Kovács Gergely kinevezett gyulafehérvári érsek szentmisét mutat be a vatikáni magyar kápolnában Kovács Gergely kinevezett gyulafehérvári érsek szentmisét mutat be a vatikáni magyar kápolnában 

Szentmisével búcsúzott a római magyar közösségtől Kovács Gergely kinevezett gyulafehérvári érsek

Február 4-én, reggel nyolc órakor a Szent Péter-bazilika Magyarok Nagyasszonya kápolnájában mutatott be szentmisét Kovács Gergely, aki így vett búcsút közel 30 évnyi szolgálat után a római magyar közösségtől.

Gedő Ágnes – Vatikán

A Rómában tanuló és dolgozó papok, a szentszéki nagykövetség munkatársai, élükön Habsburg-Lotharingiai Eduárd nagykövettel és Érszegi Márk Aurél első beosztottal, az Örök Város magyar hívő közössége, zarándokok voltak jelen a szentmisén. Koncelebrált Németh Norbert, a Pápai Magyar Intézet rektora, P. Vértesaljai László jezsuita, a Vatikáni Rádió magyar adásának felelős szerkesztője, Patsch Ferenc jezsuita, a Pápai Gergely Egyetem tanára, Ádám Miklós atya és Monostori László atya PMI növendékek, Jávorka Lajos, a római Fokoláre közösség papja, Tomán Zoltán temesvári egyházmegyés, Rómában tanuló pap.

A szentmisén imádkoztak az új érsek szolgálatáért

A hívek nevében Németh László prelátus, olaszországi főlelkész köszöntötte a kinevezett érseket, akinek szolgálatára imáikat kérte. Imádkoztak a szentmisén Jakubinyi György nyugalmazott gyulafehérvári érsekért, a határon túl és szerte a világban élő magyarokért, hogy legyenek főpásztoraik, megőrizhessék hitüket és identitásukat. Nemzeteink jövőjéért, az európai kereszténység megmaradásáért is fohászkodtak. Megköszönték Kovács Gergelynek a római magyar közösség lelkipásztori ellátásában végzett szolgálatát, a szentmiséket és a szentségek kiszolgáltatását. A Rómában élő magyar papoktól egy Erdélyt ábrázoló térképet, a hívő közösségtől egy történelmi Magyarország-térképet kapott Kovács Gergely, aki éppen a nemzeti összetartozás évében kezdi meg gyulafehérvári érseki szolgálatát. Ez az összetartozás jellemezze a gyulafehérvári hívekkel, a világ magyarságával való kapcsolatát, mint ahogy érezze mindig az olaszországi magyarok iránta való kötődését.

Rómában itthon vagyunk

Kovács Gergely köszönetet mondott a szentmisén jelen lévőknek és mindenkinek, akivel a közel harminc év szolgálata során kapcsolatban volt. Imáikat kérte, mint ahogy megígérte, hogy imáiban hordozza őket továbbra is. Homíliájában felidézte, hogy 1990 óta számtalanszor megfordult a vatikáni magyar kápolnában: Eleinte mint szeminarista, később pedig papként mutatott be itt szentmisét. Első perctől fogva fontos volt számára annak tudata, hogy a magyarság sorsa milyen szorosan összefonódik Szent Péterrel. Erről tanúskodik, hogy Szent István király már a kezdetekben zarándokházat építtetett az apostolfejedelem sírja közelébe. A vatikáni kápolna megléte csak később tudatosodott az érsekben, aki 1990-ben érkezett Rómába tanulmányai végzésére. Ekkor már 10 éve állt a Magna Hungarorum kápolna. Most visszatekintve van harminc közös évünk – mondta az érsek személyes hangú szentbeszédében, hálát adva az elmúlt időszak kegyelmeiért. - Jó érzés, hogy elmondhatjuk: Itt itthon vagyunk. Közel a szent pápák sírjához, magyar boldogokkal és szentekkel körbevéve a kápolna domborművein. Nem elég ugyanakkor jelen lenni, hit is kell hozzá.

Hittel járuljunk Jézushoz

A mai evangéliumi szakasz Szent Márk könyvéből (Mk 5,21-43) erre mutat rá: Jézus körül ott tolong a tömeg. Mi is szeretünk nagy emberek mellett tolongani, szelfit készíteni velük, hogy lássák: ott voltunk mellette – hozott egy mai életből vett példát Kovács Gergely. A tömegben egy ember azonban hittel érinti meg Jézust. Ő pedig érzi ezt, érzi, hogy erő megy ki belőle. Az asszony 12 éve szenved vérfolyásos betegségben (gondolhatunk a 12 törzsre), tisztátalan, nyilván mindenki kerüli őt. Hozzáért Jézushoz, aki nem megfertőződik általa, hanem meggyógyítja az asszonyt. Nagyon fontos, hogy mi is hittel járuljunk Jézushoz. Érdekes, hogy a beteg asszony minden vagyonát kezelésekre, orvosokra, az akkori orvostudományra költötte. Minket is megkísért ma a nagy tudás: mi mindent tudunk, mindent megoldunk a tudománnyal. Hála Istennek fantasztikus dolgokra képes a tudomány, de nem elég – figyelmeztetett az érsek. Hit nélkül lehetünk bármennyire okosak, ügyesek, talpraesettek, nem sokra megyünk.

Mi mit kezdünk azzal, amit Jézus ingyen kínál nekünk?

Az evangéliumi szakasz másik női szereplője Jairus lánya. Édesapja parancsoló ember, szavára hallgatnak, mégis tehetetlen a betegséggel, a halállal szemben. Eredetileg azért fordul Jézushoz, hogy gyógyítsa meg a lányát, időközben azonban kiderül, hogy már halott. Jézus ekkor feltámasztja. Az elmúlt napok evangéliumi szakaszaiban Jézus csodáiról hallottunk. Parancsol a szélnek, a viharnak, kiűzi a gonosz lelket a megszállottból. Most pedig egyenesen halottat támaszt föl. Ma ezt úgy mondanánk, hogy óriási potenciál. Mi mit kezdünk ezzel, amit Jézus nekünk kínál, adni akar ingyen, bérmentve? Mi hogyan járulunk hozzá és miért? Mert hogyha hittel fordulunk Jézushoz, akkor mi is ugyanezeket a gyógyulásokat, segítséget megkaphatjuk. Isten adjon nekünk is ilyen erős hitet, mint a mai evangéliumi két példa, és akkor Jézustól nagyon gazdag ajándékot kaphatunk – fohászkodott végül Kovács Gergely kinevezett gyulafehérvári érsek.

Hallgassák meg Kovács Gergely kinevezett érsek szentbeszédét!

Photogallery

A szentmise képei
04 február 2020, 17:12