Szent Péter kiegyensúlyozó szerepéről tanított  Szent Péter kiegyensúlyozó szerepéről tanított   (Vatican Media)

Nagyböjti prédikáció, második rész: Péter közvetítő szerepe tovább folytatódik utódaiban is

Raniero Cantalamessa kapucinus bíboros, a Pápai Ház szónoka péntek reggel tartotta első nagyböjti elmélkedését Isten újdonságának az újrafelfedezéséről. Beszéde második részében Péter és Pál apostol eljárásmódjait vetette össze, melyekben megnyilvánult Isten irgalmas, építő és a közösség egészét szolgáló jóságos szeretete. A Péter apostol által gyakorolt közvetítő szerep tovább folytatódik utódaiban is.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán  

Péter egyértelműen közvetítő Jakab és Pál között

Kornéliusznak és házanépének megkeresztelése és az annak kapcsán mondott beszéde történetében Péter egyértelműen közvetítőként jelenik meg Jakab és Pál között, vagyis a folytonosság és az újdonság között. Ebben a közvetítésben egy olyan eseménynek lehetünk tanúi, amely ma is hasznunkra lehet. Pál apostol esetéről van szó, aki Antióchiában szemrehányást tesz Péternek képmutató magatartása miatt, amiért nem ült asztalhoz a megtért pogányokkal együtt. A galatákhoz írt levelében maga meséli el az eseményt: „Amikor azonban Péter Antióchiába érkezett, szembeszálltam vele, mert okot adott rá. Mielőtt ugyanis néhányan átjöttek volna Jakabtól, együtt étkezett a pogányokkal, azután azonban, hogy ezek megjelentek, visszahúzódott és különvált tőlük, mert félt a körülmetéltektől” (Gal 2, 11-12).

Péter nem esett a kétszínűség vétkébe és Pál maga is pontosan ugyanazt teszi

Korának „konzervatívjai” szemrehányást tettek Péternek, hogy túl messzire ment, amikor betért a pogány Kornéliusz házába. Pál ellenben szemrehányást tesz neki, hogy nem ment el elég messzire. Pál apostol az a szent, akit én a legjobban csodálok és szeretek – vallotta meg személyesen Cantalamessa atya. Ám ez alkalommal – meg vagyok győződve róla –, hagyta, hogy elragadja őt tüzes karaktere és nem is csak ezen egyetlen alkalommal! Péter ugyanis egyáltalán nem esett a kétszínűség vétkébe. Ennek bizonyítéka, hogy egy másik alkalommal Pál maga pontosan ugyanazt teszi, amit Péter tett Antióchiában, amikor Lisztrában körülmetéltette társát, Timóteust. Az Apostolok Cselekedetei így számol be az eseményről: „Pál magával akarta vinni útitársul Timóteust, ezért a környékbeli zsidókra való tekintettel körülmetéltette, hisz mindenki tudta, hogy az apja görög volt” (ApCsel 16,3), vagyis úgy jár el, hogy senkit ne botránkoztasson meg. A korinthusi híveknek azt írja: „A zsidók előtt zsidóvá váltam, hogy megnyerjem a zsidókat. A törvény alá rendeltek között a törvény alárendeltje lettem – noha magam nem vagyok a törvénynek alárendelve –, csak hogy megnyerjem azokat, akik a törvény alárendeltjei” (1Kor 9, 20), míg a Rómaiakhoz írt levelében azt ajánlja, hogy legyünk megértőek azokkal, akik még nem érték el az általa élvezett szabadságot: „Karoljátok fel a hitben gyengét, anélkül, hogy felfogását elítélnétek” (Róm 14,1).

A Péter apostol által gyakorolt közvetítő szerep tovább folytatódik utódaiban is

A Péter apostol által gyakorolt közvetítő szerep ​​Jakab és Pál ellentétes irányzatai között, tovább folytatódik utódaiban is. Természetesen nem egyformán mindegyik Péter utódban – és ez jó az Egyháznak –, hanem kinek-kinek saját karizmája szerint, amit a Szentlélek – és vélhetőleg az alatta lévő bíborosok is – a legszükségesebbnek tartottak az egyház történelmének adott pillanatában.

