Kubai hívek a Szent Péter-téren Kubai hívek a Szent Péter-téren 

Nyugat-Európa, Kuba és Dél-Afrika a pápa köszöntéseinek sorában

A vasárnap déli Mária imát követően Ferenc pápa közelségéről biztosította az árvíz sújtotta nyugat-európai országokat, felhívást intézett Dél-Afrika békéjéért, valamint imáiról biztosította a szeretett kubai népet.

Vertse Márta - Vatikán

A Szentatya imádkozik az áradás áldozataiért

Vasárnap délben, a Mária ima elhangzása után Ferenc pápa közelségéről biztosította Németország, Belgium és Hollandia katasztrofális áradások által sújtott lakosságát. Az Úr fogadja be az elhunytakat és nyújtson támaszt hozzátartozóiknak. Támogassa mindenki elkötelezettségét a súlyos károkat szenvedettek megsegítésében.


A pápa felhívása Dél-Afrika békéjéért

Ferenc pápa utalt rá, hogy az elmúlt héten sajnos erőszakos eseményekről érkeztek hírek, amelyek súlyosbították délafrikai testvéreink helyzetét, akiket már gazdasági és egészségügyi nehézségek sújtottak a világjárvány következtében. A pápa csatlakozik az ország püspökeihez és szívből jövő felhívással fordul az érintett felelősökhöz, hogy munkálkodjanak a békén és működjenek együtt a hatóságokkal a szükséget szenvedők megsegítésében. Ne merüljön feledésbe az a vágy, amely Dél-Afrika népét vezérelte, hogy újjászülessen minden gyermekével egyetértésben.


A Cobrei Szeretet Szűzanyja legyen a kubai nép támasza

A pápa a kedves kubai néphez is közel áll ezekben a nehéz pillanatokban, különös tekintettel a legtöbbet szenvedő családokra. Imádkozik az Úrhoz, hogy segítse a kubaiakat a béke, a párbeszéd és egy egyre igazságosabb és testvéribb társadalom építésében. Minden kubait arra szólít fel, hogy bízza rá magát a Cobrei Szeretet Szűzanyja oltalmára. Mária kíséri el őket ezen az úton.

A fiatalok továbbra is haladjanak az evangéliumi úton

Ferenc pápa végül üdvözölte a Szent Péter téren megjelent fiatalokat, akik különböző itáliai városokból érkeztek Rómába. Azt kívánta nekik, hogy haladjanak továbbra is az evangéliumi úton. Szívből köszöntötte a dél-olasz Puglia tartomány fiataljait is, akik a televízión keresztül csatlakoztak a pápa vasárnap déli Úrangyala imájához.

19 július 2021, 11:15