A Caritas Internationalis gyűlése októberben  A Caritas Internationalis gyűlése októberben  

Ferenc pápa dekrétuma a Caritas Internationalis ügyében: rendkívüli megbízott kinevezése

November 21-én hétfőn Ferenc pápa dekrétum formájában szabályozta a Caritas Internationalis, a katolikus egyház Nemzetközi Szeretetszolgálatának irányítását. Ennek értelmében keddi hatállyal kinevezte Pier Francesco Pinellit rendkívüli megbízottként a szeretetszolgálat ügyeinek felülvizsgálatára.


P. Vértesaljai László SJ – Vatikán            

Ferenc pápa dekrémtuma:

A Caritas Internationalis segíti a pápát és a püspököket a legszegényebbek és leginkább rászorulók felé irányuló szolgálatuk gyakorlásában, részt vesz a humanitárius vészhelyzetek kezelésében és együttműködik a szeretet és az igazságosság terjesztésében a világon, az evangélium és a katolikus egyház tanítása fényében. Küldetése megvalósításának javítása érdekében szükségesnek látszik a jelenlegi szabályozási keret felülvizsgálata annak érdekében, hogy az jobban megfeleljen az intézmény szabályzati feladatainak, továbbá hogy felkészítsék a választásokra, melyeket a következő közgyűlés során tartanak.

Az intézmény tervbe vett megújításának előmozdítására kinevezem Pier Francesco Pinelli-t a Nemzetközi Karitász rendkívüli megbízottjának, hogy 2022. november 22-től az Apostoli Szentszék ad nutum, azaz visszavonásig érvényes jóváhagyásával irányítsa azt ideiglenesen, a kormányzás teljes jogkörével, a közjognak, az intézményi alapszabálynak és a szervezet szabályzatának megfelelően, valamint teljes jogkörrel, hogy eltérjen a szervezeti szabályzatoktól, amennyiben azt megfelelőnek vagy szükségesnek tartja.

E rendelkezés hatálybalépésével megszűnik a Képviselő-testület és a Végrehajtó Tanács tagjainak, az elnöknek és az alelnököknek, a főtitkárnak, a pénztárosnak és az egyházi asszisztenseknek a tisztsége.

A rendkívüli megbízott – akinek feladatait Maria Amparo Alonso Escobar asszony segíti, valamint  P. Manuel Morujão SJ támogatja az alkalmazottak személyi és spirituális kísérésében – gondoskodik az Alapszabály és a Nemzetközi Karitász működési szabályzatának megújításáról a nagyobb szabályosság és hatékonyság érdekében, egyúttal iránymutatást ad a szervezetnek a következő közgyűlés előkészítésére. Ez utóbbi feladatában a rendkívüli biztost Luis Antonio G. Tagle bíboros segíti, aki főként a helyi egyházakkal és a Nemzetközi Karitász tagszervezeteivel fenntartott kapcsolatokkal foglalkozik majd.

A rendkívüli megbízott az Átfogó Emberi Fejlődésért felelős Dikasztériummal egyetértésben működik.

Vatikán, 2022. november 21.

23 november 2022, 17:26