Politikai, társadalmi és egyházi eseményekkel és valósággal szemközt gyakran arra kényszerülünk, hogy azonnal álljunk az egyik oldalra és démonizáljuk az ellenfelet, hogy választásunk győzelmét kívánjuk ellenfeleink felett. Zárójelben jegyezte meg a szónok: Ha háború tör ki, mindenki ugyanahhoz az Istenhez imádkozik, hogy adjon győzelmet saját hadseregének, és semmisítse meg az ellenségét! Nem tartja ellenben a szónok, hogy tilosak lennének a preferenciák politikai, társadalmi, teológiai téren és így tovább, és azt sem tartja lehetségesnek, hogy ne legyenek preferenciák. Soha nem szabad azonban elvárnunk, hogy Isten a mi oldalunkra álljon az ellenféllel szemben. Ezt azoktól sem szabad kérnünk, akik kormányoznak bennünket. Hogyan kérnénk egy apát arra, hogy válasszon két gyereke közt; ha ezt mondjuk neki: „Válassz: vagy én, vagy az ellenfelem; mutasd meg egyértelműen, melyik pártján állsz!” Isten azonban mindenkivel van és ezért nincs senki ellen! Ő mindenkinek az atyja! – szögezte el a Pápai Ház szónoka.

Péter eljárása Antióchiában , akárcsak Pálé Lisztrában, nem volt kétszínűség, hanem a helyzethez való alkalmazkodás, vagyis annak választása, hogy egy adott helyzetben mi a közösség legfőbb java. Ezen a ponton szeretném tovább folytatni és befejezni ezt az első elmélkedést, azért is, mert ez lehetővé teszi számunkra, hogy az egyetemes Egyházat érintő dolgokról áttérjünk a helyi Egyházra, sőt saját közösségünkre vagy családunkra és mindannyiunk lelki életére is. Cantalamessa atya úgy véli, hogy éppen ezt várja az ember egy nagyböjti elmélkedéstől.

Isten jósága körültekintő megértés   

A Szentírásban Istennek van egy olyan kiváltsága, amit az egyházatyák előszeretettel kihangsúlyoztak, ez pedig görögül a synkatabasis, az együtt-alászállás, leereszkedés, minek jelentése: megengedés, engedékenység. Aranyszájú Szent János számára ez egyfajta kulcs az egész Biblia megértéséhez. Az Újszövetségben Istennek ezt a kiváltságát a benignitas, görögül chrestotes jelenti, ennek jelentése pedig jóság, szívesség, jólelkűség. Testben való eljövetelét Isten jósága  legfelsőbb megnyilvánulásának tekintik, ahogy Pál apostol Titusznak írja: „Amikor azonban üdvözítő Istenünk kinyilvánította jóságát és emberszeretetét, megmentett minket” (Tit 3,4).

Ez a jóság, amit ma udvariasságnak is mondanánk, azonban más, mint az egyszerű jóság, vagyis jónak lenni másokkal. Isten ugyanis jó önmagában és jóságos hozzánk. Ez a jóság pedig a Lélek egyik gyümölcse, ahogy azt Pál a galatákhoz írt levelében felsorolja: „szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás” (Gal 5,22). A szeretethimnusz szerint a felebaráti szeretet lényeges összetevője: „A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, a szeretet nem féltékeny, nem kérkedik, nem is kevély” (1Kor 13,4), a nemes és fennkölt lélek jelzője, mely az apostoli buzdításokban központi helyet kap. Pál kolosszeiekhez írt levelében ezt olvassuk: „Mint Istennek szent és kedves választottai, öltsétek magatokra az irgalmasságot, a jóságot, a szelídséget és a türelmet. Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza van a másik ellen. Ahogy az Úr megbocsátott nektek, ti is bocsássatok meg egymásnak” (Kol 3,12-13).

A jóságos Szalézi Szent Ferenc példája

A bibliai idézetek után a kapucinus páter egy jóságos szent példáját említette fel, akinek idén ünnepeljük halála négyszáz éves évfordulóját: ő Szalézi Szent Ferenc, aki ennek az erénynek kiváló példája volt, mégpedig egy olyan korban, mely a mostanihoz hasonlóan szintén tele volt keserű vitákkal. Jó, ha ebben az értelemben mindnyájan „szalézivé” válunk – ajánlotta a szónok. Vagyis legyünk engedékenyek, türelmesek, mint akik nem ragaszkodunk feltétlenül személyes bizonyosságainkhoz. Tegyük ezt annak tudatában, hogy sokszor kellett elismernünk magunkban, hogy tévedtünk egy személlyel vagy helyzettel kapcsolatban, és hányszor is kellett alkalmazkodnunk a helyzetekhez! Egyházi kapcsolatainkban ne legyen soha semmiféle hajlam az ellenfél sértegetésére és szidalmazására, amely bizonyos politikai vitákban feltűnik, és amely oly sok kárt okoz a békés polgári együttélésnek.

Önmagunkkal szemben legyünk szigorúak, míg másokkal hosszantűrők!

