Az ENSZ Közgyűlés New York-ban Az ENSZ Közgyűlés New York-ban 

Parolin bíboros találkozott Lavrov orosz külügyminiszterrel az ENSZ-ben New Yorkban

Pietro Parolin bíboros államtitkár találkozott Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel a New York-i ENSZ-közgyűlés alkalmával.

Alessandro De Carolis / Somogyi Viktória – Vatikán

Mindig párbeszédet kell folytatnunk, „mert mindig fennáll annak a lehetősége, hogy a párbeszédben meg tudjuk változtatni a dolgokat”. Ferenc pápa a múlt héten mondta ezeket a szavakat a Kazahsztánból Rómába tartó repülőúton, amikor újságírókkal beszélgetett. A pápa akkor a Szentszék diplomáciai missziójáról beszélt, különös tekintettel Oroszország ukrajnai háborújára.

Csütörtökön Pietro Parolin bíboros, vatikáni államtitkár további bizonyítékát adta ennek a vezérelvnek, amikor találkozott Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel. A találkozásra az ENSZ Közgyűlése alkalmával került sor, amelyet New Yorkban tartanak ezekben a napokban.

Parolin bíboros a nukleáris kísérletek betiltására szólított fel

A bíboros szerdán külön felszólalt az Átfogó Atomcsendszerződés (CTBT) Barátai 10. ülésén. A csoport 2002-ben jött létre, amelynek tagjai Ausztrália, Kanada, Finnország, Németország, Japán és Hollandia. Ebből az alkalomból az államtitkár megerősítette, hogy „minden eddiginél fontosabb a CTBT hatályba lépése a globális feszültségek fokozódása és a nukleáris fegyverek bevetésével fenyegető retorika láttán.  

A béke akkor kezdődik, amikor a fegyverek elhallgatnak

Parolin bíboros kijelentése visszhangozta Ferenc pápa számtalan felhívását a leszerelésre és a fegyverkereskedelem leállításának szükségességére. A pápa szerdán az általános kihallgatáson újra kifejezte közelségét és támogatását az általa „nemesnek és vértanúnak” nevezett ukrán népnek. Azt is hangsúlyozta, hogy ebben a „tragikus háborúban” egyesek „nukleáris fegyverekre gondolnak”, amit „őrületnek” nevezett. A pápa megosztotta a jelenlévőkkel Konrad Krajewski bíboros, pápai főalamizsnás beszámolóját is, aki nemrég tért vissza legutóbbi küldetéséről a háború sújtotta Ukrajnából. „Elmondta nekem ennek a népnek a fájdalmát, a barbár tetteket, a szörnyűségeket, a megkínzott holttesteket, amelyeket találtak” – mondta a pápa. Továbbá ragaszkodott az egyetlen előre vezető úthoz: „Ne felejtsük el: a béke akkor lehetséges, ha a fegyverek elhallgatnak és elkezdődik a párbeszéd!”.

23 szeptember 2022, 14:47