Béta verzió

Cerca

Vatican News
Makkai László görögkatolikus püspöki helynök, egyetemi lelkész a Vatikáni Rádióban Makkai László görögkatolikus püspöki helynök, egyetemi lelkész a Vatikáni Rádióban 

Makkai László: Közel-keleti fiatalok lelkipásztori ellátása a Miskolci Egyetemen

Interjú Makkai László görögkatolikus püspöki helynökkel, egyetemi lelkésszel.

Somogyi Viktória - Vatikán

A szentszéki magyar nagykövetség és a Magyar Nemzeti Múzeum által a közel-keleti üldözött keresztényekről október 9-én tartott római rendezvényeken Makkai László görögkatolikus püspöki helynök is jelen volt. Egyetemi lelkészként a Miskolci Egyetemen részt vállal a Magyarország által befogadott közel-keleti üldözött keresztény fiatalok pasztorációjában. Erről kérdeztük a stúdióbeszélgetésben.

Közel-keleti üldözött keresztény fiatalok a Miskolci Egyetemen

A Miskolci Egyetemen a múlt évben négy olyan közel-keleti fiatal tanult, akik részesültek az Üldözött keresztények megsegítéséért felelős államtitkárság ösztöndíjában. Részint a műszaki képzésben vesznek részt – fogalmazott Makkai László atya. Nagyon jó kapcsolat alakult ki a fiatalokkal, akiknek minden vasárnap angol nyelvű katolikus szentmisét biztosítanak. Különféle programokat szerveznek számukra, vacsorára hívják őket, hogy beszélgessenek velük és megpróbálják az egyetemi lelkiségi életbe is bekapcsolni.

Elmondásuk alapján olyan helyekről érkeztek, ahonnan menekülniük kellett egy éjszaka leforgása alatt. Nagyon sok olyan diák van, aki nem tudja, hogy otthonában hogyan alakul tovább az élete. Most Miskolcon tanulnak, nagyon sokat köszönhetnek Magyarország kormányának, amely segíti őket ösztöndíjrendszerrel és abban, hogy szakmájuk legjobbjaivá váljanak.

Az egyetemi lelkészség a közel-keleti fiatalokért

Az egyetemi lelkészségen olyan légkört alakítanak ki, amely ökumenikus szellemiségben működik és mindig rendelkezésére állnak ezeknek a sok szenvedésen átesett fiataloknak. Olyan programokba igyekeznek bevonni őket, amelyek feledtetik velük a múltat és inkább a jelenre és a jövőre összpontosítják figyelmüket. Lassan normalizálódik a helyzet otthonaikban is és bátrabban térnek haza hosszabb időre egy-egy szünet alkalmával. Nagyon jól érzik magukat Magyarországon és talán szívesen maradnának is, de érzik azt a felelősséget, hogy otthon van dolguk és vissza kell térniük – hangsúlyozta Makkai László atya. 

Római tanúságtétel

A római kiállítás alkalmával a Magyaroszágon tanuló üldözött közel-keleti keresztény fiatalok közül többen tanúságtételt tettek tapasztalataikról, amelyeket saját hazájukban éltek meg. Hátborzongató tettekről számoltak be, amelyeket az emberiség követett el a keresztények ellen. Életük állandó veszélynek volt kitéve pusztán azért, mert keresztények, Krisztushoz tartozó emberek. Makkai László egyetemi lelkész annak a reményének adott hangot, hogy a fiatalok továbbra is gyakorolni tudják majd hitüket. Több magyar egyetem befogadta őket és remélhetőleg e lehetőségnek köszönhetően, ha teljesen kitörölni nem is, de sikerül tompítani e fiatalokban a negatív nyomokat életükben és egy nyugodtabb légkör, egyetemi világ vár rájuk Magyarországon.

Hídépítés

A római rendezvények egyikén a Közel-Keleten forgatott több részes magyar dokumentumfilmből kiderült, hogy jelenleg az újjáépítésen van a hangsúly ezekben az országokban. Egyházi iskolákat, főiskolákat, óvodákat kell újjáépíteni, ami valószínűleg hosszabb időt vesz igénybe.  Remélhetőleg kialakul majd együttműködés a magyar és a közel-keleti felsőoktatási intézmények között ennek keretében.

Kilépni a komfortzónából

A magyarországi egyházak ebben a helyzetben azt tudják tenni, hogy szeretettel fordulnak e fiatalok felé és felkínálják azokat a lehetőségeket, amelyekben segíteni tudják őket, amikben életüket zökkenőmentesebbé tudják tenni. Az európai keresztények kissé belezuhantak a saját komfortzónájukba, mert nagyon kényelmes megélni a kereszténységüket és nem veszik észre, hogy olyan eszközökkel gyengítik vallásuk megélését, amelyek távol tartják őket a közösségeiktől, az imádságtól, a minőségi időtől, amelyet egymással megélhetnek. A sok elektronikus eszköz, az internetes játékok ezt segítik elő. Ezáltal is csökken az embereknek a közösségi élménye, a hite, az egyház és a templom szeretete. Ha nem zökkenünk ki a komfortzónánkból, ha Krisztus, aki életét adta értünk, nem hív meg bennüket ebből a tespedtségből és belekényelmesedünk az életünkbe, akkor sajnos a mi üldöztetésünk a templomtól, a közösségtől, a családtól, a hittől, a keresztény értékektől már elkezdődött. Példát kell meríteni azoktól a közel-keleti keresztény fiataloktól, akiknek országaiban elkezdődött az újjáépítés. Ők nem vádolnak, nem ítélkeznek, senkire nem rázzák az öklüket, hanem legelőször is elkezdték újjáépíteni a közösségi tereiket, az Isten házát, a templomot, ahol összegyűlhetnek vasárnaponként és megvallhatják Krisztus iránti szeretetüket és hűségüket – zárta interjúját Makkai László görögkatolikus egyetemi lelkész.

Interjú Makkai László görögkatolikus lelkész a közel-keleti fiatalok egyetemi pasztorációjáról
20 október 2018, 19:33