Ferenc pápa mongóliai utazásának logója és mottója Ferenc pápa mongóliai utazásának logója és mottója 

„Együtt remélni” – a pápa mongóliai útjának mottója és logója

Közeledik Ferenc pápa látogatásának időpontja: augusztus végén keresi föl négy napra Mongóliát. A Szentszék közzétette az apostoli út logóját és mottóját, mely a remény szimbólumára és az együttműködésre épül.

Gedő Ágnes – Vatikán

Együtt remélni – a mottó kiemeli a Szentatya mongóliai utazásának kettős értelmét, hiszen egyben lelkipásztori és állami látogatásról van szó. A remény keresztény erény, de olyan érték, amelyben a nem keresztény körök is osztoznak. Az együtt – szó pedig aláhúzza a Szentszék és Mongólia közötti kétoldalú együttműködés fontosságát. Az Együtt remélni – mottó tehát egy közös eszmét képvisel, valamint remélhetőleg az apostoli út meghatározója is lesz: a Szentatya jelenléte a maroknyi katolikus közösség számára nagy remény és bátorítás lesz. Emellett a kicsiny és peremen élő mongóliai helyi egyház a remény jele lehet az egyetemes egyház számára.


Jurta, kereszt, mongol és vatikáni színek a logón

A logón a felirat fölött Mongólia térképe látható, körvonala a nemzeti színeket idézi: piros és kék. Belül egy jurta, melyből sárga füst száll fel, ez jelképezi a Vatikán színét. A jurtától jobbra egy kereszt, két oldalt pedig függőlegesen hagyományos mongol írással a mottó: Együtt remélni.

06 július 2023, 17:25