Pannonhalma feladata is, hogy ne legyen a múlt a foglya – interjú Hortobágyi Cirill új főapáttal

P. Vértesaljai László - Vatikán             

Szeretettel köszöntöm a stúdiónkban Hortobágyi Cirill atyát, Pannonhalma főapátját, akit az év elején neveztek ki. Mi a személyes erőforrása a főapát úrnak?

Én nem most kezdtem szerzetes-életemet és nagyon szerencsés helyzetben voltam. Mindig tanárnak készültem. Pannonhalmi diák voltam, nagyon megérintett engem a tanáraimnak az a lelkülete, ahogy törődtek és foglalkoztak velünk. Biológia-földrajz szakos tanár vagyok. Kis faluban nőttem fel, ahol az állatorvos nagyon kedves ember volt egyébként, másrészt pedig neki volt a legnagyobb tisztelete volt a faluban, nagyobb mint a papnak. Ő egy ilyen agrár-faluban az emberek állatait meg tudta gyógyítani. Én is állatorvos szerettem volna lenni, nagyon érdekelt végig a biológia, de aztán nagyon megszerettem Pannonhalmát és ott maradtam. Úgy gondoltam, hogy biológia tanárként viszem tovább az életemet. Ásvány- és növénygyűjteményt készítettem, hogy majd azt az oktatásban hasznosítom… Az első dispozícióm (küldetésem) novícius mester lett. Öt évig voltam novícius mester, erre nem készültem, de az első pillanattól kezdve az volt a feladatom, a munkakörömnél fogva, hogy a spiritualitást, a szerzeteséletnek a lényegét keresni és nem a munkában feloldódni, nem a teljesítmény oldalán valami nagyot alkotni, hanem az imádságban gyökeret verni, és valami módon azokat az embereket, akiket a szerzetesség megérintett, akiket az Isten hozzánk hívott, azokat támogatni abban, hogy az életüket segítsük, amikor az Isten nekik békét és örömet akar adni, azt megtalálják. Utána gazdasági vezető lettem, emlékszem, hogy a mi öreg Ágoston atyánk azt mondta: Tudod, a rendben a jószágkormányzók azok nehéz emberek voltak, a pénz és a hatalom megérintette őket. Te maradjál csak mindig magiszter (tanár). És ha magiszterként leszel majd jószágkormányzó vagy gazdasági vezető, a jó lesz. Ezt én nagyon őriztem a szívemben, most is próbálom továbbra is. Bencés életemben a liturgiának központi szerepe van, a zsoltárok imádságának, az Eucharisztia ünneplésének, a csöndnek, a meditációnak. Valahogy ebből próbálok forrásozni ma is.

Visszatérek a főapáti kinevezéshez. Ez év Vízkeresztjén negyven rendtársa úgy döntött, hogy a Szentlélek sugallatára Önre bízza a pannonhalmi főapátság vezetését. Ezzel Ön lesz Szent Asztrik apát 86. utóda és így a 996-ban alapított monostor 97. apátja. Ennél korosabb ma élő intézmény már szinte nem is létezik. Lehet érezni ezt az a hatalmas időt?

Lehet, lehet! Ha valaki eljön Pannonhalmára, akkor azért érzi, hogy a tradíció, a történelem, a múlt az jelen van. Ha csak végigmegyünk a monostor épületállományán, látjuk, hogy a templomnak a déli falait még Szent István idejében kezdik el építeni és ahogy az ember ami épületig eljut, akkor érzi, hogy van egy súlya a történelemnek. Ugyanakkor én azt is mindig megéreztem Pannonhalmán, hogy önmagában véve a múlt nem segít rajtad. Neked a mában kell megtalálnod, itt ezen körülmények között, hogy hol köteleződsz el az Isten emellett. A mellett. A példája persze azért bátorító lehet, de a múltban nem csak ilyen vidám meg derűs történetek vannak, hanem vannak időszakai a hanyatlásnak is, nemcsak a virágzás időszakai. Feladatunk is Pannonhalmán, hogy ne legyünk a múlt a foglyai, hanem éljünk a mában, a mai kihívások között, a kornak a kérdéseire próbáljunk válaszolni. Igen, ilyen például az új templombelső..! De éppen az új templombelső is arról szól, hogy Pannonhalmán ennek a bazilikának volt egy barokk formája is, a török után a katolikus restaurációba illeszkedik be, mert azt a küldetést kapja az egyháztól és zarándokhellyé válik, amikor a szentélyrekesztőt le kellett bontani a korábbi szerzeteskórustól, ahol elzárva a világtól imádkoztak. Ez nem működött, „barokkizálták” a monostort. Aztán elmúlik néhány évszázad, vége a katolikus restaurációnak, nem zarándokhely már. Egy püspöki székesegyházat kellett alakítani, mert szerveződött az egyházmegye, így Pannonhalma az egyházmegye katedrálisa lett. Hozzányúltak a barokk berendezéshez és bátran átalakították. Picit erről van most is szó, nekünk arról kellett dönteni, hogy i most elsősorban egy szerzetes közösség vagyunk, akik számára imádság helye a bazilika és nem turistalátványosság a bazilika. Az is! Nem koncerteknek a helye. Az is persze! Nem akármilyen rendezvényeknek a helyszíne, hanem a monostor imádságának a helye. Ez a prioritás! Így kell átalakítani most. Nagyon sok örömünket leljük benne és annak örülünk, hogy aki hozzánk jön, az is érti, hogy súlypont az Eucharisztia, a súlypont az Ige. Ez megjelenik a berendezésekben is.

