A húsvéti gyertya a feltámadt Krisztust hirdeti   A húsvéti gyertya a feltámadt Krisztust hirdeti   (Vatican Media)

Ferenc pápa homíliája a vigília-szentmisén: Az Úr elhengeríti szívünk sírjainak köveit

Nagyszombat húsvéti vigília szertartását este fél nyolc órakor tartották a Szent Péter bazilikában, melyet Ferenc pápa vezetett. A tűzszentelés után hirdették meg az Exultet húsvéti öröménekét, majd az igeliturgiát követően a Szentatya mondta el húsvéti homíliáját. Ebben a kenetvivő asszonyok döbbenetéről elmélkedett, akik a követ elhengerítve találták: Az Úr, a lehetetlenségek Istene az, aki elhengerítette a követ, és elkezdte kinyitni sírjainkat, hogy reménységünk meg ne fogyatkozzék.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán

A sírkő áll az asszonyok gondolatainak a középpontjában

Az asszonyok a hajnal első fényeinél a sírhoz mennek, de magukban még őrzik az éjszaka sötétjét – kezdte beszédét a pápa. Bár úton vannak, még mindig egyhelyben állnak, mert szívük a kereszt tövében maradt. Nagypéntek könnyeitől elhomályosítva, megbénítja őket a fájdalom, bezárkóznak abba az érzésbe, hogy most már mindennek vége van, zárókövet helyeztek Jézus történetére. Maga a kő áll ugyanis gondolataik középpontjában, mert ezt kérdezik maguktól: „Ki fogja elhengeríteni a követ a sír bejáratától?” (Mk 16,3). A helyszínre érkezve azonban Húsvét meglepő ereje döbbenti meg őket: „Feltekintve – szól a szöveg – észrevették, hogy a követ már elhengerítették, jóllehet igen nagy volt” (Mk 16,4). Álljunk meg ennél a két pillanatnál, amely a húsvét soha nem látott öröméhez vezet: először az asszonyok aggódva kérdezik maguktól, vajon ki hengeríti el a követ, majd felnézve látják, hogy már el is hengerítették.

A „halál sziklatömbjei” zárhatják el szívünk kapuit

Mindenekelőtt az a kérdés gyötri a fájdalomtól megtört szívüket, hogy ki fogja elhengeríteni a követ a sírról? Az a kő ugyanis Jézus történetének végét jelentette, akit halála éjszakáján temettek el. Őt, a világba jött Életet megölték. Ő, aki az Atya irgalmas szeretetét föltárta, nem kapott irgalmat. Őt, aki megszabadította a bűnösöket az ítélet terhétől, kereszthalálra ítélték. A Béke Fejedelme, aki egy házasságtörőt megszabadította a megkövezéstől, nagy kő mögött fekszik eltemetve. Az a szikla, mint legyőzhetetlen akadály, jelképe volt annak, amit az asszonyok a szívükben hordoztak, reményük végállomása: minden beleütközött abba a kőbe egy tragikus fájdalom sötét titkával, mely megakadályozta álmaik megvalósulását.

Mindez velünk is megtörténhet – szögezte el a pápa. Néha úgy érezzük, hogy egy nehéz sírkő torlaszolja el szívünk bejáratát, ami megfojtja az életet, kioltja a bizalmat és bebörtönöz minket a félelmek és a keserűség sírjába, elzárva az örömhöz és reményhez vezető utat. A „halál sziklatömbjei” ezek, amikkel útközben találkozunk mindazokban az élményekben és helyzetekben, amelyek elveszik lelkesedésünket és erőnket a továbblépéshez, szenvedéseinkben, szeretteink halálában, amelyek űrt hagynak bennünk, kudarcainkban és félelmeinkben, amelyek megakadályoznak bennünket abban, hogy megtegyük azokat a jó dolgokat, amelyeket szívünkben hordunk. Mindazokban a zárlatokban, amelyek lefékezik nagylelkűségünk lendületét és nem engednek megnyílni a szeretetnek, az önzés és a közöny gumifalai között, amelyek elutasítják az igazságosabb és emberi méretű városok és társadalmak építése iránti elkötelezettségünket és amelyek a gyűlölet kegyetlensége és a háború hevessége miatt megtörik a béke utáni vágyakozásunkat. Amikor átéljük ezeket a csalódásokat, az az érzésünk, hogy sok álmunk szertefoszlik és mi is megkérdezzük: Ki hengeríti el a követ a sírtól?

