Igazi nyári hangulat a hívek körében  Igazi nyári hangulat a hívek körében  

Ferenc pápa felhívásai és köszöntései az Úrangyala elimádkozása után

Ferenc pápa vasárnap délben imát kért Etiópia Tigré régiójának éhező lakosságáért, erőteljes felhívást tett a gyermekmunka, valamint a Földközi-tengerben hajótörést szenvedők tragédiájának felszámolásáért, végül köszönetét fejezte ki az önkéntes véradóknak.

Vertse Márta - Vatikán

Ferenc pápa imája Etiópia éhező lakosságáért

Az Úrangyala elimádkozása után Ferenc pápa közelségét fejezte ki Etiópia Tigré régiójának lakosságához, amelyet súlyos humanitárius válság sújt és amely éhínséggel fenyegeti a legszegényebbeket. Ma ott éhínség, éhség van –hangsúlyozta a pápa. „Imádkozzunk együtt, hogy azonnal szüntessék be az erőszakot, hogy mindenki számára biztosítsák az élelmiszer- és egészségügyi segítségnyújtást és mielőbb állítsák helyre a társadalmi összhangot” – mondta a pápa, köszönetét fejezve ki mindazoknak, akik a régió lakossága szenvedésének enyhítésén munkálkodnak, majd a Szent Péter téren jelenlévő hívekkel együtt elimádkozott egy Üdvözlégy Máriát ezekért a szándékokért.

A pápa erőteljes felhívása a gyermekmunka felszámolására

Ferenc pápa utalt rá, hogy szombaton tartották a gyermekmunka elleni világnapot. „Nem hunyhatunk szemet a gyermekek kizsákmányolása felett. Megfosztják őket a játékhoz, a tanuláshoz és az álmodozáshoz való jogaiktól” – mondta a pápa emlékeztetve a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet becsléseire, miszerint ma több mint 150 millió gyermeket használnak ki munkavégzésre. Ez egy tragédia! – hangsúlyozta Ferenc pápa, hozzátéve, hogy a 150 millió nagyjából olyan, mint Spanyolország összes lakosa, Franciaországgal és Olaszországgal együtt. Ez történik ma! – kiáltott fel a pápa, kifejezve fájdalmát a munkára kényszerített gyermekek nagy száma miatt.  „Újítsuk meg mindannyian erőfeszítéseinket, hogy felszámoljuk korunknak ezt a rabszolgaságát!” – buzdított rá a pápa.

A Földközi-tenger Európa legnagyobb temetőjévé vált

A pápa megemlítette, hogy vasárnap délután a szicíliai Augusta városban zajlik a 2015. április 18-án hajótörést szenvedett csónak roncsait fogadó ünnepség. A Földközi-tengeren bekövetkezett olyan sok tragédiának ez a jelképe továbbra is szóljon mindnyájunk lelkiismeretéhez, segítse elő egy szolidárisabb emberiség növekedését, amely döntse le a közöny falát – mondta a pápa, megállapítva, hogy a Földközi-tenger Európa legnagyobb temetőjévé vált.

Ferenc pápa köszönete az önkéntes véradóknak

A hétfőn esedékes Véradók Világnapja alkalmából a pápa köszönetét fejezte ki az önkéntes véradóknak és arra buzdította őket, hogy folytassák munkájukat, tanúságot téve a nagylelkűség és ingyenesség értékeiről.

14 június 2021, 09:29