Béta verzió

Cerca

Vatican News
Műanyag-szeméthalom Műanyag-szeméthalom  (AFP or licensors)

A KEK és a CCEE együtt hív imára a teremtett világért

Az Európai Egyházak Konferenciája (KEK) és az Európai Püspöki Konferenciák Tanácsa (CCEE) arra kéri a keresztény közösségeket, hogy imádkozzanak a teremtett világért és viseljék annak gondját.

Somogyi Viktória – Vatikán

A felhívásra az adott alkalmat, hogy Assisiben ökumenikus imát tartanak augusztus 31. és szeptember 1-je között „Haladjunk együtt a COP24 felé” címmel, illetve szeptember 1. és október 4. között rendezik meg a Teremtett világ ideje elnevezésű világméretű kezdeményezést, amely a kereszténység keleti és nyugati hagyományaihoz kötődik. Szeptember 1-jét I. Dimitrosz ökumenikus pátriárka hirdette ki imanapnak a környezetért 1989-ben. 2015-ben Ferenc pápa a katolikusok számára létrehozta a Teremtett világ védelmének szentelt imanapot, amelyet szintén szeptember 1-jén ünneplünk.

A két szervezet elnöke: Christian Krieger protestáns tiszteletes és Angelo Bagnasco bíboros közös videóüzenetet adtak közre a két eseményre.

Átfogó és emberi ökológia

Angelo Bagnasco bíboros, genovai érsek, a CCEE elnöke így fogalmaz: „Az ökológia legyen átfogó és emberi, tartsa tiszteletben minden személy méltóságát, az életet és mindazt, ami ebből következik: a fogantatástól a természetes halállal végződő életet. Ilyen értelemben minden keresztény ugyanannak a hitnek és felelősségnek a letéteményese és ebben kifejezetten jelentős az Assisi találkozó. Fontos a jóakaratú emberekkel együtt szeretettel tekinteni az emberre és gondozni őt. A népek, nemzetek ebben az egyetemes ökológiai összefüggésben osztoznak az egész emberiség egyetemes felelősségében.”

Tudatára ébredni a felelősségnek minden ember és a teremtett világ iránt

Christian Krieger protestáns tiszteletes üzenetében kiemelte: „Mivel a környezeti válságok következményei az emberiség legsérülékenyebb tagjait érintik, a keresztények arra kaptak meghívást, hogy tanúságot tegyenek szóban, cselekedetben és imában a Teremtő Istenbe vetett hitükről. A Teremtett világ ideje a keresztény családnak szól. Minden felekezeti hovatartozáson túl ez az alkalom lehetőség arra, hogy együtt ünnepeljék Istent, mint a Teremtőt, hogy kifejezzék közös hálájukat az élet ajándékáért és, hogy elvigyék Istennek sajnálkozásukat a környezettel és a természeti erőforrásokkal szemben elkövetett visszaélések miatt. Egyben lehetőség ez arra is, hogy tudatára ébredjenek felelősségüknek minden ember és a teremtett világ iránt és elkötelezzék magukat a cselekvésre, valamint arra, hogy elmélyítsék kapcsolatukat Istennel, egymással és a teremtett világgal.”

30 augusztus 2018, 15:11