Ferenc pápa szentmisét mutat be a kongói közösségnek a Szent Péter bazilikában, 2022. július Ferenc pápa szentmisét mutat be a kongói közösségnek a Szent Péter bazilikában, 2022. július 

A pápa a Kongói Demokratikus Köztársaságba és Dél-Szudánba látogat

A Szentszék Sajtóterme bejelentette a pápa apostoli látogatását, amelynek keretében 2023. január 31. és február 5. között két afrikai országba utazik. A dél-szudáni Jubába Canterbury anglikán érseke és a skót egyház közgyűlésének moderátora is elkíséri.

Francesca Sabatinelli és Salvatore Cernuzio / Somogyi Viktória – Vatikán

Ferenc pápa júliusban arra hívta a Kongói Demokratikus Köztársaság és Dél-Szudán híveit, hogy bízzanak és táplálják a mielőbbi találkozás reményét. Július 2-7. között a pápa „a béke és a kiengesztelődés zarándokútjára” indult volna, majd útját elhalasztották térdkezelése miatt. „Ne hagyjátok, hogy megfosszanak benneteket a reménytől!” – kérte Ferenc pápa a két ország lakosságának küldött videóüzenetében. Sajnálatát fejezte ki, „amiért kénytelen volt elhalasztani ezt a nagyon vágyott és várt látogatást”. Majd azt a nagy küldetést bízta rájuk, hogy „lépjenek tovább és nyissanak új utakat”, a kiengesztelődés, a megbocsátás, a derűs együttélés és a fejlődés útjait.

Elérkezett a találkozó pillanata és csütörtökön a Szentszék Sajtóterme bejelentette a pápa két afrikai országba tett látogatásának időpontját. Közzétették az utazás programját, valamint a két szakasz logóját és mottóját.

Pápai út a Kongói Demokratikus Köztársaságba

Ferenc pápa 2023. január 31-én indul a Kongói Demokratikus Köztársaság fővárosába, Kinshasába. Megérkezésekor találkozik Félix Tshisekedi köztársasági elnökkel, majd a hatóságokkal, a civil társadalommal és a diplomáciai testülettel. Február 1-jén délelőtt a város repülőterén mutat be szentmisét, délután pedig a nunciatúrán két találkozóra kerül sor: az elsőn a Kongó keleti részén történt események áldozatait, majd néhány karitatív szervezet képviselőit fogadja. Február 2-án, Ferenc pápa három találkozón vesz részt: két nyilvános eseményen, a fiatalokkal és a katekétákkal, majd egy imatalálkozón papokkal, diakónusokkal, szerzetesekkel és szerzetesnőkkel, szeminaristákkal. Ezt követően pedig egy zártkörű találkozót tart a Jézus Társasága tagjaival.

A dél-Szudáni látogatása programja

Február 3-án Ferenc pápa Dél-Szudán fővárosába, Jubába indul. Az útra elkíséri Justin Welby canterburyi érsek és a skót egyház közgyűlésének moderátora, Ian Greenshields. Mielőtt elhagyná a Kongói Demokratikus Köztársaságot, az ország püspöki konferenciája székhelyén találkozik a főpásztorokkal.

Jubában a fogadási ceremónia után udvariassági látogatásra kerül sor Salva Kiir Mayardit köztársasági elnöknél az elnöki palotában. Ezt követően találkozik a köztársaság alelnökeivel, valamint a hatóságokkal, a civil társadalommal és a diplomáciai testülettel. A következő napon a pápa találkozik a püspökökkel, papokkal, diakónusokkal, megszentelt életűekkel, szeminaristákkal, majd zártkörben fogadja a Jézus Társasága tagjait. Ezt követően nyilvános találkozóra kerül sor az országon belüli kitelepítettekkel és ökumenikus imát mondanak a „John Garang” mauzóleumnál. Február 5-én, elutazása napján, a búcsú ceremónia és a Vatikánba való visszatérés előtt Ferenc pápa a John Garang mauzóleumnál szentmisét mutat be.

Logók és mottók

„Mindenki kiengesztelődött Jézus Krisztusban” – ez a mottója a Kongói Demokratikus Köztársaságba vezető pápai útnak, amelynek logója a pápát ábrázolja az ország zászlójának színeit visszaadó térkép közepén. A kongói biodiverzitás néhány eleme is megjelenik rajta. A szervezőbizottság magyarázata szerint a térkép nyugat felé nyitott, amely ennek a nagyszerű eseménynek a fogadtatását jelzi és a nyitottságot az általa hozott gyümölcsökre. A zászló elosztott színei nagyon kifejezőek. A sárga szín minden tekintetben az ország gazdagságát jelképezi: a szárazföldi és a földalatti állat- és növényvilágot. A vörös szín a vértanúk által kiontott vért szimbolizálja, ahogy az ország keleti részén még mindig történik. A felső rész kék színe minden kongói legbuzgóbb vágyát fejezi ki: a békét.

A dél-szudáni pápai út mottójául választott kifejezés János evangéliumából származik: „Imádkozom, hogy mindnyájan egyek legyenek” (Jn 17). A logón megtalálható a galamb, Dél-Szudán térképének körvonala a zászló színeiben, a kereszt és két egymás kezét megszorító kéz. Minden kép szimbolikus jelentéssel bír. Az ország térképének körvonalai felett egy galamb látható, olajággal, amely a dél-szudáni lakosság békevágyát jelképezi. A galamb alatt Dél-Szudán térképének körvonalai láthatók a zászló színeiben. Középen a kezet szorító kezek az egyetlen nemzetet alkotó törzsek kiengesztelődését jelképezi. Végül a jobb oldalon látható kereszt az ország keresztény örökségét és szenvedéstörténetét ábrázolja. A kereszt mellett a „Ferenc pápa – Dél-Szudán” felirat és az apostoli út dátuma látható.

 

01 december 2022, 14:41