Ferenc pápa: A testvériség nehéz út, de az emberiség mentőöve

Videóüzenetet küldött a pápa az Emberi Testvériség második világnapja alkalmából a dubaji világkiállítás helyszínére, ahol kerekasztalbeszélgetést szerveztek Ayuso bíboros, valamint az emberi testvériségről kiadott közös nyilatkozat alapelveinek előmozdítására létrehozott bizottság tagjai. Nincs idő a közönyre, vagy a testvériséget választjuk, vagy összeomlik minden.

Gedő Ágnes – Vatikán / Alessandro di Bussolo – Dubaj

A testvériség útja hosszú és fáradságos, de ez mentheti meg az emberiséget. Csak akkor kerüljük el a teljes összeomlást, ha a konfliktus logikája helyett a testvériség jelét választjuk, ami összefogásra, a másik elfogadására és identitásának tiszteletben tartására ösztönöz. Ferenc pápa világosan fogalmaz videóüzenetében, amelyet az Emberi Testvériség ENSZ által február 4-re meghirdetett, második világnapra küldött. A világnap célja, hogy megfogjuk egymás kezét és egységben ünnepeljük különbözőségeinket, szolidárisan egymás iránt. Ha közönyösek maradunk és nem tekintjük a másikat testvérünknek, mindennek vége.

A pápa és a főimám üzenetei

A pápa és Ahmed al-Tayyeb, a kairói Al-Azhar egyetem főimámjának videóüzeneteivel nyílt meg a kerekasztalbeszélgetés, amelyet az emberi testvériség és szövetség nevében szerveztek a globális tolerancia előmozdításáért. Az esemény színhelye a 2020-as dubaji fenntarthatósági világkiállítás pavilonja, mottója: „Egy égbolt alatt”. „Hogy Ábrahám gyermekei, keresztények, zsidók, muzulmánok minden vallás követőivel és a jóakaratú emberekkel együtt, testvérekként vegyék gondjaikba közös otthonunkat”.


A kezdeményezés gyökere három évre nyúlik vissza, amikor Ferenc pápa Abu-Dzabiban a főimámmal közösen aláírta az Emberi testvériségről szóló, a békét és az együttélést szolgáló történelmi dokumentumot.

Elindultunk a testvériség útján

Videóüzenetében a pápa szeretettel és tisztelettel köszönti a főimámot, majd megállapítja: „Az elmúlt években egymás testvéreiként haladtunk előre, tudatában annak, hogy tiszteletben tartva egymás kultúráját és hagyományait, a testvériséget kell építenünk, gátat szabva a gyűlöletnek, az erőszaknak és az igazságtalanságnak”. A Szentatya köszönetét fejezi ki azoknak, akik segítették ezen az úton, mint Mohammed bin Zayed sejk, az Emberi Testvériség Főbiztossága, az ENSZ főtitkársága, és valamennyi civil és vallási intézmény, mely támogatja ezt a nemes ügyet. „A testvériség az egyik alapvető és egyetemes érték, mely a népek közötti kapcsolatok alapja kellene, hogy legyen. Ezáltal mindazok, akik szenvednek vagy hátrányban vannak, ne érezzék kirekesztve, elfeledve magukat, hanem ugyanannak az emberi családnak az elfogadott, támogatott tagjai lehessenek. Testvérek vagyunk!”


Különbözünk, mégis ugyanaz az az ég fölöttünk

„Testvéri érzelmekkel viseltessünk egymás iránt” – buzdít a pápa, majd arra szólít, hogy építsük a béke kultúráját, a fenntartható fejlődést, a toleranciát, az inkluzivitást, egymás kölcsönös megértését és a szolidaritást. „Mert mindnyájunk fölött ugyanaz az égbolt ragyog – utal a pápa az idei világnap mottójára -, függetlenül attól, hol és hogyan élünk, milyen színű a bőrünk, milyen a vallásunk, melyik társadalmi réteghez tartozunk, milyen neműek vagyunk, hány évesek, vagy milyen egészségi és gazdasági helyzetben élünk. Különbözünk, mégis egyformák vagyunk, erre a pandémia időszaka rávilágított. Még egyszer elismétlem: egyedül senki nem menekül meg!”

Nincs más választásunk, csak az összefogás

Isten gyermekei vagyunk, az ő nevében testvérekként kell egymásra tekintenünk. A különböző vallások követőinek segítenie kell híveit, hogy az égre emeljék tekintetüket és fohászukat. Aki ugyanis őszinte szívvel imádja Istent, szereti felebarátját is, akiben testvért lát. Eljött az idő, hogy együtt haladjunk, hívők és jóakaratú emberek. Ne halogassuk tovább, mert lehet, hogy nem lesz rá a jövőben lehetőségünk. Látjuk a darabokban zajló, harmadik világháború pusztítását, nem maradhatunk tétlenek. Nehéz út áll előttünk, de nincs más választásunk, csak a testvériség – hangsúlyozza üzenetében a pápa.

04 február 2022, 13:06