Cerca

Vatican News
Úrnapi körmenet Przemysl-ben Úrnapi körmenet Przemysl-ben  (ANSA)

Lengyelországban több millió katolikus vesz részt az Úrnapi körmeneteken

„A közösségi hálón keresztül osszuk meg egymással tapasztalatainkat az Úrnapi körmenet során, főként fényképekkel” – áll a lengyel püspökök felhívásában.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán

Megosztani a hitélményt másokkal

A felhívás utal Szent II. János Pál pápa szavaira: „a hit azáltal erősödik, ha tovább adjuk azt”. Ennek jegyében a lengyel hívek tanúságot tehetnek hitükről, egyszerűen azáltal, hogy a jelenlétüket és a lelki tapasztalataikat megosztják másokkal a közösségi háló Facebook és Twitter oldalain.

Úrnapja az egész egyház nagy közös imádsága

Úrnapján a szentmisét követően a hívek az Oltáriszentséget körmenetben vivő pappal együtt bejárják a templom környéki utcákat, a helyeket, ahol élnek, dolgoznak és szórakoznak, miközben az Eucharisztia titkáról elmélkednek. Nem egy közönséges felvonulás ez, hanem Úrnapján az egész egyház egyetlen nagy közös imádsággá lesz, mely közösséggé formálja az egyházat, akik Jézust követik és őt imádják. Az elmúlt évben mintegy öt millióan vettek részt Lengyelországban az Úrnapi körmeneteken.            

01 június 2018, 17:22