Az Európa Tanács izlandi csúcstalálkozójának résztvevői Az Európa Tanács izlandi csúcstalálkozójának résztvevői  (ANSA)

Parolin bíboros: Európa nem fogadhatja el a folyamatos agressziós háborút Ukrajnában

Pietro Parolin bíboros államtitkár felszólította az Európa Tanácsot, hogy tegyen lépéseket és teremtsen „végleges és igazságos békét Ukrajnában”.

Devin Watkins / Somogyi Viktória – Vatikán

Európa állam- és kormányfői Reykjavíkban, Izlandon gyűltek össze az Európa Tanács 4. csúcstalálkozójára. Pietro Parolin bíboros államtitkár képviselte a Szentszéket a tanácskozáson, mivel a Szentszék megfigyelői státuszt élvez az Európa Tanácsban. A nemzetközi szervezet az emberi jogok és a jogállamiság védelmére törekszik Európában.

Békeprojekt

A szerdai találkozón Parolin bíboros közvetítette Ferenc pápa üdvözletét a jelenlévő államfőknek. Megjegyezte, hogy a csúcstalálkozó hivatalos nyilatkozata az Európa Tanácsot „békeprojektként” írja le. Ferenc pápa szavaira hivatkozva ugyanakkor hangsúlyozta: az ukrajnai háború azt mutatja, hogy a „közösségi politika és a multilaterális kapcsolatok erősítésének szenvedélyes keresése egy távoli múlt vágyakozó emlékének tűnik”. A vatikáni államtitkár ezért arra buzdította az európai vezetőket, hogy tegyék fel maguknak a kérdést: „Nem utolsósorban a háború sújtotta Ukrajnára gondolva, hol vannak a békére irányuló kreatív erőfeszítések?”.

Végleges és igazságos béke Ukrajnában

Ezt követően Parolin bíboros hangsúlyozta, hogy Európának nem szabad elfelejtenie az ukrán népet, amely szenved és életét áldozza a konfliktusban. „Nem fogadhatjuk el passzívan, hogy ebben a meggyötört országban folytatódik az agressziós háború” – mondta. Parolin bíboros államtitkár az Európa Tanács csúcstalálkozóján tartott rövid beszéde végén megerősítette, hogy a Szentszék minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy békét teremtsen Európában és a világon. „Itt az ideje, hogy lépéseket tegyünk, és végleges és igazságos békét teremtsünk Ukrajnában és Európa összes többi úgynevezett „szürke” zónájában” – nyomatékosította a vatikáni államtitkár.

18 május 2023, 15:38