Leonardo Sandri bíboros látogatása Romániában Leonardo Sandri bíboros látogatása Romániában 

Leonardo Sandri bíboros Romániában: az ukrajnai menekültek támogatása Jézus szeretetét közvetíti

Június 1-5-e között tett látogatást Romániában a Keleti Egyházak Kongregációjának prefektusa, Ferenc pápa három évvel ezelőtti apostoli útjának évfordulója alkalmából. Sandri bíboros megköszönte a román katolikus és görög-katolikus egyház segítő támogatását az Ukrajnából érkező menekülteknek.

Gedő Ágnes – Vatikán

Június 2-án díszdoktori címmel tüntette ki a Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Leonardo Sandri bíborost, a Keleti Egyházak Kongregációjának prefektusát, a római Pápai Keleti Intézet nagykancellárját. A cím odaítélésével elismerték a bíboros erőfeszítéseit, melyeket a romániai görögkatolikus teológiai egyetemi képzés támogatására, illetve a béke és a szolidaritás kultúrájának nemzetközi szintű előmozdítására tett.

Honoris causa kitüntetés a vatikáni főpásztornak
Honoris causa kitüntetés a vatikáni főpásztornak

Ferenc pápa 2019-ben tett látogatást Romániában

Három évvel Ferenc pápa romániai apostoli útját követően a vatikáni főpásztor június első hetében járt Romániában, hogy találkozzon a romániai görögkatolikus egyház főpásztorával és lelkipásztoraival, Miguel Maury Buendía érsek, romániai és a moldovai apostoli nuncius kíséretében. A főpásztor június 1-jén érkezett Kolozsvárra, ahol Claudiu Lucian Pop görögkatolikus püspök fogadta. A csütörtöki díszdoktori cím átvételét követően szentmisét celebrált az Istenszülő Nővérek Kongregációjának kolostorában, illetve megáldotta egy közeli település plébániatemplomának felújítási munkálatait.

Sandri bíboros Romániában
Sandri bíboros Romániában

Hála a romániai katolikus és görögkatolikus egyháznak

Kolozsvár, Máramarossziget, illetve Balázsfalva voltak Leonardo Sandri bíboros útjának fő állomásai, utóbbi helyszínen Ferenc pápa romániai látogatásának harmadik évfordulóját ünnepelték. A vatikáni főpásztor romániai látogatása, találkozása a görögkatolikus egyház főpásztorával és zsinatával, a kolozsvári tudományos közeggel – ortodoxok, katolikusok és protestánsok részvételével –a hála kifejezése kívánt lenni azért a szolgálatért, amelyet Románia a közös határról érkező ukrán menekültekért a frontvonalon végez. Sandri bíboros egy segélycsomagot adott át nekik a Szentatya nevében, majd tolmácsolta Ferenc pápa köszönetét, amiért az immár száz napja tartó ukrajnai konfliktusban megmutatták Jézus szeretetét a menekültek felkarolásával, szeretettel borítva be a háború szörnyűségeit. (Forrás: Romkat)

Mozzanatok Sandri bíboros romániai látogatásából
Mozzanatok Sandri bíboros romániai látogatásából

 

07 június 2022, 17:29