Cerca

Vatican News
Fatörzs Fatörzs 

Áldás, forrás – Martos Balázs atya elmélkedése az évközi 6. vasárnapra

„Átkozott, aki emberben bízik” – kezdődik Jeremiás igéje a vasárnapi olvasmányban. Miféle tanítás ez? Isten talán újra az emberi közösség ellen tör, mint a bábeli toronyépítés történetében? Jeremiás próféta talán megkeseredett? Saját csalódásainak és nehézségeinek története az előzmény, amely valamelyest érthetővé tesz egy ilyen súlyos mondatot?

Jeremiás kijelentése nem önmagában áll. Az élet kétesélyes valóságáról beszél. Átkozott, aki emberben bízik – de áldott és boldog az, aki Istenben bízik. Áldott, aki Istenben bízik olyan bizalommal, ami erősíti a világ jóságába vetett bizalmát. Áldott, aki az emberekre is Isten bölcsességével tud tekinteni. Nem a hétköznapi értelemben vett bizalomról van szó, hanem az életünk alapjairól. Arról, ami a legmélyebben meghatároz minket döntéseinkben, érzéseinkben. Lehet, hogy nem is vagyunk tudatában. És mégis így működik. Nem is a fejünkkel, nem az eszünkkel döntünk mellette. Valahogy mindig így sikerül.

Egyáltalán nem szívesen beszélünk átokról. Nehezen fér össze az Isten jóságáról alkotott fogalmainkkal. Csak nagyon nagy nyomás, sok-sok balszerencse után tesszük fel néha a kérdést: Hát miféle átok ül rajtam, miféle átok sújtja ezt az ügyet, amelyet egyébként olyan fontosnak és szépnek láttam? Jeremiás szavai az élet kétesélyes valóságára irányítják a figyelmünket: hogy sok jóval találkozunk, de nem szabad letagadnunk a rosszat sem. Hogy észre kell vennünk a szépet, sőt, néha a kultúránk megszokott irányával szemben is arra kell jobban figyelnünk, mégsem tagadhatjuk le, hogy a rosszból még nagyobb rossz születik, hogy a hiány egyre fájdalmasabb, és gyakran növeljük a bajt mi is a rossz választásainkkal.

Jeremiás olyan nyelvezetet használ, amely másutt is ismert a Bibliában. Leginkább az 1. zsoltárra hasonlítanak a szavai. „Boldog az ember, aki nem követi a gonoszok tanácsát… Olyan lesz, mint a folyóvíz mellé ültetett fa…” És mint itt, a prófétánál, a zsoltárban is következik a másik megfigyelés: „Nem így a gonoszok, nem így… hanem mint a pelyva, melyet szétszór a szél…” És ott van az áldás, amely a törvény megtartójának, és az átok, amely a törvény megszegőjének, a bálványimádónak osztályrésze a Második Törvénykönyv végén. És ott van Jézus példázata a sziklára vagy homokra épített házról és életről. Jeremiás jó társaságban van…

Milyen nagyszerű kép ez, a folyóvíz mellé ültetett fáé-emberé…! Közel-Keleten, egy olyan földön, ahol az ivóvíz a mai napig hiánycikk és háborús konfliktusok forrása. Egy olyan világban, ahol a természet nagyszerű lényei sokakban csodálatot keltenek, ahogy csodálatot kelt és békét áraszt egy-egy hatalmas fa, amelyhez odagyűlnek a fiatalok, hogy erejéből kérjenek, és odajönnek az idősek, hogy történetével egybeforrjanak. És a sós talajon vergődő, látszat-életet élő kóró, az előbbinek ellentéte, milyen fájdalmasan és igazul jeleníti meg élettelen, erőtlen döntéseinket, kiszáradt kapcsolatainkat, elillant lelkesedésünket… Bár mernénk mindig amellett dönteni, ami valóban élet, ami az élet, sőt a lét legmélyebb igazságából, legigazabb központjából meríti életerejét!

Átkozott, aki emberben bízik? Jeremiás próféta politikai üzenetet is adott a népnek, sőt nem egyszer a királynak is. Júdea a Kr.e. 7. század végén hol Asszíria, hol meg Egyiptom segítségében remélt inkább, míg a próféta újra meg újra Istenbe vetett bizalomra szólította. A bizalom, a szeretet, az összetartozás nem ellensége Istennek, éppen ellenkezőleg: amikor megoldódik valami a szívünkben Isten iránt, oldódik és növekszik a szeretetünk embertársaink, szeretteink, barátaink és fele-barátaink iránt is.

Áldás és átok Jeremiásnál és az Ószövetségben – olyan, mint a boldogmondások és a jajmondások Jézus evangéliumában. Figyelmeztetnek, talán meg is döbbentenek. Céljuk nem az egyik oldal végleges kizárása, inkább mindenkinek a megszólítása: Isten nagyobb, számíts rá, keresd, és hívd segítségül!

Évközi 6. vasárnap, C év

14 február 2019, 17:39