A pápa 16 kisgyermeket keresztelt: őrizzétek meg gyermekeitek keresztény identitását!

Örömteli és ünnepi hangulatban mutatta be a szentmisét Ferenc pápa Urunk megkeresztelkedése vasárnapján a lenyűgöző szépségű Sixtus-kápolnában. Rövid homíliájában arra buzdította a szülőket, keresztszülőket, hogy a keresztény identitásban erősítve neveljék a ma megkeresztelt kisgyermekeket.

Gedő Ágnes – Vatikán

16 vatikáni alkalmazott gyermekeinek szolgáltatta ki a keresztény beavatás szentségét január 9-én, Urunk megkeresztelkedése ünnepén a pápa. Tekintettel a picikre, szabadon és tömören fogalmazta meg szentbeszédét, melynek lényege, hogy megkapják a megigazulást, Jézus erejét, ami segíti őket az életben való előrehaladásban. Ez a keresztény identitás magva, amelyet ma felvettek a gyermekek, és amit egész életükben őrizniük kell szüleik és keresztszüleik segítségével.

A gőgicsélés, gyermeksírás zaja felvillanyozta Ferenc pápát, aki arra biztatta a családokat, hogy ne öltöztessék túl a piciket, ne legyen melegük. Nyugodtan helyezzék őket kényelembe, ha éhesek, édesanyjuk szoptassa meg őket, az Úr színe előtt. Ha pedig sírnak, akkor se aggódjanak, hiszen, ha egyikük rákezd, a többiek bekapcsolódnak és máris kész a zenekar.

Tavaly elmaradt a hagyományos keresztelési szertartás a pandémia miatt, legutóbb 2020. január 19-én 32 gyermeket keresztelt Ferenc pápa.

10 január 2022, 12:50