Gyermekek Mongóliában Gyermekek Mongóliában 

Az Irgalmasság Házának felavatása Ferenc pápa mongóliai útjának ékesszóló befejezése

Szeptember 4-én, mongóliai apostoli útjának utolsó napján Ferenc pápa felavatja az Irgalmasság Házát, amely a helyi egyházi vezetők elgondolásából jött létre, többek között a Pápai Missziós Művek ausztráliai nemzeti igazgatóságának segítségével. A 2019-ben elindított projekt célja, hogy befogadó házként működve nyújtson gondoskodást és támaszt a rászorulók, a sebzett személyek számára.

Vertse Márta – Vatikán

Ferenc pápa szeptember 4-én, hétfőn 9.30-kor, mongóliai apostoli útjának utolsó nyilvános programján találkozik a helyi karitatív szervezetek dolgozóival és a találkozó keretében felavatja az „Irgalmasság Házát”.  A Szentatya ekkor mondja el utolsó beszédét, majd fél 12-kor kerül sor búcsúztatási szertartására Ulánbátor Dzsingisz Kán nemzetközi repülőterén.

Ferenc pápa apostoli látogatásának ékesszóló befejezése ennek a most készülő épületnek a felavatása és megáldása, mivel az „Irgalmasság Háza” mintegy záloga és jelképe annak a jótékony szeretetnek, amely mongol földön a kis katolikus közösség jelenlétét élteti. A közösség tagjai arra törekszenek, hogy tevékenységükkel mindenki javát szolgálják, kezdve a leggyengébbekkel. Miközben a felavatásra készülve nagy erővel dolgoznak az épület befejezésén, a projekt rávilágít arra is, hogy a missziós együttműködés mennyire gyümölcsöző az evangélium hirdetése és a jótékonysági művek támogatása terén.  

A helyi egyház intuíciója

Mint ahogy a Pápai Missziós Művek Fides hírügynöksége beszámol róla, az Irgalmasság Háza, amelyet Ferenc pápa fog felavatni, a helyi egyházi vezetők elképzelésének köszönhetően öltött formát. Létrehozását a Pápai Missziós Művek Catholic Mission néven ismert ausztráliai nemzeti igazgatóságának konkrét segítsége is támogatta. A projekt 2019-ben vette kezdetét. Giorgio Marengo ulánbátori apostoli prefektus (ma már bíboros), ekkor határozta el, miután a misszionáriusokkal is tanácskozott, hogy szociális központot nyit a családon belüli erőszak áldozataivá vált nők és kiskorúak gondozására és megsegítésére. Ez az elgondolása azóta tovább fejlődött, és az „Irgalmasság Háza” a projektben részt vevő személyek szándékai szerint olyan befogadó helyként fog működni, ahol a problémákkal küzdő és sérült életű emberek gondoskodásra, vigaszra és békére találhatnak.


Az Irgalmasság Házának struktúrája

A most készülő Irgalmasság Házának székhelye egy használaton kívüli iskolai létesítmény, amely korábban a Chartres-i Szent Pál nővéreké volt Ulánbátor Bajangol városrészében. A háromszintes, alagsorral rendelkező épület nemcsak átmeneti menedékhely lesz nők és kiskorúak számára, akik menekülni kényszerültek otthonukból az elszenvedett bántalmazások miatt, hanem elsősegélynyújtó állomásként is működik majd, ahol gyógykezelésben részesítik a sérült hajléktalanokat, utcán élőket. A hajléktalanok többsége ugyanis nem szerepel a nemzeti egészségügyi ellátórendszerben, ezért nem jutnak hozzá a közegészségügyi intézményekben történő kezeléshez. A szaktanácsadók és az önkéntesek célja az is, hogy elősegítsék a hajléktalanok és a származási családjaik közötti kapcsolatok helyreállítását, hogy elindítsák a családi megbékélési folyamatokat. Ezenkívül az Irgalmasság Háza ideiglenes menedékhelyként is működik majd a városba érkező vidéki migránsok számára, akik nem rendelkeznek olyan támpontokkal, mint rokonok vagy barátok, akik a kezdeti időkben felkarolhatnák őket. Az Irgalmasság Házának üzemeltetői a helyi rendőrséggel, szociális munkásokkal és a városrész egészségügyi intézményeivel együttműködve végzik majd munkájukat.


A Pápai Missziós Művek jelentése

Az elmúlt napokban az ausztráliai Pápai Missziós Művek küldöttsége látogatást tett Ulánbátorban, és összeállított egy adatokkal teli jelentést, amely segít megérteni, hogy az Irgalmasság Háza által nyújtott szolgáltatások milyen konkrét választ adnak a helyi lakosság mindennapi életét sújtó vészhelyzetekre és problémákra. Az ausztráliai Katolikus Misszió/Catholic Mission által összeállított és a Fides hírügynökség számára eljuttatott jelentésben olvasható, hogy Bajangol, amely egyike Ulánbátor kilenc kerületének, a mongol főváros központi részén található, lakosainak száma meghaladja a 150 ezret. A kerületet, amely húsz alkerületre oszlik, változatos társadalmi és gazdasági környezet jellemzi, ahol a hagyományosabb életmódok és életkörülmények egymás mellett élnek és keverednek a városi modernizáció vonásaival. Bajangol, aminek jelentése „gazdag folyó”, egyben hagyományos célállomása a Mongólia vidéki területeiről érkező bevándorlóknak is, akiket vonzanak a város által felkínált lehetőségek és szolgáltatások. Ami a lakhatást illeti, Bajangol kerületben társasházak és családi házak állnak luxus lakóparkok és hagyományos mongol sátrakból, jurtákból álló táborok mellett.

Óriási szakadék

Ulánbátor Bajangol kerületében, akárcsak Mongólia többi részén, az elmúlt években szintén tovább súlyosbodott a társadalmi-gazdasági szakadék a gazdagok és a szegények között. Ezt a szakadékot tükrözi az a nagy egyenlőtlenség, amely az oktatáshoz, az egészségügyi ellátáshoz és más alapvető szolgáltatásokhoz való hozzáférés terén mutatkozik. A jelentés szerint az egészségügyi ellátórendszer az elmúlt években javult. A kormány ingyenes egészségügyi szolgáltatásokat nyújt az állampolgároknak. A megoldásra váró számos probléma részben a munkaerőhiány és a korlátozott erőforrások következménye. Ezeket a problémákat súlyosbítja a központi kerületekben tömörülő több ezer hajléktalan, akiknek száma mintegy 7000. A nemzetközi szervek által közzétett adatok szerint 2021-ben Ulánbátorban a szegénységi ráta 27,4 százalékos, a munkanélküliségi ráta pedig 9,6 százalékos volt. A szálló por (pm2,5) átlagos koncentrációja pedig háromszorosa volt az Egészségügyi Világszervezet által az egészségre károsnak jelzett határértéknek.

14 július 2023, 14:49