Szent Benedek egy nagyon egyszerű, bölcs és kiegyensúlyozott Regulát hagyott nemcsak az utódokra, hanem az egész katolikus egyházra. Mit jelent a regula? Elégséges támasz-e a biztos eligazodás számára, milyen körülmények között lehet és kell kiegészíteni, alkalmazni, a megírása után immár másfél évezrede?

A Regula számunkra a karizmánk forrása! Elsősorban a bencés spiritualitásnak a letéteményese és ebből szeretnénk táplálkozni mindig. Azt „élvezzük” benne nagyon, ha szabd ezt a szót használni, hogy van véleménye, van eligazító gondolata sok dologban, de nem szűkíti be azokat és elsősorban nem a gyakorlati dogokra, hanem az emberek közötti viszonyra figyel. Mert az embereknek kell megoldani a problémákat, a fölmerülő kérdéseket, mint közösség, mint testület, mint vezető. Például a liturgia, hiszen abszolút fontos az istentisztelet, több mint fejezeten keresztül ír a Regula a zsoltárok beosztásáról, hogy a Laudesben (reggeli imádság) egymás után milyen zsoltárokat imádkozzanak. A végén azonban azt írja, hogy valakinek a zsoltárok ilyen beosztása nem tetszik, az ossza el maga. De, arra figyeljen, hogy legalább egy hát alatt elimádkozzák a százötven zsoltárt. Mert egyébként csekély buzgóságot mutatnak azok a szerzetesek az imádságban, akik nem imádkozzák el a százötven zsoltárt. Tehát az imádság a lényeg, ehhez ad egy mintát, egy zsoltárbeosztást, de ha valaki másként szeretné, akkor rajta rajta. Aztán az ételeknek a mértéke, a ruházkodás, és sok minden másnak, a közösség vezetőjének, az apátnak a kezébe teszi a döntést, hogy maguk ítéljék meg. Így tudott elterjedni a Regula, mondjuk Alaszkától Fokföldig.

Szent Benedek nem csak fővédőszentje, hanem bizonyos szempontból ősatyja is Európának, akinek az örökségét szívesen ápoljuk. Hogy hordozza ezt a benedeki szent örökséget és meghatározó feladatot egy magyar bencés, immár főapátként?

Én úgy érzem, hogy Szent Benedeknek az egyik titka, hogy nem akart Európa védőszentje lenni. Nem azzal kezdte, hogy márpedig én bebizonyítom a világnak és megmondom és rendet teszek benne, hanem elsősorban saját magában próbált rendet tenni. A körülötte lévő világgal, azokkal az emberekkel együtt, aki csatlakoznak hozzá. Az életnek a jó arányait akarta megtalálni, a tevékenység, a szemlélődés és az aktivitás, a kifelé fordulás és a befelé fordulás között. Úgy érzem ez egy fontos üzenet a ma világ számára is, mindannyiunk számára. Ma rengeteg kihívás van egy egyházi intézmény számára, hála Istennek sok lehetőség is van, ötszáz felé is hívnak bennünket, de az a kérdés, hogy a mondandónkhoz vajon mennyit kell befelé fordulni, az Istenre figyelni, neki időt szentelni, megtalálni azokat az arányokat az életében. Én ezt próbálom ápolni és a mi közösségünket is erre buzdítani, hogy együtt figyeljünk erre. Legutóbb például volt egy közösségfejlesztő három lelki napunk és megfogalmaztuk, hogy mikor legyen csend a mi házunkban. Reggel fél nyolcig tartunk csendet, hatkor kezdjük a zsolozsmát, annak hét órára vége van. De legyen még egy fél óra meditációra, elmélkedésre. Vagy este hattól kezdve legyen csend, hatkor kezdődik a vesperás, az esti ima, majd nyolc órától kezdve mindenki legyen csöndben, ki-ki saját szobájában, lelki olvasmányokkal… Megtalálni a csöndnek és a tevékenységnek az arányait, ez egy nagy kihívás most is számunkra.