Szent II. János Pál pápa Somalo Martinez érsekkel  Szent II. János Pál pápa Somalo Martinez érsekkel  

Elhunyt Martínez Somalo spanyol bíboros, a pápák közvetlen munkatársa

Augusztus 10-én, 94 éves korában a Vatikánban elhunyt Eduardo Martínez Somalo bíboros, a Megszentelt Élet Intézményei és az Apostoli Élet Társaságai Kongregáció nyugalmazott prefektusa, aki II. János Pál halálát követően, a 2005-ös Sedes Vacans, széküresedés idején a camerlengo bíboros szerepét töltötte be. Temetési gyászszertartását augusztus 13-án, pénteken délelőtt 11 órakor tartják a vatikáni Szent Péter bazilikában.

Vertse Márta – Vatikán

„Nagy méltóság” és „ünnepélyes józanság” – ezekkel a szavakkal jellemezte XVI. Benedek pápa Eduardo Martínez Somalo bíborost, aki pár nappal 80. születésnapja, 2007. március 31-e előtt, életkorára való tekintettel lemondott camerlengo bíborosi tisztségéről. Az emeritus pápa a korhatár elérése miatt leköszönő bíborosnak 2007. április 4-én írt néhány soros válaszlevelében a következő szavakkal méltatta szentszéki szolgálatát: „szorgalom”, „hozzáértés”, „szeretet”, továbbá őszinte elismerését és nagyrabecsülését fejezte ki, hogy méltósággal és ünnepélyes egyszerűséggel töltötte be camerlengo bíborosi tisztségét II. János Pál pápa halálakor, temetésekor, a Sedes Vacans és a konklávé idején, vagyis amikor a camerlengo bíboros ideiglenesen, pro tempore az egyház legnagyobb tisztségviselője.

Szolgálata a világban és az Örök Városban

Eduardo Martínez Somalo bíborost hosszú egyházi szolgálata folyamatos „rugalmassággal” gyakran hol eltávolította Rómából, hol visszaszólította az Örök Városba. A főpásztor 1927. március 31-én született Baños de Río Tobía spanyolországi községben. Tanulmányait a római Pápai Spanyol Kollégiumban és a Pápai Gergely egyetemen végezte, ahol teológiából és kánonjogból szerzett diplomát. 1950. március 19-én szentelték pappá Rómában. Papi szolgálatát szülőhazájában kezdte el, de hamarosan visszatért Rómába, ahol a szentszéki diplomatákat képző Pápai Egyházi Akadémián végezte tanulmányait. 1956 augusztusában kezdte meg szolgálatát a vatikáni Államtitkárságon a spanyol szekció felelőseként. Ebben a minőségében kísérte el 1968-ban VI. Pál pápát kolumbiai apostoli zarándoklatára a 39. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus alkalmából. Tizennégy év vatikáni szolgálat után 1970 áprilisában Nagy-Britannia apostoli delegációja tanácsosának nevezték ki, de félév múlva ismét az Államtitkárságon kapott újabb megbízatást, mint az akkori helyettes államtitkár, Giovanni Benelli érsek közvetlen munkatársa. Öt évvel később, 1975-ben újból eltávozott Rómából, ugyanis VI. Pál pápa érsekké és kolumbiai apostoli nunciussá nevezte ki. Négy év múltán II. János Pál pápa hívta vissza a Vatikánba 1979 májusában, és kinevezte helyettes államtitkárnak. Ezt a tisztségét 1988-ig töltötte be, amikor Wojtyła pápa bíborossá kreálta és az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció prefektusává nevezte ki. 1992-től kezdve 2004-ig, nyugdíjba vonulásáig a Megszentelt Élet Intézményei és az Apostoli Élet Társaságai Kongregáció prefektusi tisztségét töltötte be.

11 augusztus 2021, 21:22