Igaz – ismerte el Cantalamessa atya – van valaki, akivel szemben helyes és illik is hajthatatlannak lenni, de ez a valaki én magam vagyok. Természetünkből fakadóan hajlamosak vagyunk hajlíthatatlannak lenni másokkal és engedékenyek lenni önmagunkkal szemben, miközben ennek éppen az ellenkezőjére kell törekednünk: önmagunkkal szemben legyünk szigorúak, míg másokkal hosszantűrők. Ez az elhatározás, ha komolyan vesszük, önmagában elegendő lenne nagyböjti megszentelődésünkhöz. Felmenthetne bennünket minden más típusú böjt alól és arra indítana minket, hogy az Egyház életének minden területén eredményesebben és nyugodtabban dolgozzunk!

Ebben a tekintetben nagyszerű gyakorlatként ajánlotta a szónok, ha szívünk törvényszékén becsületesek leszünk azok iránt, akikkel nem értünk egyet. Amikor észreveszem, hogy magamban vád alá helyezek valakit, vigyáznom kell nagyon arra, nehogy azonnal a pártomra állítsam. Abba kell hagynom az örökös érveléseimet, mintha rágógumit rágnék, és ehelyett meg kellene próbálnom magamat a másik helyébe képzelni, hogy megértsem az indokait, sőt azt is, amit ő tudna nekem mondani.

Aquinói Szent Tamás szellemi jó példája: „Sed contra…”, „Ezzel szemben…”

Szalézi Szent Ferenc után Aquinói Szent Tamás példáját emelte fel a szónok. Az említett gyakorlatot ugyanis nem csak személyre lehet vonatkoztatni, hanem olyan szellemi áramlatra is, amivel nem értünk egyet, továbbá egy bizonyos megoldására javasolt megoldással, mint például a szinodális út vagy egyéb más esetben. Aquinói Szent Tamás jó példát ad nekünk, hiszen ő minden érvelését az ellenfél szempontjaival kezdi, amiket sohasem bagatellizál vagy gúnyolódik rajtuk, hanem komolyan veszi, majd a „Sed contra”, „ezzel szemben” formulával ad választ rájuk, vagyis azokkal az érvekkel, amelyek leginkább megfelelnek a hitnek és az erkölcsnek. Kérdezzük meg magunktól, vajon így teszünk-e mi is?  

Távolítsuk el  ítéletünkből a mérget!

Jézus mondja nekünk: „Ne ítélkezzetek, hogy fölöttetek se ítélkezzenek! Miért látod meg a szálkát embertársad szemében, amikor a magadéban a gerendát sem veszed észre?” (Mt 7, 1-3). Lehet-e úgy élni – kérdezzük meg magunktól –, hogy nem ítélkezünk? Az ítélkezés képessége nemde része a gondolkodásunk szerkezetének, és nemde Isten ajándéka? Lukács változatában Jézus parancsát: „Ne ítélj, hogy el ne ítéljenek!” rögtön követi, mintegy tisztázva e szavak jelentését, a következő parancs: „Ne mondjatok ítéletet senki fölött, s akkor fölöttetek sem ítélkeznek”  (Lk 6,37). Ezért nem arról van szó, hogy a szívünkből töröljük ki az ítélkezést, hanem inkább arról, hogy távolítsuk el  ítéletünkből a mérget, ez pedig a gyűlölet, az elítélés és a kiközösítés. A szülőnek, az elöljárónak, a gyóntatónak, a bírónak és mindenkinek, aki felelősséget hordoz, ítélet kell hoznia másokról. Néha pedig éppen az ítélkezés az a fajta szolgálat, amelyet a társadalomban vagy az Egyházban végezni kell. A keresztény szeretet ereje abban rejlik, hogy még az ítélet irányát is képes megváltoztatni, és a nem-szeretet cselekedetet a szeretet cselekedetévé átalakítani. Persze nem a magunk erejéből tesszük ezt, hanem annak a szeretetnek köszönhetően, mely „a nekünk ajándékozott Szentlélekkel kiáradt szívünkbe” (Róm 5,5).

Befejezésül Raniero Cantalamessa kapucinus bíboros az Assisi Szent Ferencnek tulajdonított könyörgést imádkozta:  Uram, tégy engem a te békéd eszközévé, ahol gyűlölet lakik, oda szeretet vigyek, ahol sértés, oda megbocsátást, ahol széthúzás, oda egyetértést, ahol tévedés, oda igazságot, ahol kétely, oda hitet, ahol kétségbeesés, oda reményt, ahol szomorúság, oda örömet. Uram, add , hogy inkább én igyekezzek vigasztalni, mint hogy vigaszt várjak. Inkább én törekedjek másokat megérteni, mint hogy megértést óhajtsak. Inkább szeressek, mint hogy szeretet igényeljek.

Mert önmagunkat elfelejtve találjuk meg magunkat. Ha megbocsátunk, akkor nyerünk bocsánatot. Ha meghalunk, akkor ébredünk az örök életre. Ámen.

 

 

04 március 2023, 16:19