesztelődjenek, elsősorban önmagukkal és aztán egymással, az Istennel, a világgal. Alapvetően ebben érzem a hivatásomat.

                                      

04 május 2019, 13:32