A hívek a Szent Péter téren imádkozzák az Úrangyalát A hívek a Szent Péter téren imádkozzák az Úrangyalát 

Ferenc pápa felhívásai és köszöntései az Úrangyala után

A vasárnap déli Mária-imádságot követően Ferenc pápa a hívek imáit kérte Szent Péter és Pál apostolok közelgő ünnepe alkalmából, majd fohászkodott Istenhez a Közel-Kelet békéjéért, imáiról biztosította Csehország viharok által sújtott lakosságát.

Vertse Márta - Vatikán

Szent Péter és Pál apostolok ünnepének közeledtével Ferenc pápa a következő szavakkal fordult a Szent Péter téren megjelent hívekhez: „Arra kérlek benneteket, hogy imádkozzatok értem.  Imádkozzatok különös módon, a pápának szüksége van imáitokra! Köszönöm szépen, tudom, hogy megteszitek”.

Imádkozzunk a Közel-Kelet békéjéért

Az Imanap a Közel-Kelet békéjéért alkalmából a pápa mindenkit arra szólított fel, hogy könyörögjön Isten irgalmasságáért és a térség békéjéért. Az Úr támogassa mindazoknak az erőfeszítéseit, akik azon munkálkodnak, hogy a Közel-Keleten megvalósuljon a párbeszéd és a testvéri együttélés. Ebben a régióban született a keresztény hit, amely a szenvedések ellenére is él. A térség szeretett lakosságának Isten mindig adjon erőt, kitartást és bátorságot – fohászkodott a pápa.

A pápa imája a csehországi vihar áldozataiért

A pápa ezután közelségéről biztosította a Cseh Köztársaság dél-keleti részének lakosságát, amelyet erős viharok sújtottak. Imádkozik az elhunytakért és a sebesültekért, mindazokért, akiknek el kellett hagyni súlyos károkat szenvedett otthonukat.

Szent Péter és Pál apostolok erősítsék meg Krisztus iránti szeretetünket

Végül Ferenc pápa szívélyes köszöntéssel fordult a római hívekhez, az Olaszországból és más országokból érkezett zarándokokhoz, kiemelve a lengyel és spanyol csoportokat. Szent Péter és Pál apostolok sírjánál tett látogatásuk erősítse meg bennük Krisztus és egyháza iránti szeretetüket.

28 június 2021, 11:49