Fogyatékkal élők egy csoportja a Szentatyánál    Fogyatékkal élők egy csoportja a Szentatyánál  

A pápa a Fogyatékkal élők világnapján: A fogyatékkal élők befogadása nem maradhat szlogen

Ferenc pápa szombaton fogadta a fogyatékkal élők egy csoportját a Fogyatékkal élők világnapja alkalmából. Hangsúlyozta, hogy az egyház mindenki méltóságának és befogadásának előmozdításával teljesíti prófétai küldetését.

Lisa Zengarini / Somogyi Viktória – Vatikán

„A fogyatékkal élők befogadása és szükségleteik kielégítése a polgári és az egyházi közösségek kötelessége” – mondta Ferenc pápa szombaton a fogyatékkal élők egy olasz csoportjának az audiencián, amelyet a december 3-án ünnepelt Fogyatékkal élők Világnapja alkalmából fogadott a Vatikánban. 

Az egyház állandó felelőssége

A pápa beszéde elején elismerését fejezte ki az olaszországi egyházi közösségek folyamatos elkötelezettségéért, hogy a figyelmet a fogyatékkal élőkre irányítják. Leszögezte, hogy „minden ember méltósága elismerésének előmozdítása az egyház állandó felelőssége”. Emlékeztetett, hogy ilyen volt Isten pillantása azokra az emberekre, akikkel találkozott: „a gyengédség és az irgalom kifejezése mindenekelőtt a kirekesztettek iránt”. „Ezért a keresztény közösség minden alkalommal, amikor a közömbösséget közelséggé, a kirekesztést pedig összetartozássá változtatja, betölti prófétai küldetését. Valójában az emberek jogainak védelme nem elég. „Minden férfi és nő, bármilyen körülmény között legyen is, nemcsak jogokkal rendelkezik, amelyeket el kell ismerni és garantálni kell, hanem még mélyebb szükségletekre is vágyik, mint például a valahova tartozás, a kötődés és a lelki életének ápolása, hogy a maga teljességében megtapasztalhassa és áldja az Urat ezért az egyedülálló és csodálatos ajándékért.”

Éreztessük a fogyatékkal élőkkel, hogy tartoznak valahová

A befogadó közösségek létrehozása és támogatása tehát „minden diszkrimináció felszámolását jelenti, és minden ember azon igényének konkrét kielégítését, hogy elismertnek és a közösség részének érezze magát”. Ez nemcsak azt jelenti, hogy akadálymentesítik a fogyatékkal élők bejutását az épületekbe és találkozóhelyekre, továbbá, hogy a nyelveket is hozzáférhetővé teszik számukra és leküzdik a fizikai korlátokat és az előítéleteket, hanem a „szeretetközösség lelkületének” előmozdítását is, hogy mindenki egy test részének érezze magát, a maga megismételhetetlen személyiségével. „Nincs befogadás, ha hiányzik a testvériség és a kölcsönös szeretetközösség tapasztalata. Nincs befogadás, ha csak szlogen marad, politikailag korrekt beszédekben használandó formula és zászló. Nincs befogadás, ha nincs megtérés az együttélés és a kapcsolatok működése terén.”

Leginkább a gesztusokat értik
Leginkább a gesztusokat értik

Senki se legyen kirekesztve

Beszédének végén Ferenc pápa annak a reményének adott hangot, hogy a „valahova tartozás” és a „befogadás” „a hétköznapi lelkipásztori tevékenység célkitűzésévé” válik, nem csak üres szavakká. „Így lehetünk hitelesek, amikor azt hirdetjük, hogy az Úr mindenkit szeret, ő mindenki üdvössége, és mindenkit az élet asztalához hív, senkit sem rekeszt ki”. A pápa végül arra bátorította a keresztény közösségeket a fogyatékkal élőkért végzett munkájukban, hogy tanúságtételük legyen a béke és a reménység konkrét jele egy emberibb és testvériesebb világ felé a háborús időkben.

Az egyház mindenkinek az otthona

„Nagyon megdöbbent, amikor az Úr elmondja annak az embernek a történetét, aki fia esküvőjét ünnepelte, és a vendégek nem jöttek el (vö. Mt 22,1-14). Hívja a szolgákat, és azt mondja: „Menjetek ki az útkereszteződéshez, és hozzatok be mindenkit.” „Mindenkit” – mondja az Úr: fiatalokat, időseket, betegeket, nem betegek, kicsinyeket, felnőtteket, bűnösöket és nem bűnösöket… Mindenkit! – nyomatékosította a pápa. Ez az Úr: mindenkit meghív, kirekesztés nélkül. Az egyház mindenkinek az otthona, a keresztények szíve kirekesztés nélkül mindenkinek az otthona. Ezt meg kell tanulnunk. Néha kis kísértésbe esünk, hogy a kirekesztés útjára lépjünk. Ehelyett válasszuk a befogadást – kérte a pápa.

Tweet

A világnap alkalmából a pápa Twitter-üzenetet küldött @Pontifex fiókjából: „Ma szeretnénk megemlékezni minden fogyatékkal élő emberről, különösen azokról, akik azért szenvednek, mert háborús helyzetekben élnek, vagy a harcolás miatt megrokkantak”.

A fogyatékkal élők világnapja

A fogyatékkal élők világnapját az ENSZ 1992-ben hozta létre, hogy elősegítse a fogyatékkal élők ügyeinek megértését, és hogy konkrét támogatást nyújtson a fogyatékkal élő személyek méltóságának, jogainak és jólétének előmozdításához. A 2022-re választott téma „Az átalakító megoldások a befogadó fejlődéshez: az innováció szerepe az akadálymentes és igazságos világ előmozdításában”, három szempontot kiemelve: a foglalkoztatást, az egyenlőtlenségek csökkentését és a fejlődést.

05 december 2022, 16:23