Ferenc pápa felavatta a Vatikáni Apostoli Könyvtár új kiállítótermét: az igazi szépség a jóságból születik

November 5-én, pénteken délután öt órakor Ferenc pápa hivatalosan megnyitotta az Apostoli Könyvtár új kiállítótermét, illetve megtekintette a „Tutti (Mindenki). Úton az emberiség” – című tárlatot. A szépség nem múlékony látszat vagy díszítő elem, az emberi szívnek pedig nemcsak kenyérre, hanem kultúrára is szüksége van – mondta beszédében a pápa.

Gedő Ágnes – Vatikán

José Tolentino Mendonça portugál bíboros, a Római Anyaszentegyház levéltárosa és könyvtárosa köszöntötte a Szentatyát a világ egyik legrégibb könyvtárában, mely híresen gazdag és különleges történelmi iratgyűjteménnyel rendelkezik. Pénteken délután öt órakor nyitotta meg a pápa az új termet, amely az örmény származású amerikai vállalkozó, Kirk Kerkorian adományaiból készült el. A Szentatya megtekintette a „Tutti (Mindenki). Úton az emberiség” – című tárlatot. Az alkotó, Pietro Ruffo valós és allegorikus térképeken keresztül ábrázolja az ember igényét arra, hogy meghatározza helyét a világban és ehhez kapaszkodókat találjon, utalással Ferenc pápa Fratelli tutti – kezdetű enciklikájára.

Jézus a szép és a jó pásztor

A Szentatya beszédében elmondta: János evangéliumában a kalòs (szép) jelzővel kizárólag Jézusra és küldetésére vonatkoztatva találkozunk. Itt hangzik el Jézus szájából a krisztológiai megnevezés: Én vagyok a szép pásztor (vö. Jn 10,11), amit mi rendszerint úgy fordítunk: Én vagyok a pásztor. Valóban, Jézus a jó pásztor, de egyben szép is. Máté evangéliumában pedig Jézus tanítványai szépségéről beszél. Arra hívja őket, hogy tükrözzék vissza, tegyék láthatóvá tetteik szépségét Isten dicséreteként: „Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat” (Mt 5,16). A pápa megállapította: a szépség nem a látszat vagy egy díszítés múló illúziója. A jóság, az igazság és az igazságosság gyökeréből születik, melyek vele rokonértelmű szavak.

Az ember szomjazik a végtelenre

Nem szabad azonban megfeledkeznünk arról, hogy a szépségre gondoljunk, hogy arról beszéljünk, ugyanis az emberi szív nemcsak kenyérre éhezik, nemcsak a pillanatnyi túléléshez szükséges dolgokból él. Kultúrára is szüksége van, ami megérinti a lelket, és közelebb viszi az embert mély méltóságához. Ezért az egyháznak ki kell állnia a szépség és a kultúra fontossága mellett, válaszolva az emberi lényt meghatározó végtelen utáni vágyra.

A kultúrák legyenek nyitottak egymásra

Ezért is avatta föl örömmel a pápa a Vatikáni Könyvtár kiállítótermét, azt kívánva, hogy tükrözze a tudomány és a szépség fényét. Köszönet az adományozóknak és mindazoknak, akik kialakították a helyiséget. A térkép-kiállítással kapcsolatban a Szentatya utalt Fratelli tutti – kezdetű enciklikájára, majd arról beszélt, hogy a világnak ma új térképekre van szüksége a tájékozódáshoz. Az élet a találkozás művészete. A kultúrákat megbetegíti a bezárkózás, amikor már nem kíváncsiak a másikra, amikor nyitás és beillesztés helyett kizárják a másikat. Milyen előnyünk származik abból, ha a határokat őrizzük ahelyett, hogy testvéreinkre vigyáznánk? Isten ezt a kérdést teszi föl nekünk újra és újra: Hol van a testvéred? (vö. Ter 4,9) – mondta a pápa.


A különbözőség mozaikja az új szépség

A pandémia által felgyorsult világunkban az emberiségnek új térképekre van szüksége ahhoz, hogy fölfedezze a testvériség, a társadalmi barátság és a közjó értelmét. A zárt blokkok logikája meddő és félreértésekkel teli. Új szépségre van szükségünk, ami nem egyesek hatalmának szokásos visszatükröződése, hanem mindenki különbözőségének bátor mozaikja. Az átfogó ökológia lépjen az uralkodó emberközpontúság helyére – figyelmeztetett a pápa.

A könyvár legyen a jelen és a jövő határvonala

Az egyház legyen nyitott, a találkozás kultúrájának főszereplője – ahogyan azt Ferenc pápa már megválasztása óta hirdeti. Ugyanez érvényes a könyvtárra is. Ne csak a múltat őrizze, hanem legyen a jelen és a jövő határvonala. Felelősen tartsa életben a gyökereket, az emlékezetet, de nyisson a gyümölcsök felé. Együtt álmodjunk új térképeket! Az analógból át kell állni a digitális technológiára, a ránk bízott örökséget új nyelvekre kell fordítanunk. Történelmi kihívás előtt állunk, mellyel bölcsen és bátran kell szembenéznünk – fogalmazott a Szentatya, majd hozzátette: Számítok az Apostoli Könyvtárra, fordítsa le a kereszténység örökségét és a humanizmus kincsestárát a ma és a holnap nyelvezetére.

Köszönöm a munkátokat, tanúságtételeteket – fordult végül a könyvtár dolgozóihoz a pápa. Munkátok rejtve marad, mi pedig hajlamosak vagyunk azokat a dolgokat és személyeket értékelni, amelyek látszanak. Pedig milyen sokan vannak azok, akik a színfalak mögött viszik előre az életet, a családot, a világot, a társadalmat, a kultúrát... mindent. Köszönöm ezt a munkát, Isten áldjon benneteket és családotokat!

Photogallery

Az esemény képei
06 november 2021, 13:25