Az Úr, a lehetetlenségek Istene az, aki mindörökre elhengerítette a követ

Mégis ezek az asszonyok, bár még sötétség van a szívükben, valami rendkívüliről tanúskodnak: feltekintve meglátják, hogy azt a nagy követ már elhengerítették. Íme, ez Krisztus húsvétja, itt van Isten ereje: az élet győzelme a halál felett, a világosság győzelme a sötétség felett, a remény újjászületése a kudarc romjai között. Az Úr, a lehetetlenségek Istene az, aki mindörökre elhengerítette a követ, és elkezdte kinyitni a sírjainkat, hogy a reménység meg ne fogyatkozzék. Fordítsuk feléje tehát a tekintetünket! – kérte nyomatékkal a Szentatya.

Emeljük fel Jézusra a tekintetünket: Ő, miután felvette emberi mivoltunkat, leszállt a halál mélységébe, és isteni életének erejével áthaladt azokon, a világosság végtelen távlatát tárta fel nekünk. Az Atya által feltámasztott testünkben a Szentlélek erejével új lapot nyitott az emberi nem számára. Attól kezdve, ha engedjük, hogy Jézus kézen fogjon minket, semmiféle kudarc és fájdalom sem nem mondhatja ki az utolsó szót életünk értelméről és sorsáról. Attól kezdve nincs vereség, szenvedés vagy halál, ami utunkat állja az élet teljessége felé. Ettől kezdve „mi keresztények azt mondjuk – idézett a pápa Karl Rahnertől –, hogy ennek a történelemnek értelme van, mely mindent magába foglal, amelyet már nem szennyez be az abszurditás és a homály, olyan értelme, amit Istennek hívunk, hiszen a sírja üres, és ő, aki halott volt, élőnek bizonyult”.

Várakozásaink és halálunk sötét hátterében már ott van az örök élet

Testvéreim, Jézus a mi húsvétunk, aki a sötétségből a világosságba vezet minket, aki örökre hozzánk van kötve, és megment minket a bűn és a halál mélységéből, és aki a megbocsátás és az örök élet fényes hevületébe vonz. Emeljük rá tekintetünket, fogadjuk be életünkbe Jézust, az élet Istenét, újítsuk meg neki ma az „igenünket” és így egyetlen sziklatömb sem tudja megfojtani szívünket, semmiféle kőtömb sem fojthatja el életörömünket, sem kudarc nem sodorhat bennünket többé kétségbeesésbe. Emeljük rá tekintetünket, és kérjük Őt, hogy feltámadásának ereje hengerítse el a lelkünkre nehezedő sziklákat. Emeljük tekintetünket Rá, a Feltámadottra, és járjunk abban a bizonyosságban, hogy várakozásaink és halálunk sötét hátterében már ott van az örök élet, amelyet elhozott nekünk.

Ujjongjon hát a szívünk ezen a szent éjszakán!

Ujjongjon hát a szívünk ezen a szent éjszakán! – kérte a pápa. Együtt énekeljük Jézus feltámadását: Énekeljétek, távoli vidékek, folyók és síkságok, pusztaságok és hegyek... énekeljétek az élet Urát, aki ezer napnál is fényesebben kel fel a sírból. A gonosztól megtört és az igazságtalanságtól sújtott népek, hontalan népek, népek mártírjai, ma este távolítsák el a kétségbeesés dalnokait!  A fájdalmak férfia nincs már börtönben, rést ütött a falon, hozzátok siet. Harsanjon váratlan kiáltás a sötétben: Él, feltámadt! És ti, testvérek, kicsik és nagyok... ti az élet küzdelmében, ti, akik méltatlannak érzitek magatokat a dalolásra, engedjétek, hogy új láng járja át szíveteket, új frissesség járja át hangotokat. Ez az Úr húsvétja, az élők ünnepe” – zárta homíliáját Ferenc pápa a Nagyszombat esti vigília szertartáson.

 

31 március 2024, 16:26