Ferenc pápa a Rómában élő nigériai katolikusokkal   Ferenc pápa a Rómában élő nigériai katolikusokkal   (VATICAN MEDIA Divisione Foto)

Ferenc pápa a római nigériai közösséghez: hála, gazdagság a különbözőségben, párbeszéd

Nagyhétfőn, március 25-én reggel 9 órakor a VI. Pál teremben találkozott a Szentatya a Rómában élő nigériai katolikus közösség 800 tagjával, akiknek hálás szívvel köszönte meg sokrétű szolgálatukat. Beszédében arra emlékeztette őket, hogy az anyaország Nigéria etnikai és nyelvi sokszínűségét akkor tudják gazdagságként felhasználni, ha megnyílnak a közös és egyetemes értékek felé. Ehhez pedig az is szükséges, hogy nyitott párbeszédben próbálják befogadni a többieket a kiengesztelődés szellemében.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán  

25 éves a nigériai katolikus közösség jelenléte Rómában      

Kedves Fivéreim és Nővéreim, jó napot! – köszöntötte Ferenc pápa a népes római nigériai közösséget, amely ugyanígy válaszolt: Buon giorno! Jó napot! – Igen, ez így tetszik nekem, nyugtázta a pápa, majd szívélyes üdvözlettel köszöntötte az egybegyűlteket, akik most ünnepelik a nigériai katolikus közösség huszonöt éves római jelenlétét. A mai dátum, március 25-e egy nagyon fontos liturgikus eseménnyel, az Angyali üdvözlet ünnepével esik egybe. Idén azonban a Nagyhét miatt az Angyali üdvözlet megünneplése egy másik napra kerül. Amíg az Angyali Üdvözlet  az Úr megtestesülésére emlékeztet minket, addig a most kezdődő Nagyhét bevezet bennünket a húsvéti üdvösség titkaiba, megmutatja, hogy az Ige, amely testté lett és közöttünk élt ugyanaz az Ige, mely meghalt és feltámadt, hogy kiengesztelődést és békét teremtsen Isten és az emberiség között, mert az Úr életét adta nekünk! Ferenc pápa ezzel kapcsolatban három olyan elemre mutatott rá, melyeket létfontosságúnak tart a római nigériai közösség életében, ezek pedig a hála, a sokszínűség gazdagsága és a párbeszéd.

Legyenek hálás tanítványok, hogy az Úr kiválasztotta őket a követésére

Először is a hála témáját érintette és megköszönte mindazt, amit tettek és most is folytatnak, hogy tanúskodjanak az evangélium örömteli üzenetéről. A pápa is csatlakozik hozzájuk és velük együtt köszönetet mond a Mindenható Istennek azért a sok fiatal nigériaiért, akik meghallották az Úrnak a papságra és szerzetes életre szóló hívását, amire nagylelkűen, alázattal és kitartással válaszoltak. A pápa ekkor megjegyezte, hogy látja, vannak itt köztük fiatal papok és fiatal szerzetesnővérek. Jézus minden egyes követőjét ugyanis sajátos hivatása szerint azzal a felelősséggel bízta meg, hogy szeretetben szolgálja Istent és felebarátját és tegye jelenvalóvá Krisztust testvérei életében. Legyenek mindig misszionárius tanítványok, hálásak, hogy az Úr kiválasztotta őket a követésére és arra küldte őket, hogy buzgón hirdessék a hitüket és közreműködjenek egy igazságosabb és emberibb világ felépítésében.

A sokszínűség olyan ajándék az, amely gazdagítja az egyházat és az egész társadalmat

