Keresés

Évgyűrű Évgyűrű 

Az élet és szabadulás Istene - Martos Balázs atya elmélkedése Nagyböjt 3. vasárnapjára

Az égő csipkebokor története a Biblia legismertebb elbeszélései közé tartozik. Mit jelent ez a Bibliában, és mi köze van a mi húsvéti készületünkhöz?

Az égő, de el nem égő csipkebokornak látszólag csak annyi a szerepe, hogy megállítsa és elgondolkoztassa Mózest. Ennél azonban többről van szó: Mózes valamiképpen a pusztai vándorlás központi eseményét, a Sinai hegynél való szövetségkötést éli át. A bokor és a hegy héber neve (szöné, illetve Szinaj) összecseng. A szövetségkötés idején a népnek éppen úgy tisztelnie és félnie kell a hegyet, amely lángol és füstöl, ahogy Mózes most ezt a különös, lángoló látványt szemléli és tiszteli. Itt Mózes, ott, a Sinai hegynél, a nép borul a földre. Itt Mózes, ott a nép fél Istenre tekinteni. Isten kezdeményezi a kapcsolatot, ő az, aki rendkívüli jellel megállít és megszólít, ő lesz az, aki szövetséget és törvényt ad, s akivel Mózes meg az egész nép a küldetés végrehajtásáról beszélget, a törvény megtartását ígéri. S ahogy az Úr jelen volt az égő csipkebokorban, úgy jelenik meg a Sinai hegyen, sőt, úgy lesz jelen Izrael egész vándorútján, a szövetség sátrában.

Az égő csipkebokornál Mózes előre átél valamit abból, ami Izrael népének sorsa és ajándéka. Mózest a meghívása teszi egészen a nép tagjává. A nép a szövetség által lesz egészen Isten népe, a kivonulás és pusztai vándorlás tapasztalata teszi valóságosan is választott néppé. Mózes Egyiptomban született, a fáraó lánya nevelte fel, neve egyiptomi, apósa midiánita, s most éppen ennek nyáját legelteti. Gyermekkorából nem következik, hogy bárányok legeltetésével töltse az idejét. Helyzete az idegeneké, s első fiának is a Gerson nevet adta, aminek az a jelentése: idegen voltam. A pásztor mesterséggel Izrael ősatyáinak foglalkozásához tér vissza. Isten meghívásával újra küldetést nyer Izraelhez. Küldetése szünteti meg idegen-voltát. Izrael Istenével való találkozása az, ami visszaviszi Izraelhez. Istennek a néppel való együttérzése az, ami segít neki újra a néppel együtt éreznie, egészen izraelitává lennie.

Isten együtt érez Izraellel. „Láttam nyomorúságát Egyiptomban élő népemnek, és hallottam panaszát a munkafelügyelők miatt. Azért szálltam le, hogy kiszabadítsam az egyiptomiak hatalmából…” Isteni tervében egyetlen tettként jelenik meg, hogy kiszabadítsa és kivezesse őket az egyiptomi fogságból, és bevezesse az ígéret földjére. Ennek az útnak a szíve a szövetségkötés a Sinai hegynél. Isten nem csak megszabadít valamitől, hanem felszabadít egy másik, új és teljes életre, amelynek saját örök jelenléte adja meg a teljességét.

„Akkor majd megkérdezik: Mi a neve? – mit feleljek erre?” Mózes úgy kérdez Isten nevére, mint aki tudja, hogy a nép már ismeri azt. Ezek majd ellenőrizni akarják, vajon az ő istenük nevében jön-e vezetni, kiszabadítani őket. Isten ebben a pillanatban nem új nevet nyilatkoztat ki, sőt, éppen azt hangsúlyozza, hogy ő az atyák Istene, az az Isten, aki ígéreteket adott, az az Isten, aki úgy megsokasította Ábrahám fiait, mint a csillagokat, s aki most másik ígéretét, a föld, az ország ígéretét készül beteljesíteni. Válasza a jelenből születő jövő, az örök élet forrása: „Én vagyok, aki leszek” – aki veled leszek, aki fel fogom tárni, hogy milyen is vagyok, akire mindig rá fogsz ismerni, amikor megjelenek és megszabadítalak.

Szabadulás, új élet. Egy új közösség lehetősége, egy új küldetés valósága. Isten neve, amely örök jelen és örök remény. – Ezek az ígéretek hívnak megtérésre. Ezekben hihetünk a megtérés új meg új idejében, Isten életét, lángját kérve a mi szívünkbe, a mi életünk termő fájába is.

Nagyböjt 3. vasárnapja, C év

 

21 március 2019, 17:42