Béta verzió

Cerca

VaticanNews
Naplemente Naplemente 

Kép és cédrus: Martos Balázs atya elmélkedése az évközi 11. vasárnapra

A hit nem egy elképzelt valóságra irányul. Amiben hiszünk, túl van a képzeletünk világán, ennek ellenére vagy éppen ezért gyakran úgy tűnik, éppen a képek és példázatok által jutunk hozzá legközelebb.

Amikor engedjük, hogy bibliai történetek megérintsenek minket, amikor nyitottan figyelünk rájuk, gyakran sokféle részlet ragadja meg a képzeletünket. A bibliai szerzők, s általuk bizonyára maga Isten, a képzeletünkön át is szólongat minket. Az eleven, kreatív embert többek között éppen a képzelete teszi ilyenné – s a Teremtő örömét leli „kreatív” teremtményében.

A próféták könyvei különösen is tele vannak képekkel. Vasárnapi olvasmányunk Ezekiel könyvének 17. fejezetéből való. Cédrusfáról, egy hajtás elültetéséről, zöldellő és elszáradó fáról olvasunk, s mindebben Isten cselekvéséről: ő az, akinek parancsára élet keletkezik és élet pusztul el, ő az, aki a zöldellő fát elszárítja s a kiszáradt fát zöldellővé teszi. Ő az élet ura és forrása. Sok-sok bibliai kép juthat eszünkbe. A zsoltárosé (Zsolt 1), aki szerint az igaz ember olyan, mint a víz mellé ültetett fa, levele nem fonnyad, minden tettét áldás kíséri, vagyis még nehéz körülmények között is őrzi szépségét. Eszünkbe juthat Jézus prófétai jele a fügefával, amely szavára kiszárad, mert így lesz egy elszáradt, életét veszített vallásosság jele, vagy az ő prófétai mondása a keresztúton, amikor magát zöldellő fának, számos kortársát meg kiszáradtnak nevezte. Vagy – a Biblia világán túl – eszünkbe juthat Csontváry és a magányos cédrus, amelyet gyermeki sokaság táncol körbe.

Ha fellapozzuk Ezekiel könyvének 17. fejezetét, azt látjuk, hogy a vasárnapi részlet egy hosszabb kép befejezése, zárszó, sőt, túlcsorduló ígéret. A fejezet első részében a már ismert prófétai látomás még több képpel egészül ki. A cédrus hajtását egy sas telepíti idegen földre, megfelelő helyre, ahol ez kihajt, és dúsan termő szőlővé alakul. Az új, fiatal hajtás azonban egy másik sas után áhítozik, s ezért előző ura, az első nagy madár a próféta szerint ki fogja tépni, meg fogja büntetni. Ennek a prófétai rejtvénynek azután a magyarázata is szerepel a szövegben, s eszerint meglehetősen konkrét, ma azt mondanánk, politikai értelme van. A cédrusfa Dávid királyra utal, Izrael legnagyobb királyára (vö. Jer 22,6.23). A róla vett hajtás az ő egyik leszármazottja, Cidkija, akit Babilon királya fogságba hurcolt és megbüntetett, mert felrúgta a vele kötött szövetséget, és Egyiptomhoz pártolt. A két sas ezt a két nagyhatalmat jelképezi. Ezek a konkrét történelmi események a babiloni fogság előzményei voltak, annak a kornak közismert tényei, amelyben Ezekiel élt, a Kr.e. 6. század első évtizedeiben (vö. 2Kir 24,11-15).

A próféta ugyanakkor fordít egyet a meglévő képrendszeren. Olyan nyelvezetet használ, amely túlmutat a politikai helyzet értelmezésén. A sasok jelenléte azt sejteti, hogy a történésben minden nehézség ellenére Isten is jelen van, aki népét valaha sasszárnyakon hordozta (vö. Kiv 19,4). A befejező részben azt olvassuk, hogy a cédrus gyümölcsöt hoz – pedig ennek a hatalmas fának tudvalevőleg nincs termése. A zsidó írásmagyarázók viszont azt tanították (GenR 5,9), hogy a teremtés idején a terméketlen fák is gyümölcsöt termettek. A „mindenfajta szárnyas” kifejezés első alkalommal Noé történetében fordul elő a Bibliában (Ter 7,14), s így mintha azt mondaná, hogy ez a nagy fa, amelyet Isten újra élettel ajándékoz meg, az apró élet menekítője, fészek egy otthontalan világban. A cédrusfa áttelepítése új teremtés, az élet mentése, amelyre csak Isten képes, minden történeti katasztrófa, oktalan árulás és illuzórikus reménykedés idején is.

Martos Balázs atya elmélkedése
14 június 2018, 16:32