Ferenc pápa a szentté avatási szentmise után a Szent Péter téren Ferenc pápa a szentté avatási szentmise után a Szent Péter téren 

Az új szentek ösztönözzenek békés megoldásokra – Ferenc pápa felhívása

A szentté avatási szentmise végén Ferenc pápa újabb felhívást intézett „a nagy felelősséggel járó tisztségviselőkhöz”, hogy legyenek a „béke és ne a háború főszereplői”.

Vertse Márta - Vatikán

A pápa mindenekelőtt köszönetét fejezte ki a szertartáson jelen lévő bíborosoknak, püspököknek, papoknak, szerzeteseknek és szerzetesnőknek, különösen azoknak, akik az új szentek szerzetes családjaihoz tartoznak és a világ számos részéből érkezett híveknek. Köszöntötte a különböző országok hivatalos küldöttségeit, különösen Sergio Mattarella olasz köztársasági elnököt. Jó látni, hogy evangéliumi tanúságtételükkel ezek a szentek elősegítették nemzeteik és az egész emberi család spirituális és társadalmi növekedését. Miközben a világon fájdalmasan növekednek a távolságok, fokozódnak a feszültségek és a háborúk, az új szentek ösztönözzenek összetartozásra és a párbeszéd útjaira, különösen azoknak a szívében és elméjében, akik nagy felelősséggel járó tisztségeket töltenek be és arra kaptak meghívást, hogy a béke és ne a háború főszereplői legyenek – mondta a pápa, majd a Regina Coeli elimádkozása előtt Szűz Máriához fohászkodott: segítsen bennünket, hogy örömmel kövessük az új szentek példáját. 

Hosszas körséta papamobilon a Szent Péter téren

A Mária-imát követően Ferenc pápa a szokásnak megfelelően odalépett néhány főpásztorhoz, hogy személyesen is megköszönje a koncelebrációt, majd hosszasan körbejárt nyitott papamobilján a Szent Péter teret zsúfolásig megtöltő hívők között, akik énekekkel, tapssal vették körül. Miközben a pápa viszonozta köszöntésüket és megáldotta a felé nyújtott csecsemőket, gyermekeket, néhány hívő ukrán zászlót dobott dzsipjére. Már a Szent Márta ház felé közeledve történt egy kis programon kívüli esemény: a heves szél lefújta fejéről a fehér pileólust, a zucchetto-nak nevezett pápai fejfedőt.

 

15 május 2022, 18:31