Schönborn bíboros, a hálózat alapítója köszönti a Szentatyát  Schönborn bíboros, a hálózat alapítója köszönti a Szentatyát   (VATICAN MEDIA Divisione Foto)

A Katolikus Törvényhozók hálózata válasz a dehumanizáló irányzatokra – Ferenc pápa beszéde

Augusztus 26-án, szombaton délelőtt Ferenc pápa az Apostoli Palota Kelemen-termében fogadta a Katolikus Törvényhozók Nemzetközi Hálózatának mintegy 200 tagját, akik 2010 óta minden évben összegyűlnek a Róma környéki Frascatiban. A Christoph Schönborn bécsi bíboros érsek kezdeményezésére létrejött hálózat célja hiteles, bátor katolikus vezetők új nemzedékének a kiképzése.

Vertse Márta – Vatikán

A katolikus törvényhozókhoz intézett beszédében a Szentatya felhívta a figyelmet a közösségi hálózatok veszélyeire is, mint a hamis hírek terjesztése, a gyűlölet és a megosztottság szítása. Meghatározta a hálózat két fő szempontját, amely a kapcsolatteremtés és a közös cél megvalósítása és amely tükrözi egyben Isten népe elhivatottságát: szeretetközösségben és misszióban élni.

A napjainkban uralkodó technokrata paradigma veszélyei

Ferenc pápa örömmel köszöntötte a Katolikus Törvényhozók Nemzetközi Hálózatának csoportját, akik immár tizennegyedik alkalommal gyűltek össze a Róma melletti Frascatiban.  Megállapította, hogy az idei találkozó témája: Nagyhatalmi harc, vállalati fogság és technokrácia: keresztény válasz a dehumanizáló tendenciákra – emberi létünk életbevágó aspektusait érinti. Napjainkban az „uralkodó technokrata paradigma” valóban mélyreható kérdéseket vet fel arra a helyre vonatkozóan, „amelyet az emberi lény és a világban kifejtett tevékenysége elfoglal benne” (Laudato si’ enciklika, 101. pont) – utalt a pápa Laudato si’ enciklikájának tanítására.

Negatív hatásai az ökológiára és a természetre

A Szentatya arra hívta fel a keresztény törvényhozók figyelmét, hogy ez a paradigma negatív hatásokat gyakorol az emberi ökológiára és a természetre és ennek egyik legaggasztóbb aspektusa minden bizonnyal az emberi szellemet érintő álnok kísértése, amely a személyeket - és különösen a fiatalokat - szabadságuk torz felhasználására készteti. Ezt akkor látjuk, amikor a férfiakat és a nőket arra ösztönzik, hogy ellenőrizzék az anyagi vagy gazdasági „tárgyakat”, közös otthonunk természeti erőforrásait vagy akár egymást, ahelyett, hogy felelősségteljes megőrzésre bátorítanák őket. Ez a „tárgyiasítás”, amely végső soron negatív hatással van a társadalom legszegényebb és legsérülékenyebb tagjaira, történhet közvetlenül vagy közvetve, olyan mindennapi döntéseken keresztül, amelyek semlegesnek tűnhetnek, de valójában egy felépítendőnek tekintett társadalmi berendezkedésre irányulnak” (ibid., 107).

Hálózatuk népszerűsíti a katolikus szociális tanítást

A pápa arra mutatott rá a katolikus törvényhozókhoz intézett beszédében, hogy már szervezetük felépítése is képezhet egy hivatkozási keretet, miközben azon fáradoznak, hogy válaszoljanak az említett problémára és a hozzá kapcsolódó számos kihívásra a katolikus szociális tanítás népszerűsítésével, különös tekintettel az Isten által minden emberi személynek adott érték és méltóság központi szerepére. Egy nemzetközi hálózatot alkotnak, amelynek célját a katolikus törvényhozók úgy határozzák meg, hogy „közösségben kívánják egyesíteni a bátor keresztény vezetők új nemzedékét”.

