Cerca

Vatican News
Öröm Öröm 

Martos Balázs atya elmélkedése Advent 3. vasárnapjára

Advent 3. vasárnapján Szofóniás próféta könyvéből olvasunk (Szof 3,14-18a).

Szofóniás a tizenkét kispróféta egyike, könyve mindössze 3 fejezetből áll. Könyvének bevezető sorai szerint Jozija király napjaiban prófétált, vagyis még a babiloni fogság előtti években. Szofóniás könyvében többnyire fenyegető mondásokat olvasunk: az Úr napját, vagyis az ítélet napját hirdeti Jeruzsálem és Júda ellen, mégpedig olyan hevesen, hogy az Úr napja később a végítélet napját is jelentette már.

Szofóniás könyvének ezekhez a jellemző témáihoz képest, amelyek a könyv első két fejezetét töltik ki teljesen, felolvasott szakaszunk teljesen más: a próféta itt a remény, a bizalom, sőt az ujjongó, éneklő örvendezés hangján szólal meg. „Dalolj, Sion leánya, zengj éneket, Izrael! Örülj és ujjong egész szívedből, Jeruzsálem leánya!” A Júda és Jeruzsálem feletti büntetést eredetileg történelmi megaláztatásban, ellenségeknek való kiszolgáltatottságban látták beteljesedni – ezért vélték úgy, valószínűleg már a babiloni fogság után, hogy a komor fenyegetést ki kell egészíteniük örvendező bátorítással. „Elvette az Úr ítéletedet, elűzte ellenségedet; Izrael királya, az Úr közöttetek van, ne félj többé semmi rossztól!” Jozija idejében Asszíria, néhány évtizeddel később, a fogság előtt és alatt Babilon volt az a félelmetes ellenség, amely megsemmisíteni látszott Izrael reményét, beteljesítette a bálványimádásért és igazságtalanságért kilátásba helyezett ítéletet.

Hogy az Úr, Izrael Istene itt mint király jelenik meg, talán az utóbbit, az igazságtalanság feletti harag képzetét erősíti: aki valaha azt mondta, „Isten vagyok és nem ember, szent, aki közötted vagyok” (Óz 11,9), most mint király van jelen népe körében, vagyis úgy, mint az igazságosság megvalósítója, a nép élhető belső rendjének garanciája. Ugyanakkor a király az, aki legyőzi az ellenségeket, mind a földi, mind az égi hatalmasságokat. Isten királynak bizonyul igazságos ítéletében, és királynak bizonyul a bálványistenek és idegen hatalmak feletti győzelemben. Sion Jeruzsálem ősi, szent hegye, az Istennek adott, Istennek lefoglalt város jelképe, a tiszta, a hűségre meghívott, szépségbe öltözött, ugyanakkor kiszolgáltatott, bűntől megkísértett. Isten szentsége most „körötökben van”, „veled van”, szentségének garanciájaként, egyben védelmező erőként. Isten nemcsak Izrael királya, hanem erős Szabadító, akinek minden hatalmas megvan ahhoz, hogy védelmezzen, illetve győzelméből részt adjon.

A szakasz befejező része visszatér az örvendezés témájához, most kissé más formában: Siont, Jeruzsálemet arról biztosítja, hogy Isten örül neki. „Örül majd neked nagy örömmel, újjáéleszt szeretetével; örül majd neked ujjongó örömmel, úgy, mintha ünnepet ülne.” Mikor számít, mikor erősít ennyire, mikor éleszt újjá a másik öröme? Egyfelől félénk gyermekek jutnak eszünkbe: ők azok, akiket szüleik, felnőttek bátorítása erősít a jóban, akik enélkül a biztató napsugár nélkül képtelenek felkelni lankadásból, kedvetlenségből, erőtlenségből. Másfelől – s talán ez könnyebben illik Sion leányához – a menyasszony és a vőlegény egymás iránti szeretetében történik meg, hogy szinte el sem dönthető, ki szeretett előbb, s ki volt a másik, akinek szeretete ettől lángra lobbant. Az „ünnep”, amelyről itt szó van, a találkozásé, a jegyességé, sőt a vágyott nászé.

Advent 3. vasárnapján a szentlecke is megismétli: „Örüljetek az Úrban szüntelenül! Újra csak azt mondom, örüljetek!” (Fil 4,4). Az Úr közel van, bármikor megérkezhet, és valójában bármikor, mindig itt is van már. Az evangélium a viszontlátás reménye mellé újra odateszi az igazságosság kérdését: Keresztelő János a becsületes élet követelményeire emlékezteti azokat, akik bűnbánatot tartanak. Aztán újra visszatér a végítélet képéhez: a nála „hatalmasabb” „Szentlélekkel és tűzzel keresztel majd”.

Tanítsa Isten ma is örömre a szívünket, igazsággal, irgalmas szeretettel és reménnyel!

Advent 3. vasárnapja, C év

13 december 2018, 18:49