1632189667958.JPG

Az amerikai püspökök újabb felhívása az abortusz finanszírozása ellen

Az Egyesült Államok főpásztorai újból felszólaltak az abortusz állami pénzekből való finanszírozása ellen, amelyet a 2022-es pénzügyi törvénytől várnak. Szeptember 7-én a Kongresszushoz írt levelükben egyértelműen megfogalmazták, hogy az adófizetők pénzéből ne fedezzék az abortuszeljárásokat.

Horváth Hajnalka – Vatikán

Ferenc pápa szeptember 15-én, a budapesti és szlovákiai útjáról visszatérve az újságírók kérdésre egyértelműen elmondta, hogy mi az egyház álláspontja. „Az abortusz gyilkosság… mismásolás nélkül, aki abortuszt végez, az öl. Egy emberi élet, és pont. És ezt az emberi életet tiszteletben kell tartani”. Majd feltette a kérdést: „Helyes-e egy emberi életet megölni egy probléma megoldása érdekében? Az egyház kemény ebben a témában, ha elfogadná, a mindennapos gyilkosságot fogadná el” – magyarázta a Szentatya az abortusszal kapcsolatban.

„Az abortusz gyilkosság” – mondta Ferenc pápa

Az amerikai püspökök kérvénye azonban süket fülekre talált, mert az új költségvetési törvényjavaslat szövegéből nem törölték az abortuszeljárásokat finanszírozó állami támogatásokat, valamint nem került bele a Hyde-módosítás, amely lehetetlenné teszi, hogy az adófizetők pénzét használják a szabad elhatározásból indított abortusz elvégzéséhez. 2020-ban Joe Biden kijelentette, hogy nem kívánja támogatni a Hyde-módosítást és annak eltörlését kérte. A módosítás ugyanis nem egy állandó törvény, ezért annak érvényben maradásához folytonosság szükséges.

(Megjegyezzük, hogy a Hyde-módosítás Henry Hyde republikánus képviselőről kapta a nevét, amelyet 1976-ban fogadtak el. Bár nem vált állandó törvénnyé, a Kongresszus minden évben megújította azt.)

Az USA püspökei az abortusz finanszírozásának eltörlésére szólítanak

A szeptember 15-i döntést követően az USA püspökei azonnali válaszként,  jegyzékben szólították fel a Kongresszust az abortusz finanszírozás eltörlését illetően. Hangsúlyozzák, hogy mindig támogatták az egészségügyi ellátásban való kedvezményes részvételt, benne az alacsony jövedelemmel rendelkezők támogatását (Medicaid), és a Build Back Better Act elnevezésű Biden-adminisztráció által hozott törvényt a Covid-19 járvány utáni újraindulást illetően. Ebben értendő pl. az anyák támogatása a szülést követően, vagy a gyermekek egészségügyi ellátását szolgáló program támogatása alacsony jövedelem esetén (Children’s Health Insurance Program).

Az egészségügyi ellátás szolgálja az életmentést

Az amerikai püspökök jegyzékükben leszögezik, hogy „az újra indulási, újjáépítési tervbe nem szabad belefoglalni az anyaméhben lévő legsebezhetőbb testvéreink szándékos felszámolásának finanszírozását. Ezért a Kongresszus tagjait és a Biden-Adminisztrációt arra buzdítjuk, hogy dolgozzanak az alapvető egészségügyi ellátás előmozdításán az életek megmentése érdekében anélkül, hogy az amerikai polgárokat arra kényszerítik, hogy hozzájáruljanak a meg nem születettek szándékos elpusztításához”.

21 szeptember 2021, 14:41