Ferenc pápa Sodano bíboros koporsója előtt imádkozik Ferenc pápa Sodano bíboros koporsója előtt imádkozik  

Sodano bíboros Szent II. János Pál pápa hűséges munkatársa volt nehéz időkben is

Május utolsó napján, kedd délelőtt vettek végső búcsút a 94 éves korában elhunyt Angelo Sodano bíborostól, aki 60 éven keresztül állt a Szentszék szolgálatában. A lelkiüdvéért bemutatott engesztelő szentmiseáldozatot Giovanni Battista Re bíboros, a bíborosi kollégium dékánja mutatta be, majd a gyászmise végén a búcsúvételi temetési szertartást Ferenc pápa végezte.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán

Az elhunyt életútját Re bíboros idézte fel homíliájában, többek közt Angelo Sodano lelki végrendeletének egyik gondolatával, melyet 90 éves korában írt: „Most derűs lélekkel várom azt az órát, amikor földi életem végén eljön az Úr, hogy magához hívjon. Ismét megújítom hitem, reményem és szeretetem azon cselekedetét, ahogy azt gyermekként, Édesanyám ölében tanultam. Ezzel a belső hozzáállással tekintek az Úrra, abban a reményben, hogy egy napon irgalmasan fogad a karjába. Ugyanazzal az érzéssel tekintek Szűz Máriára, akit fiatal koromtól fogva mindig bizalommal szólítottam meg”. Sodano bíboros tíz évvel papszentelése után lépett a Szentszék szolgálatába és először latin-amerikai nunciatúrákon dolgozott a zsinat idején és az azt követő időszakban, majd 1968-ban hívták Rómába, amikor azokban a nehéz időkben tett látogatást Kelet-Németországban, Magyarországon és Romániában. 1977-ben VI. Pál pápa küldte immár érsek nunciusként Chilébe, ahol a chilei–argentin viszály idején próbált közvetíteni a két ország között. 1988-ban hívta II. János Pál pápa a Vatikánba, ahol először az államközi kapcsolatok titkára lett, majd  bíboros-államtitkár. 16 éven át szolgált Szent II. János Pál pápa mellett a legközvetlenebb munkatársaként. 2006-ban adta át hivatalát, majd 2019-ig töltötte be a bíborosi kollégium dékáni tisztét. „Nem elég hinni ez az egyház misztériumában – vallott az elhunyt bíboros –, hanem szeretni is kell, de nem elvont módon, hanem tevékeny szolgálattal annak különféle intézményeiben, mind tanító, mind megszentelő küldetésében”.                  

 

31 május 2022, 14:24