Ferenc pápa beszéde a Nemzetközi Teológiai Szimpózium résztvevőihez

Christopher Wells / Somogyi Viktória – Vatikán

Ferenc pápa több mint ötven évnyi papságából merített ihletet beszédében, amelynek célja az volt, hogy segítse a mai papokat „megtapasztalni azt a békét és azokat a gyümölcsöket, amelyeket a Lélek akar megadni nekik”. A Püspöki Kongregáció szervezte a Nemzetközi Teológiai Szimpóziumot, amely csütörtök reggel kezdődött meg a Vatikánban. A Szentatya nemcsak azokhoz a papokhoz intézte szavait, „akik életükkel és tanúságtételükkel gyermekkoromtól kezdve megmutatták nekem, mit jelent a Jó Pásztor arcát tükrözni”, hanem „azokhoz a paptestvérekhez” is, akiket el kellett kísérnie, „mert elvesztették első szerelmük lángját”, és akiknek „szolgálata meddővé, mechanikussá és értelmetlenné vált”.

Válaszolni a kihívásokra

A pápa kiemelte: a „korszakos változások” idején a papoknak meg kell tanulniuk úgy válaszolni a kihívásra, hogy nem térnek vissza a múltba, „egyfajta védelmet keresve a kockázatokkal szemben”; és hogy nem „túlzott optimizmussal” tekintenek a változásra, figyelmen kívül hagyva a nehézségeit. Ehelyett rámutatott: „Én jobban szeretem azt a választ, amely a valóság bizalommal való elfogadásából fakad, és az Egyház bölcs és élő Hagyományában gyökerezik, amely lehetővé teszi számunkra, hogy félelem nélkül „evezzünk a mélyre”.

A papi élet négy pillére

Minden hivatás, így a papi hivatás is, bizalommal teli megkülönböztetést igényel, hogy meghatározzuk, merre vezet minket Isten – mondta a pápa. Korunk számos kérdésével és kísértésével szembesülve, Ferenc pápa arra összpontosított, ami „meghatározó” egy mai pap életében, „azokra a viselkedési formákra, amelyek papként támogatnak bennünket”. A „papi élet négy pillérére” összpontosított, amelyeket „a közelség négy formájával” jellemzett: közelség Istenhez, a püspökhöz, a paptestvérekhez és Isten népéhez.

Közelség Istenhez

Ferenc pápa hangsúlyozta, hogy a papok „mindenekelőtt” az Istenhez való közelségre kaptak meghívást, ami segít nekik „minden erőt megkapni ahhoz, ami a szolgálathoz szükséges”. Jézushoz közeledve a papok örömet és bánatot egyaránt átélnek vele, éppen azért, mert az Ő erejére hagyatkoznak, nem a sajátjukra. Ezt a közelséget az imával és az Istenről való csendes szemlélődéssel kell táplálni. Ugyanakkor ez arra ösztönzi a papokat, hogy közeledjenek népükhöz; ami egyben közelebb viszi a papot Istenhez.

Közelség a püspökhöz

Ferenc pápa szerint a püspökhöz való közelség annyit jelent, hogy megtanulunk meghallgatni, felismerjük Isten akaratát a másoknak való engedelmességben és a másokkal való kapcsolatban. A püspök olyan köteléket jelent, amely egységet teremt és megőrzi az Egyházat. A pápa kérte a papokat, hogy imádkozzanak püspökeikért, és biztosította őket: „Ha meg tudjuk őrizni ezt a köteléket, biztonságosan haladunk tovább utunkon”.

Közelség más papokhoz

Ferenc pápa így folytatta beszédét: „Éppen a szeretetközösséggel alakul ki a közelség harmadik köteléke: a testvériség közelsége.” Ez a papi „testvériség” azt jelenti, hogy „szándékosan úgy döntenek, hogy másokkal együtt törekszenek az életszentségre, nem pedig egyedül”. Továbbá azt jelenti, hogy nyitottnak és őszintének kell lenni másokkal, ugyanakkor alázatosnak is kell maradni. A pápa elismerte a másokkal való testvériség megélésének nehézségeit, és kérte, hogy legyenek a kölcsönös szereteten alapuló testvériség „hírnökei”. Ebben az összefüggésben a pápa kitért a papi cölibátus értékére is, amely „a latin egyház által megőrzött ajándék”, de amelynek egészséges kapcsolatokban kell gyökereznie.

Közelség az emberekhez

A pápa ezután a papoknak az Isten szent népéhez fűződő kapcsolatáról elmélkedett, amelyet nem kötelességnek, hanem kegyelemnek minősített. „Ezért minden papnak az emberek között van a megfelelő helye, szoros kapcsolatban másokkal.” Ez azonban azt jelenti, hogy részt kell venni a „valódi életükben”, nem pedig védelmezni magukat az emberek nehézségeitől és nyomorúságától. Ferenc pápa felszólította a papokat, hogy kövessék Jézus, a Jó Pásztor „stílusát”: a „közelség, az együttérzés és a gyengédség” stílusát. Arra biztatta őket, hogy erősítsék az összetartozás érzését egy olyan korban, amikor oly sokan érzik magukat egyedül annak ellenére, hogy mindenkivel kapcsolatban állnak. A pápa visszatért az emberekhez való közelség és az Isten-közelség közötti kapcsolathoz, „mivel a pásztor imája Isten népének szívéből táplálkozik és abból ölt testet”.

Nem teher, hanem ajándék

Ferenc pápa beszéde végén kérte a püspököket és a papokat, hogy tegyék fel maguknak a kérdést: „Hogyan gyakorolhatom a közelség ezen formáit?” Hangsúlyozta, hogy „a papi szív ismeri a közelséget, mert közelségének elsődleges formája az Úrhoz való közelség”. Azzal a gondolattal zárta beszédét, hogy „a közelség formái, amelyeket az Úr kér tőlük, nem jelentenek újabb terhet: ehelyett ajándékok, amelyeket Ő ad nekünk, hogy életben tartsuk hivatásunkat, és gyümölcsözővé tegyük. Olyan útjelzőtáblák ezek, amelyek utat mutatnak a misszionáriusi buzgóság megbecsüléséhez és felélesztéséhez.” A papi közelség maga az Isten „stílusa” szerinti közelség, aki mindig közel van hozzánk, együttérzéssel és gyengéd szeretettel.