2022. május 15-én avatják szentté Charles de Foucauld-t, az egyetemes testvért
Gedő Ágnes – Vatikán
Az új szentek között két nőt és öt férfit találunk: Maria Domenica Mantovani rendalapító a szegények, árvák és betegek szolgálatának szentelte életét. Jézusról nevezett Maria Francesca rendalapító fáradhatatlanul segítette a peremre szorultakat Itáliától Latin-Amerikáig. Az oltár dicsőségére emelik Giustino Maria Russolillo rendalapító papot, aki a hivatásgondozás és a családpasztoráció szentje volt. Luigi Maria Palazzolo rendalapító a fiatalokkal és a szerzetesi képzéssel foglalkozott. César de Bus rendalapító pap a hitoktatók példaképe. Szentté avatják továbbá Devasahayam Lázárt, az első indiai boldogot, aki felnőttként tért meg és keresztény hitéért üldözték, majd vértanúságot szenvedett.
Istent jó és rossz sorsban is lehet dicsérni
Az új szentek mindegyike élen járt az igehirdetésben, akár úgy, hogy hősiesen, élete áldozata árán is tanúságot tett hitéről, vagy a szeretetszolgálat, az erények gyakorlása révén segített elvinni a világba az evangélium világosságát. Ferenc pápa ezt így fogalmazta meg kilenc nyelvű Twitter-fiókjában, május 3-án, a szentté avatási dekrétumok közzétételekor: „A szentek megmutatják nekünk, hogy Istent mindig lehet dicsérni, jó és rossz sorsban egyaránt, mert ő hű barát, szeretete sosem fogyatkozik meg”.
Egyetemes jelként tündököl
Charles de Foucauld szentté avatási ügyének posztulátora, Bernard Ardura atya a Vatikáni Rádiónak elmondta: Krisztust akarta követni, életében megvalósítani Jézus erényeit. Szentté avatása nagy öröm lelki családja, az Észak-afrikai egyház számára, melyet Algériában, Marokkóban, Tunéziában és Líbiában élő külföldi kis közösségek alkotnak. Charles de Foucauld egyetemes jelként tündököl majd, ami azt üzeni számukra, hogy nincsenek egyedül, nem elszigetelt valóságok, hanem a katolikus egyházhoz tartoznak, annak szerves részei.
Krisztusként élni hitetlenek és muzulmánok között
Mit tanulhatunk a sivatag szentjének életéből? Amikor megtért, megértette, hogy életét egészen Krisztusnak akarja szentelni. Emellett pedig élete végéig kitartott. Charles de Foucauld úgy akarta utánozni Jézust, hogy az ő erényeit gyakorolta, bárhol is élt. Előbb a Szentföldre költözött, hogy végigjárja azokat a helyszíneket, ahol Jézus és az apostolok éltek. Aztán lassanként tisztult, érettebbé vált a hite. Rájött, hogy a földrajzi környezet nem számít. A lényeg az, hogy minden nap Jézus életét élje. Belülről törekedett erre az egységre Jézussal. Elment tehát a Szaharába, ahol a francia katonák között élt, akik bár meg voltak keresztelve, mind hitetlenként éltek. Ott voltak a muzulmánok, és Charles de Foucauld ebben a közegben akart új Krisztusként létezni. Az egyetemes szeretet jele volt azoknak az embereknek. Joggal mondhatta magáról: egyetemes testvér vagyok – nyilatkozta még a szentté avatási ügy posztulátora.
Az evangélium tanúja
Charles de Foucauld 1858. szeptember 15-én született Strasbourgban; szülei korán meghaltak. Kezdetben Svájcban, majd Párizsban egy jezsuita középiskolában tanult. Katonai tanulmányai után Franciaországban, majd Algériában szolgált; három évvel később elbocsátották, részben kicsapongó élete miatt. Később újra visszahelyezték a szolgálatba; ekkorra már észrevehetően megváltozott.
Afrika vonzereje
Lenyűgözte Afrika, nagy hatással volt rá az iszlám: érdekelte, mi az, ami egy muzulmánt arra késztet, hogy naponta ötször letérdeljen, akár az ellenség támadása alatt is, és imádkozzon. 1882-ben elhatározta, hogy felfedezi Marokkót, Tunéziát és Algériát. Mivel katonai szolgálata lekötötte volna, elhagyta a hadsereget. Marokkóban eljutott a keresztények számára veszélyesebb vidékekre is. Feltérképezte az Atlasz-hegységet, amelynek jelentős része ismeretlen volt az európaiak előtt. 1884-ben Henri Duveyrier támogatásával kiadta Felfedezőút Marokkóban - című könyvét, mellyel nagy elismerést szerzett francia és angol nyelvterületen. A francia földrajzi társaság aranymedállal jutalmazta.
Mind jobban vonzotta őt a keresztény élet. 1886-ban megismerkedett Huvelin atyával, s a vele való kapcsolat hozta a döntő fordulatot: négy évre rá belépett egy szigorú trappista szerzetesközösségbe. Először Franciaországba, majd Szíriába, utána Algériába helyezték. 1896-ban Rómába küldték teológiát tanulni; s miután lejárt ideiglenes fogadalma, tanulmányait megszakítva Názáretbe utazott, ahol klarissza nővérek kolostorszolgájaként tevékenykedett három éven keresztül. Huvelin atyával szüntelenül tartotta a kapcsolatot. 1901. június 9-én Verviers-ben szentelték pappá.
Jézus Szent Szívének Kistestvérei és a tuaregek
A Szaharába ment, megpróbált egyszerűen barátja és testvére lenni a sivatagi nomádoknak. Nem téríteni szándékozott, hanem szeretni. Egész életével akarta „kiáltani az evangéliumot”. 1901 októberében az algériai Benni Abbes-be költözött remeteként, püspöki engedéllyel. Ekkor fogalmazta meg tételesen elképzelését egy új szerzetesrendről, a Jézus Szent Szívének Kistestvéreiről. Megírta a francia-tuareg szótárt, mely máig a tuareg szótárak alapját képezi. 1916. december 1-én egy muzulmán szektához tartozó tuareg csapat megtámadta és meggyilkolta.
Halála után követőkre talált
Foucauld életében nem talált követőre, a Vatikán sem fogadta el az általa megálmodott szerzetesrendet. Tizenhét évvel később azonban mégis példaképpé vált: 1933-ban El Abiodh Sidi Cheikh-ben alapították meg közösségüket, amely 1968 óta mint Jézus Kistestvérei működik, egyházi jóváhagyással. 1939-ben, szintén Foucauld nyomdokain járva Magdeleine Hutin megalapította a Jézus Kistestvérei rend női ágát. 2005-ben avatták boldoggá, jövő év májusában pedig már a szentek sorában tisztelhetjük.
