Múlt év október 9-én kezdődött a szinodális út   Múlt év október 9-én kezdődött a szinodális út  

A Püspöki Szinódus gyorsjelentése a megkezdett szinodális útról: Nem parlament!

Február 7-én hétfőn tették közzé a Püspöki Szinódus 15. rendes tanácsának közleményét, mely a világegyház szintjén összegzi és elemzi a Ferenc által három hónapja elindított szinodális út eddigi tapasztalatait. A püspöki konferenciák és a keleti egyházak szinódusai kineveztek egy-egy felelőst vagy felelős csoportot, mely koordinálja a megkezdett munkát. A jelentés szerint a kezdeményezést a helyi egyházak „örömmel és lelkesedéssel” fogadták, jóllehet kétségek is felmerültek.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán                

A püspöki konferenciák és a keleti egyházak szinódusai 98 %-ban kineveztek egy-egy felelőst vagy felelős csoportot, mely koordinálja a megkezdett munkát – derül ki a közleményből, melynek eredményeit a beküldött jelentések és az online találkozók nyomán állították össze.

A szinodális út globális szinten elkezdődött  

Az Egyház úton van! Az egyházmegyék és egyéb egyházi valóságok elkezdték a szinodális utat, amit a világiak és főként a megszentelt élet közösségei nagy lelkesedéssel fogadtak, számos kezdeményezés, találkozó és megkülönböztetés formájában, melyekről a Szinódusi Titkárság honlapja (synodresources.org) rendszeresen tájékoztat. Ahol és akik elkezdték a szinódusi megtérés útját járni, ők arról tanúskodnak, hogy az átalakította az egyének és az egyházi közösségek életét. Ezek a tapasztalatok erősen függnek az adott helytől, országtól és földrésztől, így Afrika, Latin-Amerika és Ázsia örömmel és lelkesedéssel fogadta az egyházmegyei vagy nemzeti szinten megkezdett utat. Köszönettel fogadták Isten Népe meghallgatása folyamatának a meghosszabbítását.

Ökumenikus jelleg és kapcsolattartás  

Koch és Grech bíborosok levelét a szinodális út ökumenikus jellegéről „jól integrálták” és az is látható, hogy a különféle keresztény felekezetek „bizonyos lelkesedést” mutatnak a katolikus egyház új kezdeményezése iránt. A más felekezetek vallásközi érdeklődését főként ott várják, ahol a keresztények kisebbségben élnek. A kapcsolattartást helyi szinten az egyházmegyék és püspöki konferenciák honlapjain keresztül ajánlják, amihez a Püspöki Szinódus a saját synod.va honlapjával társul.

Kihívások

„Sok hívő a szinodális utat a tanulás, a megtérés és az egyházi élet megújulásának folyamataként értelmezi, de adódnak nehézségek is. A hívek egyes csoportjai és a papok között van félelem és vonakodás és adódik némi bizalmatlanság a világiak körében is, akik kételkednek abban, hogy véleményüket valóban figyelembe veszik-e. A járványhelyzet pedig hátráltatja a személyes találkozás lehetőségét. A szinodális út visszatérő kihívásai: „a képzés szükségessége, főként annak belátás terén, hogy a szinodális út lelki folyamat legyen és ne szűköljön le parlamenti vitára. Kerülje az önreferenciát a csoportos összejöveteleken, továbbá a kölcsönös meghallgatás, az imádság és Isten Igéjének meghallgatása révén nyíljon meg az evangélium hirdetésére, minden megkeresztelt felelősségvállalása révén. Keressenek új utakat a fiatalok aktív részvételének a javítására, vonják be az egyházi intézmények peremén élőket is a közösségekbe”. Végül a jelentés további nehézségként megemlíti a „papság egy részének zavarát” a szinódusi jelenség iránt.

A szinodális út egy hosszú folyamat és tovább tart, mint maga a folyamat

Összegzésképpen elmondható, hogy a „szinódusi folyamat újdonsága nagy örömet és dinamizmust ébreszt, de bizonyos számú bizonytalansággal is szembesülni kell”. Mind jobban tudatosul, hogy a szinodális megtérésre minden megkeresztelt meghívást nyert, ami egy hosszú folyamat és tovább tart, mint maga a folyamat. Sokak vágya, hogy a helyi szinten megkezdett út egy teljes folyamattá váljon, hogy tovább folytatódjon és hogy az egyházi közösség számára egyre kézzelfoghatóbbá legyen a szinodális közösség, mint az Egyház alapvonása. A közlemény végül megemlíti, hogy Főtitkárság egy Jegyzéket készít az egyházmegyéktől és a püspöki konferenciáktól érkezett „jelentések” feldolgozására.    

09 február 2022, 15:26