2020.01.23  Vescovo Nelson Perez 2020.01.23 Vescovo Nelson Perez 

A pápa kinevezte Philadelphia új érsekét

Ferenc pápa elfogadta Charles Chaput kapucinus, Philadelphia eddigi érsekének korára való tekintettel beadott lemondását és utódául kinevezte Nelson Jesus Perezt, Cleveland püspökét.

Somogyi Viktória – Vatikán

Nelson Jesus Perez 1961-ben született Miamiban. Pszichológiából szerzett diplomát 1983-ban, majd általános iskolában tanított Puerto Rico-ban. Pennsylvaniában végezte egyházi tanulmányait 1985-89 között. 1989-ben szentelték pappá. Ezt követően káplánként szolgált egy philadelphiai plébánián, majd az érsekség hispán pasztorációs irodájának igazgatóhelyettese lett. 1993-ban létrehozta a „Katolikus Intézmények az Evangelizációért” szervezetet, amelynek igazgatójaként folytatta munkáját. 2002-től plébánosként szolgált Philadelphiában, majd 2012-ig West Chester-ben. 2003-2005 között tagja volt a philadelphiai érsekség presbiteri tanácsának. Emellett pszichológiát és vallási tanulmányokat tanított a philadelphiai La Salle Egyetemen 1994-2008 között.

Aktív részvétel a hispán pasztorációban

1998-ban pápai káplán kinevezést, 2009-ben prelátusi rangot kapott. 2012-ben püspökké szentelték és a New York-i főegyházmegye Rockville Center városának segédpüspöke lett, ahol a hispán apostolkodás püspöki helynökeként is szolgált. 2017-ben Cleveland püspökének nevezte ki Ferenc pápa. Az amerikai püspöki konferenciában a „Kulturális sokszínűség az egyházban” elnevezésű bizottság elnöke, a vezetőbizottság és a vallásszabadsággal foglalkozó bizottság tagja. Angol és spanyol nyelven beszél.

23 január 2020, 13:46