A Magyar Akadémia megtelt a résztvevőkkel A Magyar Akadémia megtelt a résztvevőkkel 

Bemutatkozott a római Magyar Akadémián a Keresztény Roma Szakkollégium Hálózat

Október 12-én kedden este a római Magyar Akadémia dísztermében tartott konferencia keretében bemutatkozott a tíz éve született Keresztény Roma Szakkollégium Hálózat. A Szentszéki Magyar Nagykövetség szervezésében megtartott esten a Vatikán, a magyar kormány, a szentszéki nagykövetség képviselőin túl jelen voltak a szakkollégiumok vezetőinek és diákjainak küldöttei. A szabályok betartásával teljesen megtelt teremben a résztvevők végül együtt elénekelték a cigány himnuszt.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán

Kocsis Fülöp hajdúdorogi görögkatolikus metropolita érsek moderálta a konferenciát, miután köszöntötte a résztvevőket. Az előadók közt szerepelt Segundo Tejado Muñoz prelátus, az Átfogó Emberi Fejlődés dikasztériumának helyettes titkára, Habsburg-Lotharingiai Eduárd szentszéki magyar nagykövet, Fabinyi Tamás evangélikus püspök, Szakács Sándor, a Társadalmi Felzárkózásért felelős helyettes államtitkárság képviselője, Orosz Atanáz miskolci görögkatolikus megyéspüspök, Molnár Erzsébet, a Nyíregyházi Evangélikus Roma Szakkollégium lelkész igazgatója és a roma diákok képviseletében Székely Bence, a Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégium történelem-angol szakos hallgatója.

Segundo Tejado Muñoz prelátus, az Átfogó Emberi Fejlődés dikasztériumának helyettes titkára előadásában egy afrikai közmondást tett meg vezérfonalnak: Egy gyermek felneveléséhez egy egész falura van szükség. Nem elég tehát az egyes roma fiatalok nevelése és képzése, hanem közösséget kell formálni köztük és a társadalom tagjai között.

József főherceg a cigányok oltalmazója

Nagy érdeklődés kísérte Habsburg-Lotharingiai Eduárd szentszéki nagykövet előadását, melyben ükapjáról József főhercegről (1833-1905) szólt. Az 1866-os tragikus kimenetelű königratzi csatában az ütközet előtti éjszaka a főhercegnek egy cigány katonája a sötét éjben vonuló madarakra mutatott, mondván „Nagy bajt jeleznek előre”, mire a parancsnoka visszavonatta a hadtestét és így menekültek meg a pusztulástól. József főherceg nem feledkezett meg „tanácsadójáról”, sőt fogékonnyá tette a cigányok iránt, olyannyira, hogy megtanulta a nyelvüket, sőt még többnyelvű szótárt is készített számukra. A főhercegi család több tagja is megtanult cigányul és ha a családtagok egymás közt valami titkosat akartak mondani idegenek előtt, akkor azt nem a német anyanyelvükön mondták, hanem cigány nyelven. József főherceg egész életében segítette őket, alcsúti birtokukon és az erdélyi Bánkúton, ahol házakat építtetett számukra.

Kocsis Fülöp metropolita érsek nyitotta meg a konferenciát
Kocsis Fülöp metropolita érsek nyitotta meg a konferenciát

A keresztény roma szakkollégiumok ökumenikus jellege  

Orosz Atanáz miskolci görögkatolikus megyéspüspök a keresztény roma szakkollégiumok ökumenikus kapcsolatait elemezte. A szakkollégiumok hálózata eleve tapasztalatcserére és közös programokra indít, köztük a lelkiélet, a liturgia különféle formáinak megismerésére, melynek alapja egy „spirituális modell”.        

Fabinyi Tamás evangélikus püspök előadásában a cigányok évszázados hátrányos megkülönböztetéséről és megbélyegzéséről szólt. Az utóbbi évtizedekben a magyarországi különféle felekezetek főként prevenciós képzés, kollégiumi nevelés révén, összehangoltan próbálnak segíteni roma testvéreiken. Ennek konkrét evangélikus módját Molnár Erzsébet, a Nyíregyházi Evangélikus Roma Szakkollégium lelkész igazgatója ismertette. A kormány roma felzárkóztatási programját Szakács Sándor mutatta be, míg végül a keresztény roma szakkollégiumok életéről Székely Bence, történelem-angol szakos roma szakkollégiumos diák tett tanúságot, a közös élet szépségét, az ösztöndíjak, a nyelvtanulás, az önkéntes szolgálatok jelentőségét hangsúlyozva.

Cigány himnusz: Megáldottál, megváltottál, Országodba befogadtál

A Keresztény Roma Szakkollégium Hálózat bemutatkozó estje a cigány himnusz eléneklésével zárult:

Zöld az erdő zöld a hegy is, a szerencse jön is megy is. Gondok kése húsunkba vág, képmutató lett a világ.

Egész világ ellenségünk, Űzött tolvajként élünk. Nem lopunk mi, csak egy szöget, Jézus vérző tenyeréből.

Isten könyörülj meg nékünk, hogy ne szenvedjen tovább népünk. Megátkoztál meg is vertél, örök csavargóvá tettél.

Isten könyörülj meg nékünk, hogy ne szenvedjen tovább népünk. Megáldottál, megváltottál, Országodba befogadtál.

   

13 október 2021, 20:46