Második pontként a pápa a sokféleségben rejlő gazdagság témáját érintette. Ezzel kapcsolatban elmondta, hogy Nigéria etnikai csoportjainak, kulturális hagyományainak és nyelveinek sokszínűsége nem jelent problémát, hanem olyan ajándék az, amely gazdagítja az egyház és az egész társadalom szövetét és lehetővé teszi számukra, hogy elősegítsék a kölcsönös megértés és együttélés értékeit. A pápa reméli, hogy közösségük itt Rómában a többi nigériai hívő és más hívők elfogadásában és elkísérésében mindig egy nagy, befogadó családhoz hasonlít, ahol mindenki kamatoztatni tudja különféle talentumait, melyek a Szentlélek gyümölcsei, hogy támogassa és erősítse őket kölcsönösen az öröm és a bánat, a siker és a nehézségek idején. Szabadon hozzáfűzte, hogy legyenek óvatosak egy veszéllyel, a bezárkózás veszélyével szemben, amikor az ember nem marad univerzális, hanem bezárkózik – ha szabad használni a szót – egyfajta törzsi elszigeteltségbe. De nem! Ha a gyökereik bezárkóznak, elszigetelődnek ebben a törzsi és nem univerzális, de nem is közösségi magatartásban. Közösség igen, de törzsi mivolt nem! – összegezte a pápa. Ez egy nagyon fontos feladat! Tehát mindnyájunkra vonatkozik, mindenkire saját állapotának megfelelően ez az egyetemesség, de nem helyes bezárkózni a saját kultúrába. Igaz, hogy az ember kultúrája ajándék, de nem lehet bezárni, hanem azt adni, felajánlani kell. Így tehát egyetemes jelleg és egyetemesség!

Legyenek az Úr nagy irgalmának hírnökei, munkálkodjanak testvéreik megbékélésén

A Szentatya végül harmadik pontként a párbeszédre tért ki. Sajnos a világ számos térsége konfliktusokkal és szenvedéssel terhes és Nigéria is nehéz időket él át. Nemzetük biztonsága, egysége, valamint szellemi és gazdasági fejlődése érdekében a Szentatya imáiról biztosítja őket, és mindenkit arra kér, hogy támogassa a párbeszédet és az egymás nyitott szívű meghallgatását anélkül, hogy politikai, társadalmi és vallási szinten bárkit is kizárna. Tehát integrálni, párbeszédet folytatni, egyetemes szinten létezni, de mindig a saját identitásból kiindulva – ajánlott a pápa. Ugyanakkor arra buzdította a római nigériai közösséget, hogy legyenek az Úr nagy irgalmának hírnökei, munkálkodjanak testvéreik megbékélésén, járuljanak hozzá a szegények és a leginkább rászorulók terhének enyhítéséhez és tegyétek sajátjukká Isten stílusát. Hogy mi is az Isten stílusa? Közelség, együttérzés és gyengédség. Ezt ne felejtsék el, hogy Isten stílusa közelség, együttérzés és gyengédség. Ily módon minden nigériai továbbra is együtt járhat testvéri szolidaritásban és harmóniában.

Beszéde záró részében még egyszer megköszönte jelenlétüket Róma városában, az Egyház szívében. Ez egy gondviselésszerű kegyelem, amely lehetőséget kínál számukra, hogy elmélyítsék keresztségi hivatásukat, hogy mindig az Úr hűséges tanítványaiként éljenek és hogy önmagukat Isten és szent népe szolgálatára rendeljék azzal a szeretettel, amit Jézus kér tőlük, és hogy nigériaiként ünnepeljék sajátos örökségük gazdagságát. Mert nagy gazdagságuk van, amit tovább kell adni. Közösségüket Szűz Mária, Nigéria királynőjének és patrónájának szerető oltalmára bízta és szívből megáldotta őket.

Nigéria etnikai és nyelvi sokszínűségéről   

A nyugat-afrikai Nigéria több mint 220 milliós népességével Afrika legnépesebb és a Föld hatodik legnépesebb országa. Nigéria egy soknemzetiségű állam, ahol több mint 250 etnikai csoport él, akik több száz különböző nyelvet és nyelvjárást beszélnek. A három legnagyobb etnikai csoport a hausza északon, a jorubák nyugaton és az igbók keleten, amelyek együttesen a teljes lakosság több mint 60%-át teszik ki. A hivatalos nyelv az angol, amelyet a nemzeti szintű nyelvi egység elősegítésére választottak. Az ország alkotmánya biztosítja a vallásszabadságot és Nigéria egyszerre ad otthont a világ egyik legnagyobb muszlim és keresztény lakosságának. A lakosság nagyjából fele muszlim, akik többnyire északon élnek, és fele keresztény, akik többnyire délen élnek. A népességen belül a keresztények részaránya csökken, mivel az északi muszlimokhoz képest alacsonyabb a termékenységi ráta, másfelől pedig az erőszakos iszlamizálás miatt.

25 március 2024, 18:40