A virtuális találkozások torz használatát csak hiteles találkozásokkal lehet leküzdeni

Minden hálózat célja, hogy kapcsolatba hozza az embereket egymással, tudatosítva bennük, hogy valami nagyobb dologhoz tartoznak, mint ők maguk. Valójában sok médiaplatformnak ez a kimondott célja, és bizonyára sok jót is produkálnak ezek a kommunikációs eszközök – fejtette ki Ferenc pápa, ugyanakkor éberségre szólított fel, mert sajnos éppen ezeken a kommunikációs csatornákon találkozhatunk olyan dehumanizáló gyakorlatokkal is, mint például az álhírek szándékos terjesztése, a gyűlölet és a megosztottság szítása, a „pártoskodó” propaganda, az emberi kapcsolatok algoritmusokra való redukálása, az összetartozás hamis érzésének táplálása különösen a fiatalok körében, ami elszigetelődéshez és magányhoz vezethet. A virtuális találkozásoknak ezt a torz használatát csak a hiteles találkozások kultúrája révén lehet leküzdeni, ami a kölcsönös tiszteletre és egymás meghallgatására való radikális felhívást jelenti még azok számára is, akiknek erősen eltér a véleményük. A pápa annak a meggyőződésének adott hangot, hogy a katolikus törvényhozók hálózata ebben is példát mutathat, hiszen őszintén, hitelesen próbálja összekapcsolni a világ minden tájáról érkező embereket.

Együttműködni egy közös cél érdekében  

A hálózatépítés azonban nem csupán arról szól, hogy összekapcsolja az embereket, hanem arról is, hogy lehetővé teszi számukra, hogy együttműködjenek egy közös cél megvalósítása érdekében. A Szentatya itt utalt az első tanítványokra, akiket Jézus arra hívott, hogy közösen dolgozzanak és együtt vessék ki hálóikat a bőséges halfogás érdekében (vö. Lk 5,1-11). A pápa ekkor beszédében a hálókat, mint olyan eszközöket határozta meg, amelyeket közösen megosztva kell használni egy közös cél megvalósítása érdekében.

Kapcsolatot teremteni és közös célt megvalósítani

A Szentatya összefoglalta a Katolikus Törvényhozók Nemzetközi Hálózatának két szempontját, amely munkájukat jellemzi: kapcsolatteremtés és közös cél - és egyúttal tükrözi magát az egyház életét, Isten népét, amely arra hivatott, hogy szeretetközösségben és misszióban éljen. Ez a két erő, az egyik „centripetális”, a másik „centrifugális”, a Szentlélek ereje által támogatva egyesíti az embereket a belső testvéri közösségben, és ugyanakkor kifelé is ösztönzi őket, az evangélium örömteli hirdetésének közös küldetésében. Egy valóban keresztény hálózat tehát önmagában is válasz a „dehumanizáló tendenciákra”, mert nemcsak az emberi létet felszabadító igazságok felé irányul, hanem tevékenységében is igyekszik azokat kifejezni. Ezért egy valóban katolikus nemzetközi hálózat fenntartásával hiteles alternatívát kínálnak fel a technokrata zsarnoksággal szemben, amely arra készteti testvéreinket, hogy egyszerűen kisajátítsák mind a természet, mind az emberi lét erőforrásait, miközben beszűkítik az egyes emberek döntési képességeit és a hitelesen szabad élet lehetőségét (vö. Laudato si', 108)

A katolikus törvényhozók hozzájárulnak Isten országa növekedéséhez

A pápa azért imádkozik, hogy a Szentlélek vezesse a katolikus törvényhozók erőfeszítéseit, amelyek arra irányulnak, hogy jól képzett és hűséges katolikus vezetők új nemzedékét képezzék ki, akik elkötelezettek az egyház társadalmi tanításának és etikájának a közszférában történő előmozdításában. Ezáltal minden bizonnyal hozzájárulnak Isten országa növekedéséhez – mondta Ferenc pápa, a Boldogságos Szűz Mária oltalmába ajánlva őket és a Mindenható Isten áldását kérve erőfeszítéseikre.  Búcsúzóul pedig arra kérte a Katolikus Törvényhozók Nemzetközi Hálózatának mintegy 200 tagját, hogy ne feledkezzenek el imádkozni érte.

           

28 augusztus 2023, 09:32