Ferenc pápa és Lazio tartomány egyetemi rektorai Ferenc pápa és Lazio tartomány egyetemi rektorai  

A pápa Lazio tartomány egyetemi rektoraihoz: Közös képzési modell jegyében

Május 16-án hétfőn délelőtt fogadta Ferenc pápa a Vatikánban Róma városa és Lazio tartomány tíz állami és más egyetemének rektorait. Arra kérte őket, hogy tevékenységüket közös összefogással valósítsák meg egy globális nevelési terv keretében, továbbá segítség a rászoruló és főként a háború elől menekülő fiatalokat.

P. Vértesaljai László SJ – Vatikán  

Beszéde kezdetén a Szentatya a jelen történelmi időszakban az egyetemek előtt álló nagy felelősségre emlékeztette a rektorokat. A világjárvány, a „darabokban” terjedő harmadik világháború Európában, a globális környezeti kérdés, az egyenlőtlenségek növekedése soha nem látott és felgyorsult kihívás elé állít ma mindenkit, azok erős kulturális, intellektuális és erkölcsi vonatkozásaival együtt.

Közös összefogással globális nevelési terv keretében

A mai fiatal nemzedéket e nehézségek láttán könnyen megérinti a csüggedés és a tanácstalanság, önbizalmukat veszthetik és függőségekbe eshetnek. Éppen ebből adódik Ferenc pápa szerint az „egyetemek felelőssége”, ami indokolttá teszi a „jelentősebb oktatási beruházásokat”. Emiatt készül a Globális Oktatási Megállapodás, amely egy globális léptékű közös munkaprojekt a nagy vallások, nemzetközi intézmények és egyes oktatási intézmények részvételével. Utalt a pápa az „emberi testvériségről” szóló, 2019. február 4-én Abu-Dzabiban aláírt dokumentumra, melyben megállapodtak egy olyan organikus nevelés elérésében, mely „saját magunk, testvéreink, a teremtés és a transzcendens megismerésében foglalható össze”. Ebben áll a béke távlata, amelyet ma joggal követelünk, és amelyért intenzíven imádkozunk – hangsúlyozta a pápa.

Segítsék a rászoruló és főként a háború elől menekülő fiatalokat

A mostani nagy változások megkívánják, hogy újragondoljuk gazdasági, kulturális és társadalmi modelljeinket. Maga az „egyetem” kifejezés közösséget jelöl, de egyben a tudás konvergenciájának eszméjét is, egy olyan keresésben, amely igazságot és értelmet ad az emberek egymás közötti párbeszédének. A pápa arra buzdította az egyetemi rektorokat, hogy segítség azokat a fiatalokat, akik noha megérdemlik, de nem rendelkeznek megfelelő eszközökkel, hogy maradéktalanul élhessenek a tanuláshoz és képzéshez való jogukkal. Ezért is fogadják be azokat a diákokat, kutatókat és tanárokat, akik a világ különböző országaiban üldöztetések, háborúk és diszkrimináció áldozataivá váltak.

Már csak néhány év van hátra a 2025-ös jubileumig. Ennek kapcsán a pápa az első jubileumi szentévre emlékeztetett, melyet 1300-ban tartottak, ami után pár évvel megalapították a Studium Urbis-t, a Város egyetemét. A most következő 2025-ös jubileum a „Remény zarándokai” mottóval a gyakorlatba szeretné átültetni és megvalósítani az Egyház és az egyetemi intézmények közötti kapcsolatot, mely az európai civilizációnak mintakép jellegű kifejeződése – zárta a Róma városa és Lazio tartomány tíz állami és más egyetemének rektoraihoz intézett beszédét Ferenc pápa.

 

16 május 2022, 16:12