Ferenc pápa a Szuverén Máltai Lovagrend nagykáptalanjával Ferenc pápa a Szuverén Máltai Lovagrend nagykáptalanjával   (ANSA)

Közelség, együttérzés, gyengédség – A pápa a Szuverén Máltai Lovagrend nagykáptalanjához

Amikor Jézus nevében együttérzéssel és gyengédséggel közeledtek a betegekhez, szenvedőkhöz, olyanok vagytok, mint az Irgalmas Szamaritánus – mondta Ferenc pápa a Szuverén Máltai Lovagrend nagykáptalanjához intézett beszédében.

Vertse Márta – Vatikán

A pápa hétfőn délelőtt a nagykáptalan résztvevőihez intézett beszédében rámutatott, hogy napjainkban különösen fontos a vallásközi párbeszéd és emlékeztetett rá, hogy a Krisztusba vetett hit és Krisztus követése arra kötelezi a keresztényeket, hogy tanúságot tegyenek az evangéliumról, és küzdjenek minden ellene irányuló dolog ellen.

A hit védelme és a rászorulók szolgálata – tegyenek tanúságot rendjük jelmondatáról

Ferenc pápa a Szuverén Máltai Lovagrend (SMOM) nagykáptalanjának a tagjait arra buzdította, hogy „megújult lendülettel” folytassák elkötelezettségüket mottójuknak megfelelően: „Tuitio fidei et obsequium pauperum”, vagyis „A hit védelme és a rászorulók szolgálata” érdekében és tegyenek tanúságot arról, hogy Krisztus követése ebben a szolgálatban „olyan út, amely betölti a lelket”. Az Apostoli Palota Konzisztórium termében megtartott audiencián a nagykáptalan résztvevőinek mondott beszédében a pápa megerősítette, hogy szolgálatuk lehetővé teszi a találkozást az Úrral, aki jelen van minden szükséget szenvedő testvérünk arcán, minden kézben, amelyet a befogadáskor üdvözölnek, és minden olyan helyzetben, amelyben újra élik azt az eszményt, amelyet a rend alapítója, Boldog Gellért megvalósított, életét adva a rászorulókért.

Tegyenek egységes tanúságot hitükről

2022. szeptember 3-a óta a Máltai Lovagrend új Alkotmánnyal és új Kódexszel rendelkezik, amelyeket a pápa hirdetett ki. A nagy káptalanon, amelyet január 25 és 29 között tartottak meg, az új szabályok szerint választották meg az új Szuverén Tanács tagjait. Ferenc pápa beszédében most ismételten leszögezte, mint ahogy a nagykáptalan megnyitására küldött üzenetében írta: az legyen számukra a követendő út, amely közvetlenül Krisztustól jön: „ut unum sint – hogy egyek legyenek, hogy a világ higgyen”. A pápa azt kérte a világi szerzetesrend tagjaitól, hogy még egységesebben tegyenek tanúságot hitükről és a rendhez való tartozásukról, legyenek még következesebben hűségesek a nyolcágú kereszthez, amelyet rendi ruhájukon viselnek.

A közösségi élet kötelezettsége az ünnepélyes fogadalmat tevők számára


A pápa gratulált a Szuverén Máltai Lovagrendnek a fogadalmasok káptalanjáért is, amely megelőzte a nagykáptalant, és amelyen a következő témákkal foglalkoztak: a közösségi élet újjáépítése az eredeti szellemiség szerint, valamint az ünnepélyes szegénységi fogadalom teljes betartása. Megvitatták továbbá a közösségi élet fenntartásának módozatait, és megállapították, hogy mostantól kezdve az ünnepélyes fogadalom közösségi élettel jár, ami korábban nem volt kötelező, és ezért nem vonatkozik azokra, akik már korábban tettek ünnepélyes fogadalmat, de meghívást kaptak, hogy ők is csatlakozzanak a közösségi élethez. A Szuverén Máltai Lovagrend újra megnyitja noviciátusát, ezért Ferenc pápa imára buzdított, hogy Isten „bőséges hivatásokat” küldjön a rend különböző rangjaira, és különösen ajánlotta a novíciusoknak nyújtott megfelelő képzést.

Minden szenvedőben fedezzék fel Krisztus arcát

A pápa ezután felsorolta a Máltai Lovagrend jellemzőit, miszerint szuverén, katonai és ispotályos – kórházi rend. A nemzetközi diplomáciai jog védelmével nagylelkű szolidáris gesztusokat hajtanak végre a rászorulók körében, védik a kereszténység szent helyeit, a zarándokokat – mondta a pápa, hangsúlyozva, hogy napjainkban különösen fontos a vallásközi párbeszéd. Utalva alapítójuk és védőszentjük, Boldog Gellért jeruzsálemi tevékenységére, Ferenc pápa arra buzdította a Szuverén Máltai Lovagrend tagjait, hogy a betegekben, függetlenül származásuktól, nemzetiségüktől, vallási meggyőződésüktől. mindig ismerjék fel Krisztus szenvedő arcát.

01 február 2023, 09:58