Keresés

2018.08.21 Jasna Gora, Czestochowa 2018.08.21 Jasna Gora, Czestochowa 

Varsóban 40 ezer fiatal imádkozott a szinódusért

Október 6-án negyvenezer fiatal gyűlt egybe a varsói nemzeti stadionba, hogy együtt imádkozzanak a róluk szóló vatikáni püspöki szinódus sikeréért. A tizenkét órás non-stop program során imádságok, tanúságtételek követték egymást és az egyes blokkokat zenés-táncos jelenetek kötötték össze. A varsói katolikus ifjúsági esemény televíziós kapcsolatban állt Ferenc pápával és az egyetemes egyházzal.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán    

A világ legnagyobb ifjúsági rendezvénye a szinódusért

„Lelki kapcsolatban szeretnénk lenni a szinódussal és ezért imádkozunk együtt. Negyvenezer fiatal gyűlt össze az egész országból és tudomásunk szerint eddig ez a legnagyobb ifjúsági rendezvény nemcsak Európában, hanem szerte a világon. Elsődlegesen azokért a fiatalokért ajánljuk fel a közös imádságot, akik életük egy bizonyos pontján elvesztették az Istent, de azokért is imádkozunk, akik ismerik Istent és szeretnének vele mélyebb és bensőségesebb kapcsolatba kerülni. Reméljük, ez a találkozó megerősíti őket és tovább tudnak haladni” – nyilatkozta újságírók előtt Rafał Jarosiewicz atya, az ifjúsági találkozó szervezője.  

Ti vagytok az egyház reménysége és ti vagytok a világ reménysége is    

A találkozó központi eseménye a szentmise volt, melyet Kazimierz Nycz bíboros mutatott be, míg a homíliát Edward Dajczak (Koszalin-kołobrzeg-i) püspök tartotta. A szentmise végén a varsói bíboros megköszönte a fiataloknak, hogy a találkozó révén egyesültek a pápával és a szinódussal. Ez a szinódus rólatok szól és értetek van. Ti vagytok az egyház reménysége és ti vagytok a világ reménysége is” – mondta Kazimierz Nycz, varsói bíboros érsek.

Állandó imádság a Jasna Gorán        

A varsói nagytalálkozó mellett számos helyen imádságot és imavirrasztást tartanak egész Lengyelországban. Ezek közül is kiemelkedik Jasna Gora, a Fényes hegy, ahol a częstochowai kegyhelyen a Fekete Madonna előtt imádkoznak éjjel és nappal a fiataloknak különféle  csoportjai, akik állandóan váltják egymást. Eddig már 122 ezren vettek részt ezen a staféta-imádság sorozaton – adja hírül a lengyel püspöki konferencia sajtóhivatala.

           

09 október 2018, 16:17