Keresés

Közös ima a madridi Taizéi találkozón Közös ima a madridi Taizéi találkozón 

A következő Taizéi találkozót a lengyelországi Wrocław-ban rendezik

Madrid után Lengyelország ad majd otthont jövő decemberben az európai Taizéi találkozónak. Ezekben a napokban a spanyol fővárosban 15 ezer 18 és 35 év közötti fiatal gyűlt össze különböző keresztény felekezetekből, hogy részt vegyenek az ökumenikus imatalálkozón.

Somogyi Viktória / Roberto Piermarini – Vatikán

December 28. és január elseje között Európa és a világ különböző részeiről Madridban vettek részt a fiatalok a Taizéi Közösség 41. Európai találkozóján, amelynek témája: „Ne feledkezzünk meg a vendégszeretetről”. Ez az első alkalom, hogy a spanyol főváros látja vendégül a Taizéi Közösség éves programját. 2019 decemberébn Wrocław ad otthont a rendezvénynek, immár harmadik alkalommal, 1989 és 1995 után.

A madridi és a wrocław-i érsek buzdítása

Carlos Osoro bíboros, Madrid érsek a találkozón arra buzdította az európai fiatalokat, hogy nagy szívvel osztozzanak spirituális, intellektuális és anyagi gazdagságukban. A különböző országokból érkezett fiatalok, akik más-más nyelven beszélnek megértették, hogy mi is a szív nyelve, mint az Apostolok Cselekedeteiben, amikor mindenki a saját nyelvén megérti a másikat – hangsúlyozta. Andrzej Siemieniewski, Wrocław püspöke a madridi rendezvényen arra hívott, hogy a fiatalok mélyítsék el az előző taizéi találkozók tapasztalatait és építkezzenek azok alapjaira.

31 december 2018, 16:17