Cerca

Vatican News
Fény Fény 

Kelj föl, és tündökölj! – Martos Balázs atya elmélkedése Vízkereszt ünnepére

Urunk megjelenésének ünnepén Izajás könyvének 60. fejezetét, illetve a fejezet első verseit olvassuk.

A rövid szakasz három bekezdésre tagolható. Az első Jeruzsálem tündökléséről beszél, a második a városhoz özönlő idegenekről, illetve az oda hazatérőkről, végül a harmadik a népek gazdagságáról, amellyel Jeruzsálemet elárasztják. Szakaszunk Izajás könyvének harmadik nagy egységében található, de képei, hangulata, kifejezései is a könyv második részéhez, Deutero-Izajáshoz teszik hasonlóvá. Szinte kényeztető szeretettel akarja hívni és bátorítani Jeruzsálemet, a várost, amelyet egészében és közösségeiben is megszólít, személyes tulajdonságokkal ruház fel.

Az első bekezdésben nehéz eldönteni, miféle fény tölti el a várost és közösségét. Mint amikor egy kisgyermek tündököl szülei szeretetében, úgy ragyog fel Jeruzsálem fénye, öröme, az Isten ragyogó dicsőségében. Mintha anyja vagy barátja keltegetné Jeruzsálemet: „Kelj föl, és tündökölj, Jeruzsálem, mert elérkezett világosságod, és az Úr dicsősége felragyogott fölötted.” A prófétai szózat előre hirdeti, ami majd történni fog, illetve mindez éppen szavai által megy végbe, már most. A próféta ujjongó szavai maguk is felderítik a város közösségét, ráébresztik arra a dicsőségre, amelyben része van.

Ez a dicsőség és fény Isten kiválasztó szeretetéből fakad. Annál is ragyogóbb, hiszen a többi nép és nemzet még sötétségben és homályban van. Nem csoda, ha ezek megindulnak, hogy beléphessenek Jeruzsálem fényébe. Erről szól a második bekezdés. A próféta most idegen királyok áradatát és a messzeségből hazatérő fiak érkezését figyeli, de most is egészen Jeruzsálemmel eggyé váltan, egészen az ő szemszögéből. „Hordozd körül tekintetedet, és lásd…” – mondja – „fiaid messze távolból érkeznek, s leányaidat karon fogva hozzák.” Izrael népének egybegyűjtése jelenik meg itt, a végső idők nagy ígérete. Ha az imént ébredező kisgyermeknek láttuk Jeruzsálemet, most büszke anyának vagy apának, aki reménykedve várja-figyeli gyermekei hazatértét, talán királynőnek, aki méltó ajándékokra vár.

Az öröm nem késik, sőt a harmadik bekezdésben még egyértelműbb. „Ennek láttára földerülsz, szíved dobog az örömtől és kitágul…” Igaz, az eddigi személyes és teológiai valóságok most egyre inkább evilági jellegűek. „Feléd áramlik a tengerek gazdagsága, és ide özönlik a nemzetek kincse” – ígéri Izajás. Izrael a földi sikerben is Isten áldását ismeri fel. A Jeruzsálembe áramló gazdagság Isten dicsőségének folytatása, azt teszi hihetővé, konkrét módon megtapasztalhatóvá, hogy Isten felemelte a letiport népet és saját jelenlétével áldotta meg. A megszemélyesített Jeruzsálemnek, az Úrban bízók közösségének szüksége is van arra, hogy a szíve kitáguljon, hogy be tudja fogadni az érkezőket, hogy tudjon igazán örülni a sokféle népnek, és ne csak felületesen örvendezzen a földi gazdagságnak.

Mikor teljesedett be Izajás látomása? És vajon mikor lesz a végső, nagy teljesség órája, amikor Jeruzsálem a béke városa lesz minden nemzet számára? Nem tudjuk. A felette támadt fényességet, a belőle születő messiás királyt s a hozzá zarondokoló idegeneket, akik aranyat és tömjént hoznak, Vízkereszt ünnepén Jézusban, illetve a három bölcsben ünnepeljük. „Mind Sábából jönnek; aranyat és tömjént hoznak, és az Úr dicsőségét zengik” – fejeződik be az olvasmány. Vízkereszt Urunk megjelenésének ünnepe: az értünk emberré lett és Betlehemben világra született Fiúisten kinyilatkoztatja az Atya dicsőségét (vö. Jn 1,18). A hozzá zarándokoló napkeleti bölcsekben a pogány népek is köszöntik őt. A csillag titokzatos jele által Isten vezérli őket, a reménység olyan fényébe öltözteti Jeruzsálemet, amelytől csak a gonoszság riad meg.

„Kelj fel, és tündökölj, Jeruzsálem!” Kelj föl, és ragyogj, ó, egyház, te hegyre épült város, aki méltatlanságod ellenére is Jézus Krisztus jelenlétének örvendezel.

Vízkereszt ünnepe, C év

Martos Balázs atya elmélkedése Vízkereszt ünnepére
03 január 2019, 19:10